Levéltári mozgalmunk a HMRKE berkeiben – 2025
„És kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.” (Efézus 1:17)
Egyházunk, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház ügyes bajos dolgainak intézése közben Kopácson és Csúzán az egyházi levéltár rendezése is napirenden van. Múlt héten, hosszú idő után rendezett csomagokban hazatérhettek azok a dokumentumok, amelyek a háborút követően tanúskodnak törekvéseinkről, egykor volt terveink kimeneteléről, teljesüléséről, vagy meghiúsulásáról.
Évekkel ezelőtt két kötetben is megjelentek presbiteri gyűléseink, feljegyzéseink összegyűjtött emlékei, melyek betekintést nyújthatnak a ma gondnokainak, presbitereinek arról, hogy milyen volt az egyházi, szervezeti élet századokkal ezelőtt vidékünkön. Lovas Eldina történész professzor gyűjtötte össze, és írta le a Laskói Református Egyházközség egykori jegyzőkönyveiben található feljegyzéseket (Exodus, 2018). A másik kötet korábbi kiadású és a Kopácsi Református Egyházközség területén volt található egyházi hivatali iratok leltárát tartalmazza (szerk. Iván Géza, Hünlich Robert és Erdős János, 2005).
A napokban Hünlich Robert lelkipásztor és Erdős János zsinati tanács titkár szervezésében két mikrobusznyi iratcsomag érkezett Kopácsra, amely a háború alatti és utáni, egyházunkra vonatkozó iratanyagokat fogja össze. Tartalmának pontos összeírása még hátravan, egyelőre folyóméterben (kb. 40) mérjük jelentőségét az 1990-től kezdődő dokumentumoknak. Köztük vannak pl. az egykori Délvidéki Menekült Misszió ránk hagyományozott kötegei. A felső-baranyai egyházmegye, néhai Bóka András esperessel, lelkészekkel és missziói-diakóniai munkatársakkal alkotott közössége volt az egykori legaktívabb és áldott segítője népünknek a menekültségben idegenben és itthon egyaránt.
Más része az iratoknak a magyarországi szeretetszolgálatainkra vonatkozik. Alvinczi Péter Szeretetszolgálat, Kálvin János Presbiteri Misszió, Eklézsia Szeretetszolgálat és Magyarországi Egyháztest – mind mind olyan szervezetek, amelyek nagy erőket mozgattak meg a diakóniai, missziói, gyerekekkel, vagy éppen időskorúakkal való foglalkozások során. Közös bennük, hogy mind egyházunk vezetősége és tagsága által működtetett szervezetek voltak, míg el nem lehetetlenítették, vagy idegen érdekeknek nem szolgáltatták ki a felelős állami hivatalok a munkájukat. (Magyarországon a Kálvin János Presbiteri Misszió ellehetetlenítésének állami dokumentumait 30 évre titkosították…).
Kopácson az országos főgondnok, Kettős Áron és Varga László gondnokhelyettes várta az egyetemistákat (Bandit, Csabát, Hédit és Marcit – köszönet a rengeteg segítségért nekik!) és a két lelkipásztort, Csúzán pedig, ahol Ács Gedeon lelkipásztor sírjánál is tiszteletünket róttuk le, Varga György püspök-lelkipásztor volt, aki a Kiskőszeg feletti kilátóhoz is elkísért minket a jó kilátás kedvéért. Akik fontosnak tartották a levéltár bővítését ezzel a mostani, hazakerült és otthonra talált őrzésre és kutatásra szánt anyaggal, azok kidolgozták magukat a múlt heti három nap alatt. Külön köszönet illeti az anyagi hátteret is biztosító adományozókat. Fizikai fáradságukért kárpótolja őket az a lelki és szellemi kincs, amely a baranyai református falvakban bármelyik templomban és gyülekezeteink közösségében még ma is fellelhető, és reméljük, hogy sokáig velünk lesz.
„Erre ő így felelt: „De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.” (Lukács 11:28)
Fényképeink 2025 április 15-én és 16-án készültek a szóban forgó alkalom mozzanatairól Kopácson és Csúzán, valamint a Kopácsi Réten.