Archive For 2023.12.12.

Üdvözlet és áldás Karancsra (Paukovics Margit)

Kedves Testvéreim a Jézus Krisztusban,

Íme meg kell veletek osszam a megtörtént és megáldott karancsi találkozásért való hálaadásomat.

Mert azóta szinte csordultig van a szívem és lelkem örömmel és köszönettel a megszervezett gyülekezeti találkozásért, ahol szinte a levegőben is érezhető volt a Isten áldása és a Szentlélek ereje, ami a szeretet.

Szívünkben megtörtént az első adventi öröm, hogy várva várjuk Jézus Krisztussal való találkozásunkat lélekben.

Én sajnos nem lehettem ott személyesen, de lélekben és imádságban az eseményekről azonnal értesülve mégis jelen voltam.

Imádkoztam a békességért és a különvált egyházi tagokért, és reménykedtem is, hogy talán valaki elmegy közülük is a közösségetekbe és meggyőződik arról, hogy mi egy úton járunk, az pedig a Jézus Krisztussal való nagy találkozás útja. Amely egyedüli út az Igazsághoz és az Élethez. Azt is együtt tudjuk, hogy ez az út keskeny út, és göröngyös is, de Őhozzá vezet, aki ítél, és uralkodik. Nála nem lesznek bírósági ügyek fontosak, sem a törvény, mert Ő a “hit” által fog ítélni. Olvassuk el Pál apostol Galácziabeliekhez írt könyvét!

Ezért, használjuk ki ezt a “kegyelmi” időt, amit Isten miattunk meghosszabbít nap nap után, és tartani fog az Ő eljöveteléig. Nem is fog késni, és velünk lesz, ahogy megígérte, a világ végezetéig.

Köszönöm, Uramnak, Istenemnek, hogy ez az első adventi találkozás, mint áldás és ajándék közelebb hozott bennünket Hozzá, aki van, és lesz örökkön örökké.

Kérlek Uram, hogy áldj meg minden hívő testvért, és még azt is, aki a széles úton halad, de tudja meg az irányt, aki nem más, mint a Jézus Krisztus, akit mi hiszünk és vallunk. Ő az út, az igazság és az élet. Hála az Ő nagy nevének!

Áldott, csendes várakozási időt, és hitben való szeretetet és békességet kívánva,

Paukovics Margit – eszéki presbiter, 2023. december 7-én.

Karancs – teadélután

2023. december első szombatján reggel a Karancsi Kultúrotthonban tartotta idei hatodik “Református Nap”-ját a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház a karancsi gyülekezetéhez tartozó hívek kezdeményezésére és szervezésével.

Kettős Attila lelkipásztor köszöntését követően a két nemzeti himnusz eléneklése után Varga György püspök köszöntötte a híveket, akik az országos egyház számos gyülekezetéből érkeztek.

A közös éneklés és dr. Kis Boáz lelkipásztor által összeállított adventi versszavalatok után Szabó Dániel lelkipásztor tartott áhitatot a megjelenteknek, miközben teával és süteménnyel kedveskedtek a helyiek az asztaloknál. Prédikációjának alapigéje a lukácsi ige volt:

“Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” (Lk. 12:32)

A Rozmaring énekkar jelenlévő tagjai ismert zsoltáros énekeinket adták elő és reméljük, hogy legközelebb a most eltiltott Rétfalusi Népkör énekkara is ellátogathat közénk, miként a Képes Újság tudósítói is, vagy akár a helyi református gyülekezet letiltott tagjai, akik a rájuk nehezedő nyomás és fenyegetés ellenére egyen-egyenként mindannyian támogatásukról biztosítottak miket.

Délben a Kossuth Rádióban minden nap délben sugárzott egyik harangszó adását hallgattuk meg fennállva, mely jelezte az ebédszünet és asztali áldás idejét. Ebéddel szintén a helyiek szolgáltak, majd délután Varga György püspök vetített képes előadását hallgattuk meg az adventi időszak felekezet és vallásközi jelentőségéről és a karácsony ünnepének és ünneplésének történeti párhuzamairól.

Az alkalom méltán volt nevezhető keresztyén teadélutánnak is. Következtetésünket abból vontuk le erre, hogy a körben felállított asztalok közötti sorban teáskancsó kiállítás volt látható, amelyre híveink helyben és messzebb vidékekről összegyűjtötték az otthonaikban használatos kancsókat, csészéket. Ezek némelyike  száz évnél is több ideje van családi használatban, így valamennyiünk számára egyedinek és pótolhatatlannak is tartható. “Ezek a mi -zsolnay- gyűjteményünk részei”- utalt Laco Éva presbiter asszony a nemrégen a pécsi Zsolnay Manufaktúrában tett közös kirándulásunkra. A kiállítás ezeken a megbecsült tárgyakon keresztül képes a közösségünk önbecsülését erősíteni és szimbolikus jelentéssel megtölteni egy hétköznap használatos tárgyat, mely a közelgő ünnepek alatt is többször előkerül otthonainkban, és reméljük, hogy még sokáig betölti funkcióját és szolgálja tulajdonosait.

Képeink a karancsi szeretetvendégségen készültek, 2023. december 2-án, Advent előnapján. Isten áldása legyen a megjelenteken és olvasókon! Köszönet illeti a helyi járás felajánlását a terem használatára, valamint a szervező házaspár és társaik szeretetteljes szolgálatát, amely az esős, hidegre fordult időben is biztosította áldott együttlétünket. Egyedül Istené a dicsőség!

Go Top