Varga György püspök köszöntése, beiktatási ünnepség, Hercegszöllős, 2024 június 15-én.
„Sok szeretettel köszöntöm a megjelent vendégeket. A legtöbben jártatok már itt, ebben a templomban, de különösen azoknak örülök, akik először jöttek közénk, így Magdó János úr, Budai István és talán mások is vannak így közöttünk, Orsós József, felesége és többek, sok szeretettel üdvözlöm azokat is, akik először jöttek. …
Sokszor a maihoz hasonló szentelések vagy más összejövetelek csupán külső szertartásnak számítanak, de ez egy ünnepélyes alkalom, amikor nagyon sok baráttal is találkozunk a gyülekezetekből, vagy távolabbról, akikkel már évtizedek óta ismerjük egymást, vagy együtt kezdtük a teológiai éveket, és most ismét itt, a hercegszöllősi református templomban találkozunk. …
Rendszeresek ezen a helyszínen egyházunk évfordulós ünnepei, a Reformáció ünnepe, vagy az 1576-os Kánonokra való megemlékezés, és más rendezvények is, és ez a mai alkalom is egy ünnepélyes alkalom. … Köszöntöm a gyülekezetek képviselőit, és gondolatban próbáltam összeszámolni, amit most látok is, hogy minden faluból jelentek meg ezen az alkalmon gyülekezeti tagjaink. Isten áldjon meg mindenkit, aki velünk van személyesen, vagy gondolatban, akiknek fontos, hogy mi történik egyházunkban …”