Archive For 2025.08.29.

A negyedik kísérlet a kopácsi reformátusok ellen – 2025-ben

Negyedszer próbálják megnyitni a kopácsi református templom tulajdonjogáról szóló ügyet, noha a horvát bíróságok 2020-ban jogerősen kimondták: az épület a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Kopácsi Református Egyházközségének tulajdona. A Kálvini Egyház 1999-es megalakulása óta többször vitatta a gyülekezet jogait, a mostani, negyedik kísérlet tárgyalását 2025 szeptemberére tűzték ki. A közösség szerint az elhúzódó jogviták továbbra is feszültséget okoznak Kopácson.

A negyedik kísérlet a kopácsi reformátusok ellen – 2025-ben

A 2000-es évek elején a Magyar Kormány támogatásával, a háborús károkból teljes körűen felújított kopácsi református templom tulajdonjoga körül kialakult, tíz évig húzódó jogvita 2020-ban zárult le jogerős bírósági ítélettel. A döntés a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Kopácsi Református Egyházközsége javára született és máig érvényes.

Közismert, hogy egy korábbi földhivatali visszaélés során az ősi kopácsi egyházi ingatlanokat egy 1999-ben alapított, újonnan létrejött egyház és gyülekezet nevére jegyezték át. Bár az ingatlanok visszajegyzése azóta megtörtént, a jogerős ítélet kihirdetése óta a pervesztes fél többször is kezdeményezte az eljárás újranyitását. A negyedik ilyen próbálkozás tárgyalása 2025 szeptemberének közepére van kitűzve, amely újabb megpróbáltatást jelent a közösség számára. A helyzet Kopácson továbbra is feszült: a gyülekezet mélyen megosztott.

Előzmények

A gyülekezet és tagjai elleni eljárások gyökerei 1999-ig nyúlnak vissza, amikor az 1998. novemberi Laskói Zsinat határozataival elégedetlen hívek egy csoportja az országos egyháztól függetlenül megalapította a Kálvini Egyházat. A konfliktusok ezt követően kezdődtek, amikor Lángh Endre, a Kálvini Egyház püspöke és hívei megkíséreltek beavatkozni a kopácsi gyülekezet belső életébe.

2010 márciusában Lángh és emberei – egy, a helyi gyülekezethez nem tartozó társaság támogatásával, rendőri jelenlét mellett – megszállták a parókia udvarát, hogy a helyi lelkészt távozásra kényszerítsék. A hatóságok fellépését egy minisztériumi alkalmazott – aki a Vallásügyi Bizottság titkáraként is ismert volt – „véleménylevele”, Jakab Sándor HMDK-politikus támogatása, valamint a Magyarországi Református Egyház és az azóta is ellenséges Generális Konvent segítette elő. A támadók több gyülekezeti tagot is anyagi előnyök és álláslehetőségek ígéretével próbáltak – sok esetben sikerrel – maguk mellé állítani.

Az akció végül meghiúsult, de ezzel kezdetét vette a hosszú éveken át húzódó tulajdonjogi per.

A Kopácsi Református Egyházközség lelkésze és gondnoka 2010 végén – egy másik ügy kapcsán, egy ügyvédi elszólásból – tudta meg, hogy a gyülekezet tulajdonát az ellenérdekelt fél „öröklés” jogcímen saját nevére jegyeztette be. A gyülekezet helyesbítési kérelmét a földhivatal elutasította, így az ügy bírósági útra terelődött.

A Kálvini Egyház keresetét arra a püspöki nyilatkozatra alapozta, amely szerint a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi jogutódja az általuk 1999-ben bejegyzett Püspöki Hivatal – későbbi nevén Kálvini Egyház. A kopácsi egyházközség anyakönyvi számát a földhivatali és nyilvántartási eljárásokban a karancsi Hájek János egyházi pecsétes útmutatása alapján módosították – azt állítva, hogy csupán névváltozás történt. Emellett az eredeti tulajdonos levelezési címét is saját címükre írták át.

A tárgyalások és tanúmeghallgatások során többek között megállapítást nyert, hogy 2010 márciusától 2011 decemberéig az állami nyilvántartásokban nem a valódi tulajdonos neve szerepelt. A bíróság végül jogerős ítéletben mondta ki, hogy a jogfolytonos Kopácsi Református Egyházközség a jogos tulajdonos. A per során az a később legfelsőbb bíróság és alkotmánybíróság által is kimondott megállapítás is egyértelművé vált, hogy a volt Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi jogutódja a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház – nem pedig a 1999-ben alakult Kálvini Egyház. Ez alapján az egyházi és gyülekezeti jogutódlás jogi státuszát nem lehet egy újonnan alapított vagy az eredeti közösségtől idegen felekezet részéről megkérdőjelezni vagy csorbítani. (ej)

Go Top