Húsvéti istentisztelet Sepsén

Húsvét második napjának délutánján istentiszteletre jöttek össze a Sepsei Református Gyülekezet tagjai Sepsén. Igét hirdetett Erdős János zsinati titkár a Márk Evangéliuma 16. részének első nyolc verse (Lectio) és a 20. vers szerint. Úrvacsorát osztott Varga György püspök, csúzai református lelkipásztor.

„Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt. És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.”

„Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.”

________

Mint ismeretes, 2023 júniusában a sepsei református templomra lakat került, és az addig az épületet használó híveket kizárták egy helyi, anyagi érdekekből szerveződött, a délszláv háborút követő időben (1999-ben) szervezett felekezeti csoport tagjai. A kétezres években papíron többször változott a tulajdonos személye és elnevezése az egyházi ingatlanok felett. A helyi gyülekezet tagjainak új istentiszteleti helyet kell keresnie, amely lehetővé teszi a hitélet gyakorlását addig is, amíg a betörés körülményeit jogi úton sikerül tisztázni és az elkövetőket felelősségre lehet vonni. Két bírósági döntés már jogerősen megszületett az ügyben, de az erőszakkal birtokon belül került ellenérdekelt félnek érdekében áll az eljárásokat fellebbezésekkel és új ügyek beindításával halasztani és időben kitolni.