Archive For 2019.11.14.

Magyarországi látogatók a Szentlászlói templomban

Kettős Attila lelkipásztor imádkozik a szentlászlói református templomban állami vezetők jelenlétében 2019 július 8-án, Szentlászlón.

2019. július 8-dikán a Szentlászlói Református Gyülekezetbe látogatott hivatalos programja részeként Magyar Levente külügyminiszter-helyettes, Magyar József, Magyarország zágrábi nagykövete, De Blasio Antonio eszéki főkonzul valamint Jankovics Róbert parlamenti képviselő és Matijević Olivér a HMDK ügyvezető elnöke. Kettős Attila lelkipásztor, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház lelkipásztora fogadta a vendégeket, akik a lelkész vezetésével megtekintették a háborús károkból teljesen újjáépült templomot. A műemlék épület nagy gonddal és szakértelemmel, a helyi reformátusok legfőbb kívánságára épült meg. Az építkezést az Elüldözöttek Gyülekezete egykori lelkipásztora, Kopácsi Kettős János püspök kezdeményezését követően Hünlich Robert és Hajdu Klára lelkipásztorok igazgatták, majd az őket felváltó Kettős Attila lelkipásztor és Csiffáry Éva lelkésznő idejében fejeződtek be a munkálatok. Az ünnepélyes átadásra idén, 2019-ben a Reformáció ünnepén kerül sor a magyar és horvát miniszterelnök meghívásával.

Imádkozás a szentlászlói templom újjáépítéséért, 2008

A Kelet-szlavóniai Szentlászlón a templom előtt imádkoznak és énekelnek a hívek az esőben a háborúban rommá lett templom felújításáért, 2008. március 8-án. Az imádságot és az éneket nt. néhai Bóka András baranyai esperes vezette (jobb szélen). Isten kegyelmének köszönhetően a templom eredeti állapotába való helyreállítása mára befejeződött. Isten láthatatlan kegyelmének munkája így vált nyilvánvalóvá sokak számára.

Szentlászló, 2008.

Go Top