Reformáció Csúzán

A kopácsi és bellyei, valamint a szentlászlói gyülekezeti honlap híradása a reformáció ünnepi istentiszteletről Kettős Csiffáry Éva lelkipásztor tollából:

„Gyülekezeti tagokkal október 31-én Csúzán jártunk, ahol Reformáció ünnepe alkalmából megálltunk Isten színe előtt. Igét hirdetett dr. Kis Boáz. Elmondta, hogy nem véletlenül volt a Reformáció 507 évvel ezelőtt. Félrevezető tanításokok voltak. Pál apostol korában és életében is voltak nehézségek, problémák, félrevezetések. Ott voltak a sztoikusok, filozófusok és más gondolkodók. Pál mégis hirdette Krisztust.

Ha Pál és kortársai elviselték, nekünk is fel kell tudnunk vállalni.
Magunknak kell megtenni azokat a dolgokat, amelyek előre viszik a személyes és közösségi dolgainkat.


Együtt lehet menni az úton, melyen Jézus Krisztusi szeretet vezet, mert Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Megtapasztalni Isten szeretetét.

Kegyelemre van szükségünk, így lesz értelme a mi életünknek. Türelemmel vagyunk-e azokkal szembe, akiket ránk bízott az Isten, odafigyelünk-e, biztatjuk-e Őket? Hangzott el a kérdés felénk az igehirdetés végén?

Az igehirdetés után megállhatunk a megterített asztalnál és élhettünk a jóval, majd Varga György püspök hívta az egybegyűlteket a csúzaiak által előkészített szeretetvendégségre.

A templomból kilépve már az alkonyat fogadott bennünket csodálatos színeivel. Az a pillanat, amikor a nap már lement, de még nem sötétedett el teljesen. Egy pillanat, melyben ott volt az igehirdetés által elültetett Ige magja, a bizonyosság, hogy Isten gondoskodik, hogy az szárba szökjön még akkor is, ha az alkonyat, a lenyugvás és a lassan elérkező este szakaszában élünk.

A szeretetvendégség jó hangulatban telt és ahogy lassan ránk köszöntött az este Isten áldásával mindannyian útra keltünk és hazatértünk otthonainkba.”


Isten áldja meg az igehirdetőt, a sákramentumokban szolgáló lelkészeket és a közösségeik iránt elkötelezett gondnokokat és gyülekezeti tagokat, akik szolgálatukkal és jelenlétükkel Isten áldása folytán megszentelték a csúzai alkalmakat.

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház tagjai már készülnek a következő találkozónkra, amely évfordulós programunk lesz Karancson, november végén. Mindenkit szeretettel várunk!