Posts Tagged “szuperintendens”

A horvátországi református egyházak állami közigazgatási története 1993-2015.

 

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház címere

Horvátország az önállósulása után megörökölte az egyházakra vonatkozó 1978-as szocialista törvényt. Ennek a törvénynek 11. cikkelye szerint a „Vallási közösségeknek, illetve meghatározott szervezeteiknek minőségükben polgári jogi személyiségük van”. Ezzel a törvénnyel határozták meg a vallási közösségeknek (egyházaknak), illetve szervezeti egységeiknek (pl. egyházközségek) a jogi személyiségét. Az aktuális törvény nem rendelkezett az egyházak regisztrálásáról, így 2003-ig egyházakat nem regisztráltak Horvátországban. Ezt megelőzően 2002. június 24-dikén életbe lépett a Horvát Kormány által meghozott Vallásügyi Törvény (e Törvény 5. cikkely. 1.§.-a szerint: „a Horvátország területén vallási közösségként működő, jogi személyeket be kell jegyeztetni, és nyilvántartásba kell venni…”). 2003-ig egyetlen állami szerv tartotta nyilván a jogi személyeket; az Országos Statisztikai Hivatal, amely egy pecsétlenyomattal is ellátott és a képviselő által leadott bejelentés alapján anyakönyvi számot adott az itt regisztrált jogi személynek. Így a jogi szervezet – beleértve a vallási közösségeket is – az anyakönyvi szám alapján folyószámlát nyithatott, alkalmazottainak nyugdíjalapot és betegbiztosítást fizethetett, valamint jogi személyként működhetett oly módon, hogy külföldi és belföldi szervezetektől segélyeket és támogatásokat fogadhatott és folyósíthatott.

Az Egyházakat Horvátországban az elmúlt időszakban (1993-2015. között) az alábbi állami szerveknél vették nyilvántartásba, vagyis ezeken a helyeken kaptak anyakönyvi számot, majd személy azonosító számot:

 

  1. Országos Statisztikai Hivatal,
  2. Igazságügyi Minisztérium,Igazgatási és Helyi Önkormányzati Hivatal, – Országos Központi Közigazgatási Hivatal,
  3. Közigazgatási Minisztérium,
  4. Pénzügyminisztérium – Adó Hivatal.

 

Az elmúlt 20 év folyamán a bejegyzések, a horvátországi református szervezeteknél előforduló név módosítások története sorrendben a következő:

  1. Miután a Református Egyház nyilvántartásba vételének kérelme az Országos Statisztikai Hivatalához került 1993. február 8.-án, ezt a Hivatal 1993. február 24-dikén jóváhagyta. Az egyház neve: Horvátországi Református Keresztyén Egyház lett, anyakönyvi száma: 0245453 (címe: Pozsega, dr. Vlatka Mačeka u. 6/3.). Az egyházi szervezet a volt Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi területein szervezett egyház jogutódja.
  1. Lángh Endre tiszteletbeli püspök 1999. február 19-dikén, az Országos Statisztikai Hivatalnál egy új szervezet megalakulásának a bejegyzését kérte nyilvántartásba vétel céljából “Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal” néven (címe: Vinkovci, Vladimira Nazora u. 31.). Az ezt követően az Országos Statisztikai Hivatal 1999. március 4-dikén kiadott értesítése alapján a bejelentett “Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal” (REFORMATSKA KRŠĆANSKA CRKVA U R.H. BISKUPSKI URED) anyakönyvi száma 1427814. (cím: Vinkovci, Vladimira Nazora u. 31.). A névből és az új anyakönyvi számból ítélve ez alkalommal egy új egyháztest bejegyzésére került sor.
  2. Az így létrejött “Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal” egyháztestből kivált horvát ajkú reformátusok az addig volt püspöki titkár, Jasmin Milic képviseletével 2001. május 24.-én bejegyezték új egyházi szervezetüket “Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház” néven. (Anyakönyvi száma: 1565702)
  3. A Horvátországi Református Keresztyén Egyház III. országos Zsinatán, 1999. június 12-dikén módosította a nevét. Az egyház új neve: Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház. A névváltozást az egyház képviselője bejelentette az Országos Statisztikai Hivatalnál. (Anyakönyvi száma: 0245453).
  4. “Horvátországi Református Keresztyén Egyház” néven egy addig a közigazgatásban meg nem jelent (anyakönyvi- és egyéb nyilvántartási számok nélküli) egyház képviselője az új törvények alapján kérelmezte szervezete bejegyzését, amit 2003. szeptember 26.-án a Horvát Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma elfogadott és nyilvántartásba vett. Az egyébként anyakönyvi számmal még ekkor sem rendelkező egyház ezt követően kérelmezte elnevezésének megváltoztatását “Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház” névre, amelyet 2005. március 31.-i hatállyal az Országos Központi Közigazgatási Hivatal bejegyzett, továbbra is anyakönyvi szám nélkül.
  5. A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház az új törvények alapján kérelmezte bejegyzését, melyet a Horvát Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma elfogadott, és az egyházat nyilvántartásba vette 2003. november 13.-án.
  6. A Horvát Köztársaság Pénzügyminisztériuma – Adóhivatala 2009. januárjában megkezdte – az állami hivataloknál nyilvántartásba vett jogi személyek számára – az anyakönyvi számok alapján a személy azonosító számok (OIB) kiosztását. A meglévő adatokat figyelembe véve (2010. február 10.-i hatállyal) a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház anyakönyvi száma: 0245453, OIB (személy azonosító szám): 50542093088.
  7. A Horvát Köztársaság Pénzügyminisztériuma, a rendelkezésére álló adatokat figyelembe véve a Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal részére (cím: Vinkovci, Vladimira Nazora u. 31) kiadta a személy azonosító számot (OIB: 68677215945). Anyakönyvi száma: 1427814.
  8. A Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal 2014. szeptember 23.-án a Központi Statisztikai Hivatalnál kéri nevének megváltoztatását. A visszaigazolást ugyanazon a napon meg is kapja. A szervezet új neve: Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (cím: Laskó, Templom u. 4.). Anyakönyvi száma – ugyanaz, mint az 1999. március 4-dikén részére már kiadott – 1427814. OIB (személyazonosító szám): 68677215945

