Pécsi Kirándulás

Egy, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiből álló csoport tagjai szombaton (2023. október 14-én) egész napos kiránduláson vettek részt Pécsett.

Egy, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiből álló csoport tagjai szombaton egész napos kiránduláson vettek részt Pécsett. A Szentlászlóról a kora reggeli órákban indult busz útközben a horvátországi baranyai településekről gyűjtötte össze gyülekezeti tagjainkat. Vörösmart, Csúza, Kopács, Hercegszöllős, Karancs, Sepse, Eszék, Szentlászló reformátusai fogtak össze, hogy az előre pontosan megtervezett menetrend szerint “bakancslistás” helyszíneket járjanak végig.

Az idő kegyes volt hozzánk és Isten áldását éreztük ezen keresztül is mindamellett, hogy minden helyszínen nagy szeretettel és gondossággal fogadtak bennünket. A pécsi református templomban a helyei vezető lelkipásztor mutatta be a Pécs Belvárosi Református Egyházközség múltját és jelenét, mely szerint sok közös hasonlóságra figyeltünk fel a reformátusok élethelyzetei és működése vonatkozásában gyülekezeteink között. Ezután áhítattal és imádságos hálaadással folytattuk a napot a száz éves templomban. Kettős Attila lelkipásztor szolgált.

A Pécs-Belvárosi református templomban, 2023. október 14.

Következő állomásunk a Néprajzi Múzeumba vezetett, ahol Vörösmarti Burján István fő-múzeológus fogadott bennünket régi ismerősként, barátként és nagy szeretettel. A múzeum termein vezetett végig bennünket és magyarázta a baranyai nép elmúlt szokásairól és hagyományairól, a paraszti kultúra hagyományos felfogásáról és eszközeiről szóló tudományt, melyben sokan közülünk is nevelkedtünk.

2023. október 14., Pécs, Néprajzi Múzeum

Pécs központjában az ókori keresztyén múlt és római kultúra találkozásából ránk maradt, és ásatások során feltárt régészeti emlékeket tekintettük meg két idegenvezető irányításával. Az Ókeresztyén Mauzóleum, a “Péter és Pál” Sírkamra falfestményei, az itt fellelt Krisztogramm IV. századi nagy számú keresztyén közösség jelenlétét mutatja ma is, amely Pécs ezer éves történetében ma is jelen van. A föld alatti feltárt terepen a múzeumi folyosók a bejárattól a mai katedrális keleti faláig vezettek bennünket, ahol felszínre léptünk ismét.

Pécs, 2023. október 14.

Ezután a Zsolnay negyedben található Látvány Manufaktúra és Zsolnay porcelán gyűjtemény múzeumába látogattunk el. A színpompás, teljesen egyedi és különleges technikával és mázzal készült tárgyak igazi művészi jelentésükkel felüdülést adtak elménknek a fárasztó séták és előadások után.

Látvány Manufaktúra és Zsolnay porcelán gyűjtemény, Pécsi gyülekezeti kirándulás, 2023. október 14.

Kirándulásunk bőséges választékkal és mennyiséggel kínált fatálas vendéglői estebéddel ért véget.

Köszönjük az idegenvezetőknek, előadóknak, lelkipásztoroknak a szervezésben nyújtott segítséget, a buszsofőrnek a biztonságos közlekedést, és minden résztvevőnek az elszántságot, bátorságot, hogy vállalkoztak egy hosszú és fárasztó napon vidám és szeretettel teljes közösséget építeni az Isten dicsőségére.

Képeink a HMRKE gyülekezeti tagjainak pécsi kirándulásán készültek, 2023. október 14-én.