Napi indító

Reggelünk napfénnyel és melegséggel árasztott, a hideg levegő frissít és ébreszt minket. Napi igénket olvassuk János evangéliumának 3. részének 17. verséből így: „Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.”

Töltse be minden időnket és foglalatosságunkat ma is Isten kegyelmes üzenete az üdvösségről, és folyamatban lévő megigazulásunkról, melyben járni kívánunk az Atya igazságos ítélete szerint.

Isten ítélete ugyanis igazságos. Szeretetteljes.

Mi olyanok vagyunk, mint az a nemeslelkű szolga, aki életében addig félretett pénzét, egy hatalmas összeget rejtett belső zsebébe, és megfogadta, hogy azt abban a gyülekezetben, amelyben egy hétig nem hall szeretetlen ítélkezést mások felett, a legszegényebb embernek adja. Élete végéig a zsebében hordta, amit adományozni kívánt.

Isten viszont szétosztotta vagyonát, kegyelmét közöttünk, mindet, amit ember csak befogadni képes. Saját magát, Fiát adta értünk, hogy üdvözüljön a világ általa. Hiszel-e ebben, hiszed-e ezt?

Legyen áldott, szép napunk!

Képünkön a Karancsi református templom látható (2025. február 3.)