Áhitat – Berta Imre lelkipásztor

BERTA IMRE v. piszanicai lelkész

Zsoldos vagyok-e vagy hős?

Rómabeliekhez írt levél 6. rész.

Kis eszemhez hogyan szabjam ezeket az apostoli mélységeket és magasságokat?! Pál itt a megtisztult lélek legmagasabb régióiban jár, föld, világ és testi vágyak felett, én itt kínlódom lenn a porban a test vágyaival.
Mégis megpróbálom, hogy magamhoz mérjem:
Ha Krisztussal meghaltam, a világ számára haltam meg. Többé nem vagyok a világé.

Ám új élet alakul ki bennem, mert Krisztussal forradtam össze. Éz nem ideiglenes, hanem örök viszony. Nem úgy, mint földi házasságom. Hitvestársamé addig vagyok, ameddig ebben a testben élek. Ha meghaltam, felszabadultam s a viszony is feloldódott. De Jézustól, ha Vele egyesültem, nem lehet többé elválnom, mert a halottak közt nem maradt, hanem feltámadt és az élőkkel mindvégig él. Ha tehát Vele élek, egészen új világban, új plánétán élek. Nem a föld törvényei tartoznak többé reám. Az új plánéta visz engem, igy szükségképpen más lesz a szemem és más világot látok, mint eddig. A föld új viszonylatban tűnik fel. Más a világítás, más a látószög, más az árny: alapjában másul előttem minden. Érzem, hogy nem ugyanaz vagyok többé aki voltam, azaz nem a föld, nem a test parancsol már nekem. Olyanszerű magasra emelkedés ez, mint amikor a leveli békáról leszárad a kopoltyú, kimászik a pocsolyából és lombos, zöld fára telepszik. A bűn, ez a nagy pocsolya nem kell többé lelkemnek, hiszen zöldleveles- lombos ágon virágok közt élhet.

Virágaim és lombjaim közt, szép lelki magasságomból jól látom, mi voltam és szégyenpír szorongat a fertő miatt, amelyben éltem. Annál jobban átérzem: milyen felséges dolog az, hogy ilyen magasra jutottam. Sugárzó hála költözik belém, hogy volt valaki, Aki kínhalálos kopoltyú-köntösömből kihántott és magasra telepített. Hogyne volnék hálás!
Eddig a bűnt nem láthattam, mert — ficánkoló kis kopoltyú — benne éltem, de most felette vagyok. Lefelé tekintek rája. Ez a magasság, ez a hálaöröm Krisztus kegyelme rajtam. Váltság — ára szülte meg bennem ezt a csodálatos metamorfózist. Hálám nem lehet hát elröppenő szó csupán, zengő érc és pengő cimbalom, hanem eleven érzés, mely folyton árad, kibontakozás, mely mindig messzebb lát, mások felé nyúlás, mely egyéb embereket is menteni igyekszik. Úgy köszönöm Krisztus jóságát, hogy másokat is mentek, emelek. Minden mentő cselekedetem egy-egy kilevelezése lelkemnek. Minő öröm így szolgálni Annak, Aki engem felemelt!

Ha a bűnnek szolgálnék, nem honfiú, „hazát védő hős”, hanem csak zsoldos lennék. Zsoldom a halál! A bűn más bankóval nem tud fizetni, csak amelyiken sátáni orca van. De ha Krisztus mellé verbuváltam magam, nem zsoldért viaskodom, hanem eszmékért küzdök, s a küzdelem végén Vezérem nem zsoldot ád, hanem babért s abból szövi fejemre a hervadhatatlan koronát. Ez a Vezér nemcsak koronás király, hanem koronázó királyom. Vágyam röpíts, tüzelj hát engem, hogy ne zsolddal lealázott katona, hanem babérkoronás, örökkön élő hős legyek.

Testvérem, atyámfia, elkísérsz-e, velem jössz-e? Ámen.