Karácsony másod napján, 2020.

A Horvátországi Magyar Reformátusok honlapján és a pandémia által időlegesen megbénított gyülekezeteinkben nem maradhatnak híveink vígasztaló szó és Istent Igéje nélkül. Az otthoni közösség mellett tagjainkhoz és az érdeklődőkhöz eljutó hírek, és az evangélium mellett folytatjuk a neves elődeink által ránk hagyott igehirdetések írott változatainak közlését. Bizonyságai ezek az írások annak, hogy Isten igéje amiképpen nincs kizárólagosan egy helyhez kötve, úgy időhöz sincs. Ezért buzdítunk mindenkit arra, hogy Karácsony két napja után is vegye elő az evangéliumot, olvassa és hirdesse! Isten nem hagyja magára azokat, akik Őt keresik és hívogatják. Nincs az az elzártság a földkerekségen, amelyben Isten evangéliuma ne tudna világosságot hozni még a legeleveszettebbnek, legkisebb, legmegtörtebb emberi léleknek életébe!

1958. december 26-dikán. Karácsony 2. napja. – Írta: Ágoston Sándor, püspök

Előfohász: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet”. Bibliaolvasás, Lectio:  Róm. 7. rész  14. versétől –  8. rész 2. verséig

Igehirdetés: Galata 4. rész:  1 – 7. versek

Keresztyén Testvérem!

A római jog szerint a fiú 25 éves korában lett nagykorúvá. De Galáciában – bár ez is római tartomány volt – más törvény volt érvényben. Itt az apa határozta meg, hogy a fia meddig legyen gyámság alatt, s mikor legyen nagykorúvá. Mai Igénknek ez a jogi felfogás áll a hátterében.

  1. „Ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek. – Így mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ természeti erői alá voltunk vetve szolgaként.” (1.,2. vers.) Tehát lelki kiskorúságban van az ember mindaddig, míg a világ természeti erői alá van vetve. – Kérdés: mit értsünk a „világ természeti erői” alatt? Azokról az erőkről van itt szó, amelyek az embert hatalmukban, rabságukban tartják. Mi volna ez más, mint a „benne lakozó bűn.” Itt járok-kelek ebben az életben, mint egy ennél magasabb rendű életnek az örököse. Tudom, hogy az örök életnek az örököse vagyok. Gyönyörködöm ugyan az Isten törvényében a belső ember szerint. Csakhogy ez a „belső ember” még igen kiskorú, igen erőtelen, igen gyenge bennem. A világ természeti erői a világ befolyása, a bennem lakozó bűn erősebb és engem rabul ad a bűn törvényének, mely az én tagjaimban van. Úgy el van áradva bennem, mint egy fertőző anyag, mely véremet fertőzte meg, ez által minden porcikámba eljutott. Telve van vele a szervezetem, az agysejtjeim, a húsom, csontom, a vesém, mindenem. Hiába akarom a jót, csak az akarás van meg bennem, de hogy azt meg is tegyem, az már nem sikerül, mert nem a jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok. Képzeljük el ezt a kiskorú fiút, aki tudja, hogy ő az örökös, tudja, hogy ő ura lesz egyszer mindennek, de mert ez az utálatos gyám zsarnokoskodik rajta és nem engedi azt csinálni, amit szeretne, hanem kényszeríti arra, amit utál és gyűlöl. Ez a kiskorú keresztyén lelki állapota, amíg a világ természeti erőinek, röviden a „bűnnek” szolgálatában él. Ne szégyeljük magunkat, hogy ilyen nyomorult, kiskorú állapotban vagyunk. Az, akit az egész világ Szent Pál apostolnak tisztel, az is gyönyörködött ebben a lelki kiskorúságban, az kiállt fel így: „Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a halálnak ebből a testéből?”
  2. „Mikor azonban eljött az időnek teljessége, elküldötte Isten az ő Fiát, hogy elnyerjük fiúságát.” Ezzel aztán vége a szégyenletes kiskorúságnak, a rabszolgai állapotnak. Hálát adok az Istennek a mi Urunk  Jézus Krisztus által, mert az élet Lelkének törvénye a Krisztus Jézus által megszabadított – nagykorúvá tett – a bűn és halál törvényétől. Most már nem vagyok kiskorú, nemcsak várományosa vagyok az örökségemnek, hanem birtokosa vagyok, mert „nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint, akik ezáltal kiskorúakból nagykorúakká lettek és nemcsak várományosai a fiúságnak, hanem elnyerték, megkapták a fiúságot.”
  3. „Minthogy pedig fiak vagytok, elküldötte Isten az ő Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiálltja: Atyám!”- Fiak voltunk eddig is, de a fiúság Lelke még nem adatott meg, még nem volt a szívünkben. Ez volt tulajdonképpen a lelki kiskorúság. És mikor ez a Lélek megadatott, akkor lettünk nagykorúakká. Figyelemre méltó, hogy a tékozló fiú példázatában a kisebbik fiú előbb nyeri meg ezt a Lelket, mint a nagyobbik, aki hiába marad ott az atyai házban, ott is kiskorú maradt. Minden megvolt, csak a fiúság lelke hiányzott belőle. Ezért nem is halljuk ajkáról ezt a szót: Atyám! A kisebbik fiú bár elment az atyai háztól, eltékozolta mindenét, de mikor magábaszállt és visszatért, mikor azt hitte, hogy neki már nincs joga semmihez, mikor már csak szolgának kéredzkedett vissza, akkor kapta meg a fiúság Lelkét, akkor tudta ezt a szót kimondani: „Atyám!” Ezért többé nem szolga, hanem ismét fiú, örökös is, – nagykorú – Isten által. Ámen.

Testvérem! Eljött-e már életedben az időnek teljessége? Megszületett-e már szívedben a Fiú? Lelki kiskorúságban élsz-e még, vagy már nagykorúvá lettél? Gyermekeink az iskolában ezt a leckét tanulják meg a legkönnyebben, ezt jegyzik meg legjobban, erre emlékeznek vissza évek múlva is, ezt írta nekem egy katona még a harctérről is: „Annak van igazi karácsonya, akinek Jézus megszületett a szívében”. Az többé nem szolga. Nem kiskorú. Nagykorúvá lett. Eljött reá nézve az időnek teljessége. Isten Fia megszületett a szívében, aki ezt kiáltja: „Atyám!” Ezt a karácsonyi ajándékot kérjük Istentől, ezt a Lelket, amely kiskorúból nagykorúvá tesz. Akkor lesz igazi boldog örökös karácsonyunk… Ámen.

Imádság: Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a halálnak ebből a testéből, a bűn szolgálatából, a lelki kiskorúságból? Hálát adunk neked, Urunk Istenünk, hogy Jézus Krisztus által megszabadítottál bennünket – nagykorúsítottál bennünket. Az időnek teljességében kibocsátottad Fiadnak Lelkét a mi szíveinkbe, hogy ez a Lélek lakozzék bennünk, szíveinkben magának házat építsen, csendes ágyat vessen. Ó, kedves vendég nálam szállj… Bűnömtől ne iszonyodjál… Jöjj be hozzám te szolgádhoz… Szegény megtérő juhodhoz… Ámen.