Kedves Testvéreink!
Bár tart még a szentlászlói “Református Napunk”-ra való készülődés, és az egész emberi közösségünk létét meghatározó Húsvét, Nagyhét, sőt Virágvasárnap előtt járunk ezeknek a soroknak az írásakor, nem győzünk hálát adni mindazért a sok jóért, amikkel Isten elhalmozott bennünket az ebben az évben eltelt rövid időszakban, amelynek mi, csupán porszemei a világnak, tanúi voltunk.
Együtt lehettünk egyházunk, barátaink és testvéreink közösségében többször is. Csúzán január végén találkoztunk. Minden gyülekezetünkből érkeztek tagjaink, Magyarországról barátaink és testvéreink, akikkel időről időre jó együtt egy délelőttöt és délutánt eltölteni. Vasárnaponként az istentiszteleteken találkozhattunk. Emellett folytak a téli időszakra jellemző bibliaóráink és asszonyköri találkozóink, és a presbiterek és gondnokok is több ízben tanácskoztak.
Minden alkalommal imádsággal kezdtük az együttlétet. Imádságainkban hálát adtunk a Teremtő Istennek, aki az Ő teremtményeit gondviselő figyelmével követi. Hálát adtunk azért, hogy sikerült levetkőznünk a bűnt, amely éltünket megfertőzteti, és amely hiánya aztán helyt ad a jónak, a szeretetnek, a felebaráti segítő igyekezetnek. Hálát adtunk szeretteinkért, és magáért a szeretetért, amelyben a gondoskodást magunk is megélhettük, élvezhettük, vagy gyakorolhattunk mások irányába. Betegeket látogattunk. Öröm, ha betegeink gyógyulnak, felépülnek és meggyógyulnak. Isten áldó közelségét gyakran ők, a fájdalomban lévők, betegségben magányosak, idősek érezhetik igazán. Hálát adunk értük, mert hitükben állhatatosságukban bíztatnak bennünket, és példát mutatnak számunkra, hogy Isten véghetetlen kegyelme ránk is kiárad, ha figyelünk Igéjére. Bizonyságtevők azok, akik az elesetteket gyámolítják, a betegeket gondozzák, a szükségben szenvedőket ellátják.
Mindeközben gyermekeinkre gondot viseltünk, szeretettel és megértéssel viseltettünk irányukba. Aggodalommal és kíváncsian vártuk híradásaikat, ha messzi vidékre, vagy országba vetette őket a sors és a megélhetés biztosabb ígérete. Énekeinket énekeltük. Bibliai könyveinket olvastuk minden nap. Dolgoztunk, utaztunk, telefonáltunk, hivatalokat jártunk és ügyeket intéztünk. Elbúcsúztunk halottainktól és temettünk. Időseket és fiatalabbakat gyászoltunk, és sokan még ma is szomorúságban élnek, mert pótolhatatlan űrt hagyott szerettünk hiánya az életükben.
Mindezek után Virágvasárnap elő napján biztosan tudhatjuk, és most erre kell, hogy a legfőbb figyelmet felhívjuk, hogy a legfontosabbról: Krisztusról hirdettetik az Ige, az üzenet, amely magyarázza Isten véghetetlen kegyelmét mindazok számára, akik figyelemmel fordulnak Őhozzá. Kinek vigasztalásra, kinek bíztatásra, kinek gyógyulásra, kinek még több szeretetre van szüksége. Ezek vagyunk mi, valamennyien. Református testvérek, keresztyén közösségben élők a városunkban, községünkben, falunkban, és az egyházunkban.
Ma, ha valami gátol is abban, hogy testben megjelenjünk a széttagolódott, de a Lélek ajándéka által szent és egy közösségben, mégis bízhatunk abban, hogy mindannyian együtt leszünk Szentlászlón, 2023. április elsején, szombaton, és a későbbiekben istentiszteleteinken, gyülekezeti alkalmainkon.
Találkozzunk ismét egymással és az Úrral, aki virágvasárnapi-, nagyheti-, nagycsütörtöki-, nagypénteki- és húsvéti ajándékot készített számunkra. És, ahogy ígéretében elhangzott, találkozzunk Jézus Krisztussal, a mi Megváltó Urunkkal, a templomon kívül is, a hétköznapokban, ezért mindenki, aki hirdeti, és hallja itt az Igét, adja néki szívét!