Kis Boáz lelkipásztor istentiszteleti köszöntője
a szentlászlói lelkészházaspár szolgálatának 20 éves évfordulóján
2024. október 26, Csúza
„Az ilyen ünnepi pillanatok azért jók, mert ezekből erőt lehet meríteni azokhoz a feladatokhoz, amik ezután jönnek. Hegedűs Loránt püspök azt mondta, hogy a szolgálat jutalma a még több szolgálat… Ehhez kívánok Istentől gazdag áldást mindkettőtök számára abban az elgondolásban, amit Vajda János így fogalmazott meg a szép versében: „…most a nap megáll az égen, csöndessége fönségében, dicsősége erejében, s minden olyan mozdulatlan, múlt, jövendő tán együtt van ebben az egy pillanatban…”
Hiszem, hogy a költő jól megfogalmazta, hogy tulajdonképpen az ilyen pillanatok a múltat is összekapcsolják a jelennel, és a jövőt is már magában hordozzák. Ez kell ahhoz, hogy mi meg tudjunk felelni azoknak az elvárásoknak, amelyet fentről a Főbíró, a mi gondviselő jó Atyánk, az Úr Jézus Krisztus, a Szentlélek erejével a mi számunkra megszab, és elrendez.
Babits Mihály ezzel kapcsolatban, a Zsoltár férfihangra című versében így ír: „Tudod hogy érted történnek mindenek – mit busulsz? A csillagok örök forgása néked forog és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog a te bűnös lelkedért. Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs. Madárka tolla se hull ki – ég se zeng – föld se remeg, hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg, aki téged meg nem ért. Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket, hogy benned teljesedjenek; – s korok történetét szerezte meséskönyvedül – s napba mártotta ecsetét, hogy kifesse lelkedet. Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked! És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot, hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott annyi bús szerelmeket szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen, eleve elosztott számodra szépen derüt és borút, sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút, mindent a lelkedre mért öltöny gyanánt: – úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút, amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt a te bűnös lelkedért! Mert ne gondold hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak, mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod tükörében magadat, és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak, és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt az adamant rudakat.”
Ez a vers, a Zsoltár férfihangra azt foglalja össze, hogy az emberek életét érik próbatételek, de ezek a próbatételek megoldhatók, hogyha jó helyen, a Mennyei Atyánál keressük rájuk a megoldást. Éppen ezért a bibliai áldáskívánásom a 100. zsoltár 6. versével van megfogalmazva: „Szolgáljatok az örvendezéssel az Úrnak, menjetek eléje vígassággal, mert jó az Úr, örökkévaló az Ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre szolgál az Ő hűsége.”
Kedves Éva és Attila, így legyen a ti életetekben is Isten szeretete és ereje a szolgálat erősítője, és ehhez adom át most kettőtöknek Hegedűs Loránt püspök úrnak a könyvét: Jézus és Európa.”