Mennyei Édesatyánk, kérünk, hogy taníts bennünket imádkozni azokkal az egyszerű szavakkal és azzal a tömörséggel, amivel Péter is hitvallást tett Jézus kérdésére válaszában: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.
Köszönjük, hogy ehhez az egy rövid mondathoz Te annyiféle ígéretet és annyiféle biztatást rendelsz, hogy ez mind jó nekünk, ez mind a szívünkből való, mind a kedvünkre való, és érint Téged, és így áldj meg bennünket az elkövetkezendő időkben is.
Kérünk Téged, hogyha valamivel megbántottunk, vagy valaki más testvérünket megbántottuk rossz szóval vagy cselekedettel, bocsásd meg azt nekünk és kérjük, hogy mutass utat, hogy hogyan tudnánk ezt kijavítani, hogyan tudnánk másképp cselekedni, hogy az egész közösségnek javára szolgáljon.
Kérünk Téged a mi gyermekeinkért, unokáinkért, felmenőinkért, szüleinkért is, akik még itt vannak közöttünk, akikkel egy szeretetközösségbe von bennünket a Benned való hit, és a keresztyén családi kérés.
Kérünk Téged gyülekezeteinknek a lelkészeiért, azoknak családjaiért, hogy el tudják látni a szolgálatot miközöttünk továbbra is, és annak legyenek, teremjenek gyümölcsei.
Kérünk Téged azokért, akik támogatnak bennünket és nincsenek most itt közöttünk, de ők is imádságos szívvel, lelkészekként, szeretteinkként mind itt vannak lélekben velünk és nagyon is érdekli őket és nagyon is szeretnek ennek a közösségnek tagjai lenni. Áldj meg bennünket így, készülve az előttünk lévő hétnek a fontos eseményeire, őrizz meg bennünket biztonságban az utazásokban, és kérünk Téged, hogy a Te Szentlelked véghetetlen kegyelmét mindörökre add mi reánk. Ámen.