Isten nem zárkózik el az ember elöl, sőt, az a célja, hogy megmutatkozzon mindannyiunk életében. Isten szeret az ember életében jelen lenni, és ezt azok tudhatják legalaposabban, akik életük eseményeit nem véletlenek sorozatának tekintik, hanem észreveszik, hogy Ő jelen van a természet és a történelem eseményeiben.
Hogy ezt könnyebben felfedezhessük, Isten a kijelentett Ige három, mindenki részére elérhető módját kínálja. A Bibliát, mint az írott Ige útmutatását, a testté lett Ige, azaz Jézus Krisztus földi és mennyei valóságát, és az igehirdetést, amely keresztyén gyülekezeteink gyakorlata a lelkészi, presbiteri, diakónusi és missziói, egyszóval gyülekezeti szolgálatokon keresztül. Ez utóbbit segítik hitünk rendszerbe ölelt és tanított összefoglalói, a hitvallásaink; leggyakrabban a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás, melyek nagy részletekben az általunk naponta kimondott Apostoli Hitvalláson alapulnak.
„Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.”