„És ő mondá: Bizony az én népem ők, fiak, a kik nem hazudnak; és lőn nékik megtartójok. Minden szenvedésöket Ő is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban.” (Ésaiás 62:8-9)
Az Isten szava a próféta szava, itt mai igénkben most Ésaiást olvashatjuk, és nagyon hangsúlyos Isten rólunk való kijelentésében a két rövid szócska: régi idők. Különösen akkor hangsúlyos ez, amikor az előző és következő verseket olvassuk, mert ott kiderül, hogy mi történik a mában, az egykor volt én népem, „ádám” népe, az Úr fiai és leányai igaz életéből mi is lett. Ma már tudjuk, háború és szeretetlenség lett.
Az egykor prófétai szó ma már ismeretünk és hitünk része. Mégis a régi időkben élünk, mert nem látjuk és nem hisszük, hogy kegyelmében az Isten a Fia által megváltott bennünket, felemelt és hordoz mindannyiunkat Szentlelke által. Legyünk a régi idők gyermekei helyett a jövő gyermekei Isten hitben, az iránta való hálaadás által Krisztus követői, akik végül Isten Szentlelkét nem megszomorítják, hanem dicsőítik minden emberi közösség előtt.
Mi lesz még a jövőben? Ésaiás próféciája szerint kegyelemért és megbocsátásért való könyörgés az Irgalmas Istenhez.