Napi ige – Ezékiel

„És mondá nékem: Embernek fia! minden beszédimet, a melyeket szólok néked, vedd szívedbe, és füleiddel halld meg.” (Ezék. 3,10)

Mai napi igénk szerint Ezékiel tanítása szól hozzánk. Fontos dologra hívja fel a figyelmünket. Ennek értelme akkor nyilvánvaló, ha a következő verset is olvassuk, amely így szól: „És eredj, menj el a foglyokhoz, a te néped fiaihoz, és szólj és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten, vagy hallják vagy nem.”

Úgy érthette mindezt, hogy először saját szívében kell Isten szavát, útmutatását, intelmét és üzenetét éreznie, majd ezután kell hirdetnie. A cselekedetet ez előzi meg: Isten igéjének a hallása és szívbe való befogadása. Az üzenet befogadása, megértése, majd megvallása, ez az evangélium bennünk való fejlődésének az útja. Olvassuk és cselekedjük!

Aztán így folytatja: „És fölemele engem a lélek…” vagyis cselekvése gyümölcsöket terem.

Ezékiel a babiloni fogság idején a szolgaságba hurcolt zsidók számára hirdette Isten örök igéjét Babilon utcáin. Nem volt könnyű helyzetben. Nehéz „terepviszonyok” között küzdött hűségesen, bálványok, babonaság, lázadás és néhol teljes megvetés, vagy közömbösség közepette. Hirdette Isten ítéletét a zsidó nép és más nemzetek felett, és jövendölte az Istenhez hűséges emberek üdvösségét.

Bízzunk Isten igazságos ítéletében, amely megadatott számunkra a Krisztusban!

(Református Kalendárium – napi ige – 2025. február 9., vasárnap. ej)