Év utolsó napjára

Kedves Testvéreim, ma és holnap két történetet szeretnék megosztani veletek az Óév búcsúztatójául, illetve az Újév köszöntéseként. Mindkettő történet velünk, keresztyénekkel, az életünkkel és akaratunkkal, családjainkkal, gyülekezetünkkel és egyházunkkal, országunkkal és világunkkal kapcsolatos. Úgyis, hogy nem csak ezekről a földi életünkben legfontosabbakról, hanem az Örökkévalóról, illetve az Istenről, Megváltó szent Fiáról, a Krisztusról, és fenntartó Szentlelkéről is szól.

Az első történetet ma, az év utolsó napján mondom el.

Történt egyszer, hogy nem is olyan régen, de a világ egy távoli pontján, Indiában, keresztyén missziót folytattak európai emberek. Egy misszionárius Mahatma Gandhi, a jogász, India politikai és spirituális vezetője közelében is folytatta hittérítő tevékenységét, és alkalma nyílt a vezérrel személyesen is találkoznia. Megragadta az alkalmat és egy fontos kérdést tett fel Gandhinak: „Mit tanácsol, hogy lehetne a keresztyénséget otthonossá tenni Indiában?” Az így válaszolt: „A keresztyének kezdjenek mindnyájan úgy élni, ahogy Jézus Krisztus élt.”

Eddig szól a mai történet, amely természetesen nem csupán a mai és holnapi napunkról, a fogadalmak napjairól szól. De, talán elég arra, hogy megvizsgáljuk, hogy mennyire sikerült e szerint az egyszerű mondat szerint élnünk a 2024-es esztendőben, amelyet egy nem keresztyén, de mélyen hitben, szeretetben élő embertől hallhattunk.

Imádságunk az év utolsó napjának reggelén:

Urunk Istenünk, köszönjük Neked az elmúlt esztendőt, melyben védtél, vigyáztál ránk, vezettél és vigasztaltál. Köszönjük áldásaidat, és őszintén bánjuk vétkeinket, melyekkel szomorúságot okoztunk Neked és felebarátainknak. Irgalmadért esedezünk, hiszen látjuk elveszettségünket, s azt kérjük Tőled, hadd maradjunk meg a Te Krisztusért szeretett gyermekeidnek önvizsgálatunkban. Vigyázz ránk a mai napon, hogy el ne bízzuk magunkat, és legyen erős a hitünk. Gyógyítsd a betegeket, töröld le a gyászkönnyeket, és taníts mindnyájunkat úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Jézus nevében kérjük, hogy hallgass meg minket imádságunkban. Ámen.

(ej)