Székelyek, és a horvátországi magyar reformátusok a Néprajzi Múzeumban
Augusztus 19-én egyházunk, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház kórógyi, szentlászlói, eszéki és karancsi tagjai Budapesten, a Néprajzi Múzeumban tettek látogatást. Ennek harmadik eseményére aznap a délutáni órákban került sor.
„SZÉKELYEK” címmel a múzeum Örökség-mintázatok sorozatának időszaki kiállítása 2025. augusztus 24-ig látogatható. A termeit mi is bejártuk, melyekről fényképeinken keresztül is beszámolunk. A kiállítás többek között arra keresi a választ, hogy kik is valójában a székelyek, mit tudunk Székelyföldről, milyen elképzeléseink és hiedelmeink vannak róluk, és mi ezekből a valóság. Emellett bemutatja azt is, hogyan látják magukat a Székelyföldön élők. Mindezt a székelyföldi múzeumok által őrzött több mint 300 tárgyon keresztül tárta elénk, öt kurátor közreműködésével, a széles nyilvánosság előtt.
A tárgyak, fényképek és videofelvételek a történelmi régió sokszínűségét a 19. századi polgárosodástól a 21. századi modernizációig tették felfedezhetővé.
A nagy lélegzetű, látványos tárlat eddig egyedülálló módon, mintegy 700 négyzetméteren mutatta be Zabolától Gyergyószentmiklósig, Sepsiszentgyörgytől Székelykeresztúrig szinte valamennyi székelyföldi múzeum gyűjteményéből válogatott tárgyakat és dokumentumokat. Hét nagy témakör, 77 történet, 14 dokumentumfilm, 100 fotó és 10 múzeum segített abban, hogy elmélyedhessünk Székelyföld múltjában és jelenében.
A kiállítótér belmagasságát kihasználó, kétszintes bejárási útvonal még élményszerűbbé tette a látogatást. A földszinti tér felett egy emelvényen sétálhattunk körbe, ahonnan az egyes témák, tárgyak, tárgyegyüttesek – például szobák, konyhák berendezései – önálló látványként is megfigyelhetők voltak. Emellett közelről és szinte megérinthető módon találkozhattunk használati eszközökkel, gépekkel: például egy hazai gyártású Fordson traktorral, egyetlen fatörzsből kivájt 18. századi gabonatároló edénnyel, készülő székelykapuval, 6–8 méteres mestergerendákkal, borvizes szekérrel, 3,1 méter hosszú festett padládával, valamint Szörcse református temploma 1622-es harangjával is.
A jelenkor emblematikus tárgyai sem maradtak el: a 2024-es borvizes műanyag flakon például a borvizek vasas összetételét jelzi – nem csoda, hogy a bibarcfalviakat „rozsdásbelűeknek” csúfolták. A Székelyföld szívszorító történeteit elmesélő tárgyak is megszólaltak. Ilyen például az 1981-es csíki hozomány balladaszerű üzenete, amely egy olyan menyecskének készült, aki egy gázrobbanás során vesztette életét, mielőtt férjéhez kiköltözhetett volna Budapestre. A cséplőgépbe esett leány balladatípusának csíkmadarasi példája már boldogabb véget ér: a szájról szájra terjedő tragikus népköltemény főszereplője az 1930-as években történt baleset után csodás módon felépült, férjhez ment és gyermeket is szült.
A gazdálkodás hagyományainak bemutatása mellett az étkezés és konyhai „művészet” is külön fejezetben tárult fel előttünk. Részletes videó mutatja be a tésztadagasztás és kemencés kenyérsütés folyamatát egy mai falusi család életében. Ugyanígy megismerhettük a Csíksomlyóhoz köthető vallási gyakorlatokat, a kézművesség és háziipar örökségét is – amelyek számunkra, horvátországi magyarok számára is a nemzeti-néprajzi történeti sajátosságokon keresztül a megmaradás sarokköveit jelenthetik.
A kiállítás szervezői útmutatójukban is hangsúlyozzák, hogy az állandó változás, a haladás, az innovatív gondolkodás és a tradíció ereje mindannyiunk életében visszatérő motívumok. Legyen szó termelői technológiákról, tárgyi kultúráról, szokásokról, öltözködésről vagy életmódról – az ember, bárhol is él, mindig alakítja tárgyi és szellemi kultúráját az igények, divatok és lehetőségek szerint.
A fenti gondolatokért hálásak vagyunk a kiállítás szervezőinek. A gondolatok baranyai és kelet-szlavóniai alkalmazásáért pedig kívánjuk, hogy legyen erőnk, hitünk és kitartásunk horvátországi magyar református közösségeinkben a szolgálatra és az istentiszteletre. Köszönjük a múzeum dolgozóinak készséges segítségét, hogy a kifejezetten vidékünkre mutató múzeumi anyagokat előkészítették, válogatták és velünk megismertették.
A kirándulás megszervezéséért köszönet illeti az egykori és jelenlegi szentlászlói lelkipásztorokat (nt. Hünlich Robert és nt. Kettős Attila), az eszéki és szentlászlói gondnokokat (Szántó Mária és Gajnok István, Zsuzsanna, valamint Kelemen Dávid), valamint Erdős János zsinati tanácsi titkárt. Köszönet illeti a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház elnökségét, hogy figyelemmel kísérte utunkat, továbbá magyarországi alapítványi és egyéb támogatóinkat, akik anyagi segítséggel és gépjárművek rendelkezésre bocsátásával lehetővé tették az utazást.
Minden résztvevőnek köszönjük a szerető közösséget, a jókedvet és a figyelmet! Isten áldja meg népünket és egyházunk tagjait, hogy még sok hasonló, építő alkalomban lehessen részünk! Fotóink a budapesti Néprajzi Múzeumban készültek, 2025. augusztus 19-én. (ej)
