Jézus gyógyító igéi

Jézus gyógyító csodatételei – Márk evangéliuma 5:1-20 (a gadarai megszállott meggyógyítása) volt az igehelye és a magyarázat alapja a szerdai bibliaórának 2026. február 4-én, melyet Csúzán a gyülekezetei teremben tartottunk meg. A téli időszakban az időjárás nehézségei ellenére is összegyűlnek híveink, hogy lelkipásztori tanítás szerint együtt gondolkodjanak a hétről hétre haladó igeszakaszok alapján. Ezen a héten is Jézus csodatételei, a gyógyítások volt a magyarázat tárgya.

A gadarai megszállott története alapján kerestünk kapcsolódási pontokat jelenünkkel, gondjainkkal és örömeinkkel. A felismerések és biztatások jótékonyak lelki testi egészségünkre, és minden bizonnyal Krisztus elhívásának is így tudunk hűségesen eleget tenni embertársaink között szélesebb körben.

Jézus gyógyító csodatételei – így a gadarai megszállott meggyógyítása is – azt hirdetik, hogy Isten hatalma erősebb minden romboló erőnél. A gyógyítás nem öncélú csoda, hanem az üdvösség, a szabadulás és az új élet jele, amely hitre és tanúságtételre hívja az embert. Célja számunkra nem pusztán testi vagy lelki helyreállítás, hanem Jézus hatalmának nyilvános kijelentése a gonosz felett.

Az elbeszélés szerint Jézus pogány területre érkezik, ahol egy ember „tisztátalan lélektől megszállva” él a sírboltok között, láncokkal sem lehet megkötözni, önmagát sebezte, és kirekesztve élt a közösségből. A leírás hangsúlyozza az ember teljes kiszolgáltatottságát és reménytelenségét – azt az állapotot, amelyben emberi eszközökkel nincs megoldás.

Jézus szavára azonban a démonok kénytelenek engedelmeskedni: „Menj ki ebből az emberből, te tisztátalan lélek!”. A gyógyítás itt nem érintéshez vagy rituáléhoz kötődik, hanem Jézus isteni tekintélyéhez. A „Légió” név (amely katonai századot jelent, nagy és erős harci tömeget) a megszállottság súlyosságát jelzi, ugyanakkor még inkább kiemeli Jézus hatalmát: nincs olyan erő, amely ne lenne neki alárendelve.

A történet csúcspontja nemcsak a démonoktól való szabadulás, hanem az ember teljes helyreállítása: „Látták az egykor megszállottat ott ülni, felöltözve és józan ésszel.” Ésszel nehezen felfogható eredmény ez, hiszen nemcsak a betegség vagy a baj megszüntetéséről van szó, hanem az ember méltóságának, identitásának és közösségbe való visszahelyezéséről. Ez teszi a gyógyítást, és a mindenkori más bajból való gyógyulást is hatalmassá az ember számára.

A történet végén Jézus nem engedi, hogy a meggyógyított ember vele tartson, hanem küldetést ad neki: „Menj haza a tieidhez, és beszéld el nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr.” A missziói parancs egy újabb formáját hallhatjuk. Jézus gyógyító csodái ugyanis mindig túlmutatnak az egyénen: bizonyságtételre és tanúságtételre hívnak. A gyógyítás Isten országának jele, amely helyreállít, felszabadít és új irányt ad az életnek.

Ezért az üzenetért mentünk a bibliaórára és evvel érkezünk haza. Adjon Isten erőt az Ő útmutatásai és bizonyságtételéből épülve élni életünket. Köszönjük az alkalmakat, melyeket Isten készít számunkra, a gyógyulás alkalmait, melyeket a testvéreink között élhetünk meg Csúzán és minden gyülekezetünkben, ahol Isten szava, Krisztus igéje hangzik a Szentlélek közösségében!