Konfirmáció Szentlászlón – 2024

A pünkösdi ige első mondatában szereplő „mindnyájan együtt” kifejezés tartalmában telt az istentisztelet Szentlászlón, melyen pünkösd napján konfirmandusait ünnepelte a gyülekezet. „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen… és mindnyájan vették a Szentlelket…” (Ap.Csel 2: 1; 4.)

A gyülekezet fiataljai és tagjai életében egyaránt meghatározó a konfirmáció napja. A fiataloknak megerősítést kapnak vallástételüket követően életük további eseményeihez Istentől, és a gyülekezet reménységet nyer a jövőre nézve a további áldásra a Szentlélek által, Krisztus ígérete szerint.

A hitvallástételben kijelentjük Isten és a gyülekezet előtt, hogy a keresztséggel járó kötelezettségeinket hitünk megvallása által önként magunkra vesszük. Megvalljuk, hogy Jézus az egyetlen közbenjáró Isten és emberek között, és egyedül az Ő halálába és feltámadásába vetett hit által igazulunk meg, ingyen, Isten kegyelméből.

Arra is ígéretet teszünk, hogy református keresztyén anyaszentegyházunknak holtig hűséges és engedelmes, áldozatkész hívei leszünk.

A már korábban konfirmáltak részére is áldásos mindezeknek a gyakorlása és évről-évre felidézése a keresztyén testvérek közösségében.

Konfirmandusaink 2024-ben: Kismartin Antonio (Kórógy), Baronji Karolina és Kuzman Cristiano (Szentlászló), lelkipásztor: Kettős Attila, gondnok: Gajnok István