Vendégigehirdető imádsága

Vendégigehirdetés köszöntő és ima Vörösmarton, Csúzán és Hercegszöllősön, 2024. április.

Köszönöm először is tiszteletes úrnak a meghívást, hogy ezen az ünnepnapon itt lehetek közöttetek. A legkisebb gyülekezeteknek is ugyanolyan szükségük van arra, hogy az igét közösen hallgassák egy lelkipásztorral, mint ahogy a lelki gondozónak és a lelkipásztori indulattal dolgozó embernek is szüksége van a legkisebb gyülekezetekre is. Így vagyunk mi most itt a legkisebbek egyike. Én, mint igehirdető, a legkisebb igehirdető és a gyülekezet is, mint a legkisebbek egyike ezen a vidéken. Isten áldja meg és még egyszer köszönöm, hogy itt lehetek, és elhozhattam az ünnepi üzenetet ide a gyülekezet elé.

Mennyei Édesatyánk, köszönjük neked a te bíztatásodat, a te feltámadásodnak, evangéliumi hirdetésednek azt a bizonyosságot, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva itt a sírboltnak az ürességében és a húsvéti elmúlásnak, a halálnak a keresztre feszítése és minden ilyen emberi nyomorúságnak a világában, hanem Terád tudunk tekinteni, aki előttünk jársz, és aki a Te feltámadásoddal, a Te jóságoddal, szereteteddel mindenkinek az életében jelen tudsz lenni.

Hogy itt vagyunk, csak elhatározásunk kérdése, és annak az ajándéknak a kérdése, amit Tőled kapunk ingyen kegyelemből, hogy Te felemelsz magadhoz minket, és ahol az Atya van, ott vagy Te, és ahol Te vagy, ott Te helyet készítesz a mi számunkra.

Kérünk Téged, hogy ezért a Te boldog feltámadásod a mi feltámadásunknak a jele is és mutatója is legyen a mi számunkra ebben a világban. Kérünk Téged a gyermekekért, a fiatalokért, azokért, akikhez az igének az eljuttatása a mi feladatunk. Azokért szólunk, akik itt az istentiszteleten, a bibliaórák közösségében a tiszteletes úrtól, a különböző híradásokból, akár még a televízión, az interneten keresztül is jó híreket is kaphatunk. Mi a jó hírekre figyelünk. Nem a félelem igéire, nem a rágalom, gyalázkodás, a rettegés szavaira és fenyegetéseire valamilyen alantas hatalmi célért, hanem azokra, amelyek mindenképpen bizakodásra adnak okot és a mi félelmünket elhessegetik. Mert tudjuk olvasni a valóságot. A gonoszságot, a rontó szándékokat Te elveszed, elvonod, eltünteted, és mi Terád tudunk tekinteni, aki a biztonság vagy, aki a szeretet vagy, aki a bizonyosság vagy az örök élet irányában. Kérünk Téged, hogy add meg nekünk ezt az ajándékot, a mi gyermekeinknek, a mi időseinknek, a mi népünknek, nemzetünknek Magyarországon és Horvátországban, és minden mi szomszédságunkban. Gyógyítsd meg a betegeket, vigasztald a gyászban levőket, gyülekezetünk és közösségünk minden tagját és családtagját, minden testvérünket. Láss el a Te dicsőségeddel, áldásoddal. Taníts azért bennünket így imádkozni: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved… Ámen”