Hercegszöllősi megemlékezés, a Zsinat napja
A történelemnek, amelyet emberek élnek és szenvednek, furcsa fricskája, hogy a Hercegszőllősi Zsinatra való megemlékezésünk 2024-es évi alkalmán a történelmi ismereteket a jelen eseményei egészítik ki és igazolják.
A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiben, általában a hercegszöllősi református templom helyszínén minden évben összegyűlnek a hívek augusztus 16-17. napjain, hogy megemlékezzenek atyáik csekeledeteiről és az abból maradt örökségről, amely a tarisznyánkba még ma is alig fér. Vörösmarti Illés püspöksége alatt 1576-ban is ezeken a napokon gyűltek össze azok a prédikátorok, aki megjárták Magyarország iskoláit és a neves külföldi egyetemeket, hogy vallásuk és hitük tudományát megosszák népükkel a Duna mente gyülekezeteivel, azokkal is, amelyek abban az időben török megszállás alatt leledztek. Felkészülten érkeztek és lélekben minden bizonnyal gazdagon távoztak prédikátoraink. Egyházkerületet alapítottak háborús időben, alkotmányt, szabályrendeleteket hoztak, rendelkezéseket vezettek be, amelyek az egész ország életére befolyással lettek. Munkásságukról ezekben a napokban emlékezünk meg.
A kezdetben ágostai hitvallású gyülekezeteket később a helvét hitvallások alapján szervezték át, melyekben mindenek előtt az igaz Istennek való engedelmességet írták elő, s meghatározták, hogy milyen a Szentháromságban megjelenő egy igaz Isten. A reformáció szempontjainak megfelelően rendelkeztek az ifjúság katechizációja és az ünnepek megtartása felől. A hivatali jellegű szabályok között kimondták, hogy az egyházi vezetők ne a vendégeskedés (…), hanem a szolgálat végett járják a gyülekezeteket, és a nehéz ügyek intézésénél Isten igéjére és a régi zsinatok kánonjaira támaszkodjanak. Sajnálatos módon a kezdeti, lelkészek felkészültségével és rátermettségével kapcsolatos követelmények mércéjét alacsony szinten határozták meg (…), de a tanítók és iskolamesterek gyakran helyettük is helyt álltak a hivatásban.
Milyen aktuális volna ma is hasonló kérdésekben egyházainkban a 448 évvel ezelőtti kérdések tárgyalása!
A kánon görög eredetű latin szó. A görögben: mérőrúd, szabály, előírás; a latinban: irányelv, törvény. Magyar református szóhasználatát tekintve az egyház törvénykönyve. A mi kánonjaink már csupán az egyház rendjét szabályozzák, a világi hatalom határozza meg az életünkben a társadalom viszonyait, rendjét és erkölcsét is, helyenként az egyházak előtt járva ebben.
Helyi közösségeinkben van még módunk az istentiszteleten, a Biblia és prédikáció, énekeink tanúságán keresztül valamit megőrizni és ápolni a keresztyén rend alapjain állva. Őrizzük ezt a lehetőséget és tartsuk fenn magunkban az Isten Szentlelke által adott erőt, amelynek közösségében Jézus Krisztus váltságának megajándékozottjai voltak egykor a prédikátorok. Ünnepeltjei lehetünk valamennyien mi magunk is. Isten hűséges, magyar református közösségeiben Baranyában, Szlavóniában, horvátországi gyülekezeteinkben egyházunk, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház tagjaiként vallják mindezt, akik az Őt parancsolatait megtartják.
