Konfirmációi emlékünnep Szentlászlón

Konfirmációi jubileumi istentisztelet és református nap a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Szentlászlói Református Gyülekezetében 2023. október 8-án.

“A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.” (Péter apostol 2. levele 1:5-8)

Konfirmációi jubileumi istentiszteletet és református napot tartott a Szentlászlói Református Gyülekezet 2023. október 8-án a református templomban. Varga György püspök, dr. hc. Szabó Dániel lelkipásztor és a két helyi református lelkipásztor, Kettős Attila és Kettős Csiffáry Éva szolgálatával vették újra az áldáskívánást a gyülekezetben egykor konfirmáltak. A helyi presbiterek és gyülekezeti tagok szervezésében megvalósult alkalmat ebéd és szeretetvendégség követte a Kultúrotthonban. A családtagokkal kiegészült ünnepeltek, az ötvenes évek második felében született hívek az azóta eltelt hosszú idő alatt mindig aktív tagjai voltak és maradtak a gyülekezetnek. Hűségükért és jelenlétükért Istennek adtak hálát fiatalok és idősek egyaránt.

Konfirmációi jubileumi istentisztelet és református nap a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Szentlászlói Református Gyülekezetében 2023. október 8-án.

Fényképeink az ünnepség pillanatait mutatják be.