Református Nap – Kopács

Pünkösdi előkészítő „Református Nap”-ot tartott 2023. május 20-án a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház kopácsi református gyülekezetének szervezésében a HMRKE. A 11 órakor kezdődő istentiszteleten d.Szabó Dániel segédlelkész, – amint Kettős Attila szentlászlói lelkipásztor és az egyház képviselője bemutatta – az Alliansz tiszteletbeli elnöke, a Magyarországi Presbiteri Szövetség volt elnöke, az MRE egykori főgondnoka prédikált a pünkösdi előkészítő üzenet igéi alapján. Magyarországi vendégeink a pünkösd üzenetének zenei és képzőművészeti vonatkozásairól tartottak előadásokat. Közös énektanulás, valamint imádkozás mellett fohászkodás betegeink gyógyulásáért és egyházunk missziói küldetésének megvalósulásáért voltak a délutáni, ebéd utáni program részei.

Az idei immáron harmadik, egyházunk kereteiben megvalósuló „Református Nap” Csúza és Szentlászló után a kopácsi híveket is nagy próba elé állította. Erején felül is áldozatot hoznak közösségeink az egyházi alkalmakért és a lelki közösségben való buzgólkodásért. Beszélgetésekre és ismerkedésre, valamint a jövőt illetőleg program tervek felvetésére is sor kerülhetett. Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek, hogy idejét és erejét nem kímélve hozzájárult ahhoz, hogy krisztusi közösségben, egyetértésben és egymás iránti kedvességben, megbecsülésben tölthettünk el Kopácson helyi és vendégségbe érkezett testvéreinkkel egy tartalmas napot.

D. Szabó Dániel és Kettős Attila lelkipásztorok Kopácson
D. Szabó Dániel és Kettős Attila lelkipásztorok Kopácson

Nem csupán tudjuk immáron, hanem úgy is tapasztaljuk, hogy Krisztus ügye az egyházban nem személytelen papírmunka, jogszabályokban, nyilatkozatokban és interjúkban elmondott szép címeres „művészet”, hanem valós ismeret. Valósága annak, hogy Isten megáldja a népét, híveit. A Szentlélek közösségét ajándékozza mindenkinek, aki azt kéri és elfogadja. Maradék református népünk minden jószándékú tagja előtt nyitva a templom és parókia ajtaja, ahogy ez ezen a szombati napon is látható volt. Isten kegyelméből továbbra is azon az úton járunk, amit az Úr készített számunkra.