Archive For 2025.08.22.

Kórógyi emléktárgyak, fényképek, raktárlátogatás

Kórógyi emléktárgyak, fényképek,

raktárlátogatás a budapesti Néprajzi Múzeumban

2025 augusztus 19-én

Kéziratokat, fénykép katalógust, leírásokat és ismertetőket vehettünk kézhez kórógyi, szentlászlói és eszéki látogatókként a Néprajzi Múzeumban Budapesten tett kirándulásunk alkalmával augusztus közepén. Utunk felért egy tanulmányi kirándulással. Nem is számítottunk olyan meglepetésekre, amikben részünk lehetett…

Őszinte, megható és nagyon meghatározó lelki élményekben lehetett részünk, miközben Kórógyról elszármazott híveink közül többen is őseik hagyatékára bukkantak, nem is akármilyen körülmények között!

Visszaemlékezések szerint a két világháború között néprajzkutatók jártak Kórógyon a népi hagyományok és a helyi paraszti kultúra életkörülményeinek felmérése céljából. Ennek, és egy későbbi, az 1960-as évek elején történt látogatásnak az emlékeit, emléktárgyait és feljegyzéseit, egykor készült fényképek katalógusait tekinthettük meg most a múzeum raktárában. Előzetes egyeztetések és ígéretek alapján a Gajnok, Lalics, Kelemen, Egyed, Palizs, Mandics, Martin és Váci családok ma is fellelhető múzeumi hagyatékba helyezett emlékei vártak bennünket szép rendben sorakozva egy kutatói teremben, ahol muzeológus szakemberek ismertették meg velünk a gondosan őrzött tárgyakat, és az azokat őrző archívum jelentőségét, eljárásuk szakmai és nemzeti jelentőségét. A remélt emléktárgyak és fényképek mellett olyanokra is bukkantunk, amelyek meglétére nem is számítottunk. Dédnagyapáink által készített bölcső, ládák és eszközök mellett felleltük a kórógyi ősök által készített nagyon jellegzetes és egyedi, csak falvainkra jellemző mintázatú és díszítésű sapkákat, szűr mentét, kendőket, sálakat, ingeket és melleseket, melyek eredete kórógyi és szentlászlói, valamint rétfalui és haraszti őseink keze munkájára vezethető vissza.

Megható volt látni a kórógyi és ma már szentlászlói, karancsi illetőségű családjaink neveihez kapcsolt forrásokat és évszámokat, és ahogy többen közülünk nagyapjukat, nagyanyjukat, dédszüleiket ismerték fel a tárgyak készítői, használói és a fényképeket ábrázolt személyek között. Elveszettnek hittük ezeket az emlékeket, de kegyelemből az idők alatt és a történelem viharai között mégis valahol menedéket találtak ezek az általunk most felfedezett, sokatmondó tárgyak.

Isten óvó rendelkezései rejtekükből most világot láttak és napfényre jutott értelmük, valamennyiünk szívének örömére. (folyt. köv.)

„Magasztalak én Istenem

uram én atyám

Mert Atyai gondod vagyon

Teremtőm reám

Szent lelkedet uram övezed hozzam

Ilik azért magasztalnom s

neved áldanom neved áldanom

Tapsolásal tombolásal

viszem ládádat

Vigaságos nagy örömel

szent tábláidat Megörzöm

Uram parancsolataidat

Igyekszem meg fogadni

hagyományodat hagyományodat”

– (Antal Zsófi Énekes könyv iratot 1954 III/19 Kórógy)

Fotóink a budapesti NM Raktár látogatás során készültek, 2025. augusztus 19-én.

Kórógyi, szentlászlói és eszéki gyülekezeti utazás…

Kórógyi, szentlászlói és eszéki gyülekezeti utazás…

„Örülnek és örvendeznek majd Benned mindazok, akik keresnek Tégedet, és ezt mondják majd szüntelen, akik szeretik a Te szabadításodat: magasztaltassék fel az Isten! (70. Zsoltár, 5. v.)

Augusztus 19-én egyházunk, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház tagjai Kórógyról és Szentlászlóról, valamint Eszékről múzeumlátogatást szerveztek a budapesti Néprajzi Múzeum intézményeibe.

________

Előzetes tájékozódásunk során – és ez vezetett az elhatározáshoz, hogy a magyar fővárosba látogassunk – egy eszéki társintézmény 2025-ös kiadványában megjelent és egykor Kórógyról begyűjtött tárgyak fényképei alatt az alábbiakat olvashattuk:

„…pontosabban a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi a női sapkákat ezekről a településekről. A 20. század elején, 1910-ben Garay Ákos magyar etnológus és festő tizenegy női sapkát gyűjtött az említett településeken kutatásai során (Garay, 1911), amelyek a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményébe kerültek (Balassa, 2003). További tizenegy sapkát később olyan etnológusok gyűjtöttek, mint Gönyey Sándor (1941), Gáborjan Alice (Gáborjan, 1969). Az összesen huszonkét sapka többsége Kórógy-ról származik, egy kelet-horvátországi faluból, Vukovár megyében.”

Elsősorban a Kóróggyal és Szentlászlóval kapcsolatos kelet-szlavóniai gyűjtés tárgyait szerettük volna megtekinteni, mert ezek között híveink szülei, nagy- és dédszülei által ajándékozott női sapkák, melles (szoknya és felső), valamint olyan fényképek szerepelnek, amelyeket gyermekkorukban róluk készítettek. Azért fontosak ezek a mai kórógyi és szentlászlói, eszéki református gyülekezeti tagjainknak is, mert a délvidéken 1991-ben kitört háború során (többek között) e két magyarok lakta település lakosainak menekülés közben és fegyverropogás alatt kellett elhagyniuk otthonaikat. Irataikon és néhány családi fényképen kívül mást nem volt lehetőségük magukkal vinni, mondván, a háború hamar lezárul és visszatérhetnek szülőföldjükre. Azonban erre csak menekültségben töltött hosszú évek múltával, 1997-98-ban kerülhetett sor, amikor azzal szembesültek, hogy lerombolt házaikat kifosztva és megsemmisülve találták odahaza.

________

Az egész napos program részeként a fenti célt figyelembe véve megtekinthettük, kézbe vehettük  azokat a horvátországi baranyai és kelet-szlavóniai tárgyakat és családi emlékekre való utalásokat tartalmazó gyűjteményeket, amelyek vidékünkről, nevezetesen Alsó-Baranyából, illetve a Dráván túli, kelet-szlavóniai (Kórógy, Szentlászló, Eszék, Rétfalu, Haraszti) magyar települések népi gyűjteményei részeként a Néprajzi Múzeum raktárában és kiállításain fellelhető, kutatható. Fényképeket, vidékünkről származó használati tárgyakat és eszközöket mutattak be számunkra.

Köszönet a Múzeum munkatársainak, a gyűjtemények kezelőinek, akik méltó figyelemmel és megbecsüléssel kezelik azt, ami közös nemzeti kincsünk.

Fotóink az utazás során készültek, 2025. augusztus 17-én.
(folyt. köv.)

Go Top