A csúzai református bibliaórai alkalmakon tematikus beszélgetéseket tartanak a résztvevők. A sorozatban a próféták életéről és tanításaikról beszélgetnek a résztvevők Varga György református lelkipásztor vezetésével. Ez a bibliaórás csoport, asszonykör az egyházi élet egyéb területein is nagyon aktív. Legutóbb az ő közreműködésükkel és áldozatos tevékenységükkel, valamint az általuk felajánlott összegből valósulhatott meg a Csúzán megtartott „Református Nap”, melyen a helyi gyülekezetekből és Magyarországról is érkezett gyülekezeti tagok, csoportok és lelkipásztorok közreműködésével tartottak egész napos programokat. Ezek keretében a bevezető istentisztelet mellett keresztelő, egyháztörténeti és egyház szervezettel kapcsolatos tudományos előadás, könyvbemutató és tokaji bormustra szerepelt. A szeretetvendégség is a bibliakörös asszonyok és családtagjaik áldozatos munkájával tette emlékezetessé a csúzai református napot. Isten áldja meg a helyiek életét, azokét is, akik még nem csatlakoztak a bibliaórai közösséghez! Ezúton is hívogatjuk őket szeretettel!
Jeremiás próféta
Sötét van,
sötétet látok:
mint zúdul pusztulás rátok
hamarosan…
Valami úgy zokog bennem!
Siratom előre azt a vészt,
amit már érzek és emészt;
mindentől elment a kedvem.
Nem érti senki a fájdalmam.
„Mindig lesz valahogy” – legyintnek többen.
Pusztába kiáltott szó szavam.
Zajlik az élet köröttem;
szerepem szinte komolytalan…
…Jaj, milyen küldetéssel jöttem!…
(Árvai Emil verse)