„A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.” (János ev. 3:6-8)
Kedves Testvérek, mai igénk szintén a 2025. évi Református Kalendárium napi igéje, az újszövetségi szakaszból. Eredetileg egyetlen vers. Itt azonban kiragadva a nikodémusi történetből, amelyet bizonyára sokan felismertek, 3 verset idézek. Elvonatkoztatva is az egész történettől, amely Jézus és Nikodémus között történt, általánosságban, és minket is a mai napon az üdvösség felől érint. Ezt szeretném kiemelni és magunkra vonatkoztatni nagyon gyakorlatias módon.
Mondom, nagyon gyakorlatias módon, hiszen ebben benne van, hogy mi haszna az evangélium hirdette üdvösségnek, és mi kára van az életünkre nézve. Nikodémus, a tanult nemes ember is alapvetően így tehette fel kérdését, persze nem merte Jézusnak hasonló direkt módon nekiszegezni, és ezért meglehetősen sutaságot tettetve provokált, a maga módján. De mi fogalmazzunk nyíltan.
A keresztyénséggel ugyanis általában veszít az ember, mondják, akik támadnak bennünket. A történetünk, merthogy valóban nem vagyunk hibátlan emberek, erre a megállapításra rá is segít. Igazuk van. De mi a helyzet a keresztyén emberrel? Az emberekkel, velünk, Nikodémussal?
Mi mit veszítettünk el keresztyénekként?
Ahogy látom a környezetemben, mi a keresztyénségünk folytán elveszítettük a pálinkát, a szakadt ruhát, a rongyos kinézetet, piszkos inget és gatyát, a veszekedést a párunkkal, meg a gyerekekkel, szülőkkel, a háborúságot a munkahelyünkkel, tanárainkkal, tanítványainkkal, a szomszéddal, a rossz lelkiismeretet, a bosszúságot és a kárhozatot.
Bizony, sokat veszít a keresztyén ember.
(ej)