A halál a békesség órája – elvégeztetett.
A halál csak egy állomás, átmenet egy másik világba, az örökkévalóságba.
Míg élünk, Istennek élünk, ha meghalunk, Istennek halunk meg. Ahol már elfogy az orvostudomány ereje, belép Isten a még meglévő életünkbe. Ilyenkor mondhatjuk, hogy megharcoltuk a földi életünk keserves útját és keressük helyünket egy másik világban, Isten országában. Ott pedig a mi Urunk már helyet készített számunkra, és vár bennünket. Ez az az állomás, amit halálnak nevezünk. Ez, végülis, a békesség órája. Ekkor már nincs szenvedés, nincs fájdalom, nincs gond és szomorúság, mert Jézus Krisztus mindettől megszabadított és mindent magára vett. Ezért neki legyen hála örökkön örökké, mert megajándékozott eddig a vele való eltöltött, áldott idővel, és munkájával, amit a szívén hordozott az utolsó lehelletéig. És ekkor bekövetkezik egy fájó üresség. És rajta van egy kő, amit mi nem tudunk elmozdítani. Amit tehetünk, az a néma, együttérző hallgatás. Ilyenkor elgondolkodunk szerettünk földi küzdelmein, fájdalmain és mérhetetlen, odaadó munkáján is, amit Isten rábízott, és amit ő eddig megtartott.
Isten szerint elég volt. Nekünk most nagyon nagy a bánatunk, tele vagyunk szomorúsággal és fájdalommal, de felvillan bennünk a sok szép emlék is, amivel szerettünk minket megörvendeztetett, mert soha nem adta fel közös ügyeinkben a harcot és a reményt. Ezért örökös hála legyen neki.
Most pedig egyedüli vigasztalásunk Istenben van a Jézus Krisztus által, aki átölel bennünket és megnyugtat, mert minden az Ő akarata szerint végeztetett el, és szeretett lelkészünk, püspökünk és pásztorunk már az Ő dicsőségében van.
Isten velünk, viszontlátásra!
Béke hamvaira!
Utóirat: „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsúzom, hogy a szívetekben tovább élhetek…”
Paukovics Margit (Sepse) emlékezése, 2022. december 17.