MNC – Balatonlelle Konferencia 2025
A Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) szervezésében Balatonlellén egyhetes konferenciára és táborra került sor július hónapban (2025.), amelyen külhoni és magyarországi református gyülekezetek tagjai vettek részt. Az eseményen a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) lelkészei és gyülekezeti tagjai közül is jelen voltak néhányan. A találkozó célja a Kárpát-medencei református közösségek közötti kapcsolatok erősítése, a hitbeli elmélyülés elősegítése, valamint a közös gondolkodás és párbeszéd megteremtése volt.
A program középpontjában a közösségépítés és a lelki megújulás állt. A napi áhítatok, bibliai tanulmányozások, előadások és közös imádságok a résztvevők hitbeli megerősödését szolgálták, összhangban Pál apostol intésével: „Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével” (Ef 4:3). Az MNC küldetéséhez igazodva hangsúlyt kapott a keresztyén hit és a magyar nemzeti identitás kapcsolatának bemutatása is, amelyet Jézus szavai foglaltak keretbe: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát” (Mt. 6:33).
A konferencia egyúttal fórumot biztosított a külhoni gyülekezetek számára tapasztalataik megosztására, a közös kihívások megfogalmazására és az egymást erősítő együttműködés keresésére. A résztvevők szolgálatra való felkészítését előadások és kiscsoportos beszélgetések segítették, emlékeztetve arra a bibliai tanításra, hogy „kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak” (1Pt 4:10). A balatonlellei találkozó így a református közösségek lelki és közösségi megerősödésének fontos állomása volt, amely hozzájárult a határokon átívelő egyházi kapcsolatok elmélyítéséhez.
A konferencián egyházunk részéről Varga György püspök Ács Gedeon lelkipásztor életéről, Erdős János zsinati tanács titkár pedig a közelmúltban a Berta Imre lelkipásztor életéről, kiadásunkban megjelentetett könyvről tartott előadást. Képeink a helyszínen készültek.







