Vörösmart – ünnep az istentisztelet

Vörösmart, 2023. augusztus 20.

A vörösmarti református templom legutóbb viharban megsérült teteje alatt tartottak a hívek úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletet 2023. augusztus 20-án.

A reggel 9 órakor kezdődő szertartás a Hercegszöllősi Kánonok mai templomában 11 órakor kezdődő közös egyházi istentiszteletet megelőzően a szokásos rendben, vendég igehirdető szolgálatával folyt.

Bevezetőjében a lelkipásztor utalt aktuális hármas ünnepünkre; a Szent Istváni államalapításra, az Új Kenyér ünnepére és a napokkal ezelőtt évfordulós Hercegszöllősi Kánonokra, az egykori és mai reformátusok alsó-dunamelléki egyházszervezetének megalakulását jegyző 1576-os lelkészi gyűlésre.

Sok viszonylatban közös a mai Horvátországban élő reformátusok és a Kárpát-medencében élő magyar keresztyének vallási-, kulturális és annak örökségét fenntartó igyekezete. Gyülekezeteinkben ma is a bibliai hit és Isten kijelentésének modern üzenetét keressük. Isten az írásokban jelenti ki üzenetét számunkra, melyet lelkipásztoraink és író-, olvasó gyülekezeti tagjaink fejtenek meg hétről hétre. Az Istenről szóló beszéd sákramentumainkban, mint például az Úri Szent Vacsora kijelentésében és gyakorlatában mutatkozik meg azzal az engedménnyel, hogy bűneink megvallása és megbánása folytán ebben a cselekedetben van szó az “én”-ről, az “ego”-ról az emberről. Ebben a mozzanatban az istentisztelet alkalmával az ember áll a középpontban.

Krisztusban Isten azonban a bűnvallást követően bűnbocsánatot is ajándékoz az “én”-nek és változást követően az örök élet ajándékát is nekünk szánja, ha szeretetét hittel elfogadjuk.

Vörösmarton is itt az ideje, hogy mindez megtörténjen, mert a gyülekezet lélekszámban megfogyatkozott, tagjaink megfáradnak és megöregszenek, műemlék templomunk beázik, parókiánk új feladatoknak kell, hogy elébe nézzen. Istentől sok jót kaptunk, emberektől annál kevesebbet. Akiktől jót kaptunk, azokra szeretettel emlékezünk és emlékét megőrizzük.

Kedves Testvérünk, akarsz-e közösségünkhöz tartozni? Távolból-közelről várjuk jelentkezésedet, hogy együtt imádkozz velünk megújulásáért gyülekezetünknek, megerősödéséért tagjainknak, hogy a szeretet igéje termeinkben soha ne halkuljon néma szóvá.

Vörösmart, beszakadt, viharban megsérült templomtető nyereg, 2023. augusztus 20.

képek: Vörösmart, 2023. augusztus 20.