 

 

Összefoglalás:

A felsorolt – és pontosan dokumentált – adatok szerint a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház először 1993. február 24-dikén került bejegyzésre Horvátországi Református Keresztyén Egyház néven. A Horvátországi Református Keresztyén Egyház III. országos Zsinatán, 1999. június 12-dikén, Kopácson a nevét módosította. A Zsinat tagjai Sója Lajos országos főgondnok előterjesztése alapján és az 1. napirendi pont szerint szavazat többséggel döntöttek erről, és elfogadták, hogy „az Egyház nevében szerepeljen a „magyar “ jelző”. Az egyház módosított neve Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház lett. Püspöke Kopácsi Kettős János lelkipásztor. Az egyház székhelye Kopácson van.

A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház először 1999. március 4-dikén került bejegyzésre Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatal néven. 2015-ben püspöke Csáti-Szabó Lajos, laskói lelkipásztor, majd 2018-tól Szenn Péter pünkösdista teológus, haraszti lelkész.

Az ebből az utóbbi szervezetből kivált horvát ajkú reformátusok első bejegyzése 2001. májusában történt meg az általuk azóta is használt “Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház” néven, tordincai székhellyel.

Igehirdetés – Józsué 4:1-24, Vörösmart (Varga György lelkipásztor)

Varga György vörösmarti lelkipásztor, 2017. június 25, Vörösmart.

Megemlékezés Vörösmarton, a reformáció 500. évfordulóján

Isten segítségének emlékkövei

 

Lectio: Józsué 3:1-17

Textus: Józsué 4:1-3, és 20-24

A tizenkét emlékkő felállítása

1Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az ÚR Józsuénak: 2Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egyet-egyet, 3és parancsoljátok meg nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok.

20Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, 21és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, 22magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. 23Mert Istenetek, az ÚR kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az ÚR a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, 24hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az ÚR keze, és hogy féljétek Isteneteket, az URat mindenkor. (Józsué 4.1-3, és 20-24)

 

Istentisztelet, Vörösmart, 2017. június 25.

 

Kedves Testvérek!

Kedves Gyülekezet!

Történetünkben a bibliai választott nép egy természetes határvonalhoz, a Jordán folyóhoz ér. A továbbhaladás nem lehetséges, meg kell állni. A megállás alkalom a távoli múltba való visszatekintésre és a közeli múlt átgondolására is. Nemrég az egyiptomi rabszolgasorsból való megmenekülés, kiszabadulás csodáját élték át a zsidók, Isten segítségével. A pusztai vándorlás útján sok-sok Istentől ajándékozott csoda történt a néppel, de ez a kor a nép elégedetlenségének, lázadozásainak időszaka is. A folyónál megállnak és előre tekintenek; a Jordán túloldalán terül el az Ígéret földje. A jövőre gondolva előre tekintenek, reménységük Isten ígéretének beteljesülése. Hogyan? Merre tovább? Van-e folytatás? – kérdések ezek egy határvonalnál, egy akadálynál.

A nép továbbhaladásűt egy akadály, a Jordán folyó gátolja.

A nép éppen árpa aratáskor érkezik a folyóhoz. A hónapokat, az éghajlatot figyelembe véve tudjuk, hogy azon a vidéken pár hónappal előbb arattak. A bibliai kommentárok szerint éppen ilyenkor a legnagyobb a Jordán folyó szélessége. Az átkelés, továbbhaladás nehéznek, erejüket meghaladó próbálkozásnak tűnik. Az akkor korban hidak építését még nehéz elképzelni, a folyó csekélyebb medrében a kisebb csapatokban való átkelés is kockázatos. Az ellenség így könnyen megsemmisítheti őket.

