Hajnali kettő és három között érkeztek meg a papok az aradi siralomházba 1849. október 6-án. Tíz asszony maradt özvegyen. Aulich Lajos és Török Ignác nőtlen volt. Kiss Ernő altábornagy pedig korábban veszítette el feleségét, ő gyermekeitől búcsúzott. Most csak egyikükről emlékezünk, illetve annak is imádságáról, amely mindent elmond hazaszeretetről, hűségről. Emléke és példája mindannyiuk előtt legyen hosszan tartó és Istentől áldott!
Damjanich János feleségétől, Csernovics Emíliától egy imával búcsúzott, amely a későbbiekben a „nemzet özvegyének” mindennapi imádságává vált, és százszámra sokszorosították. Minden bizonnyal jóillatú áldozatként felszáll a többi ima között, amelyeket az oltár alatt lévő szentek kiáltanak a Jelenések könyve 6.9-10-ben: „Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?”
Az ima így hangzik: Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra „Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.„
