Krisztus az életünkben

Krisztus az életünkben

Isten szeretete az ember irányában minden elképzelhető élethelyzetben megmutatkozik, Fia, Krisztus születése és tanítása, élete példája az ember legnagyobb szomorúságában és gondjai közepette is értelmet nyer számunkra.

Elcsendesedésünkben naponta magyarázatot és feloldást kaphatunk általa. Az alábbi gondolatok is útravalóként szolgálhatnak sokak számára, tanuljunk belőle, és tanuljunk Istenről együtt: A hűtlenséggel megbántott ember elűzte házából társát. Az elűzött szívében felébredt a lelkiismeret mardosása. Világosan látta, hogy megérdemelte elűzetését, de azt is érezte, hogy nem tud egyedül élni. Karjába kapta kisfiát, és visszasietett az elhagyott házba. Mikor szembe találta magát párjával, térdre roskadt, s kinyújtott karján maga elé tartotta kisfiát és így szólt: „Bűnös vagyok, nem érdemlem meg, hogy megbocsáss nekem, de a fiadért, akit úgy szeretsz, fogadj vissza ismét magadhoz.” Amint a haragvó szemek megnyugodtak az ártatlan gyermek arcát látva, rásiklottak a térdeplő bűnösre. Gyöngéden megfogta a társa vállát, felemelte és így szólt: „Jöjj be, én megbocsátok neked.” (PL)