Tőlünk nem messze a Duna található, a középkorban itt is nehéz volt az átkelés. A legenda szerint „Vörös Márta” éppen ebből csinál „üzletet”. Az átkelésért fizetni kellett egy aranyat, vagy három napig a szőlőben kapálni.

A nép számára nem csupán a folyó jelent akadályt, talán még veszélyesebb a nép kicsiny hitűsége, hitetlensége, bizonytalansága. Egyféle lelki akadály ez, amely rossz irányba befolyásolhatja a nép lelkületét. A kémek már jártak Kánaán területén, az ígéret földjét már felderítették. Sajnos a 12 kiküldött kémből 10 nem bízott abban, hogy elfoglalhatják az országot. Látva az ott elő emberek erejét, szervezettségét, szinte feladták a reményt. A kémek közül azonban kettő, Józsué és Káleb bíztak Isten ígéretében, számukra nem volt lehetetlen elfoglalni a területet. Az arányok elég rosszak: 10 nem hisz, csupán ketten bíznak.

Ott áll a bibliai nép egy megoldhatatlannak tűnő helyzet előtt. Akármilyen okosak és intelligensek voltak, bármennyire értettek is sok mindenhez, de a vízzel tele lévő meder megoldhatatlan akadályt állított a számukra. Emberi erő nem volt képes kinyitni Kánaán kapuját.

Vannak helyzetek, amikor elfogy az emberi erő, és nincs többé az észnek sem semmilyen megoldása. Előttünk is lehetnek akadályok, nehéz helyzetekben, kilátástalanak tűnő problémák, hitetlenség, kételkedés, betegség, gyengeség, sikertelenség, amikor úgy tűnik nincs megoldás, és sokszor fohászkodunk, hogy bár sose kerültem volna ilyen rossz helyzetbe!

A megoldatlannak tűnő helyzetben, ahol kevés az emberi erő, maga Isten ad segítséget és megoldást.

Isteni csodaként jön a segítség. A Jordán folyó vize megáll, és sikeresen átkelhet a nép a folyó száraz medrén. A csodával egy kicsit a Vörös tengeren való átkelés története ismétlődik meg. Ott a nép a fáraó üldöző seregétől menekül meg, itt elkezdődhet a honfoglalás, a letelepedés, és a folyó határának átlépésével egy új korszak kezdete lehet ez a nép számára. A Bibliában a csodatörténeteknél is sokszor megfigyelhetünk ismétlődéseket. Az Újszövetségben, Jézus után is történek csodák az apostoli korban, János, Péter és Pál idejében is. A csodatörténet egyféleképpen megerősíti, legitimálja Józsuét, hogy ténylegesen a nép vezetője tudjon lenni. A csodák nem csupán Mózes idejében történtek, hanem Józsué életében is hasonló Isteni csodák történhetnek.

Nem egyedül kell átkelniük a folyón, a szövetség ládáját viszik előttük. Szimbolikus jelentése, üzenet van ennek: Nem vagytok egyedül, Isten veletek van, az Úr vezet titeket, előttetek megy. A nép számára egyféle lelki, hitbeli megerősödést is jelenhetett ez. Nincsenek magukra hagyva, nem csupán saját erejükben kell bízni.

A csodatörténet hatással lehet további gondolkozásukra, megváltoztathatja szemléletüket és hozzáállásukat a nehéz eseményekhez. A csodatörténetet átélve tudnak már bízni Isten ígéretében. El tudják hinni, hogy Isten segítségével legyőzhetőek az akadályok, az erősebb hadsereg, és bevehető a kőfallal védett város.

Aki Istenben bízik, az bátran ráhagyatkozhat Isten gondviselő szeretetére. Ott volt Isten Kánaán földjén velük. Pontosan úgy, ahogy ezt később Jézus ígéri az övéinek. Azt mondja, hogy veletek leszek a világ végezetéig, minden napon.

Jézus akkor is velük volt, amikor a tanítványok elfutottak, amikor az Atya is magára hagyta Jézust. Még Ő is elfordult tőle, Jézus akkor is ott volt. Azóta sem hagyja magára azokat, aki benne hisznek, akik benne reménykednek. Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon, mondja.

Ismeri a mi „Jordán helyzetünket”. Ott tornyosul előttünk a nehézség, és mi kétségbe esünk, mert úgy tűnik, nincs megoldás. S a végén átéli a hívő ember azt a csodát, hogy száraz lábbal viszi át őt az Isten. Nem roppan bele, nem omlik össze, nem őszül bele. Ha bízik az Istenben, átéli Isten megoldását. Életének nehéz helyzetében Dávid király is hasonlókat tapasztalt: „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon. (84. Zsoltár 6-8. vers) A források Istentől fakadnak belülről, mert ott van a szívben Krisztus, a hívő ember életében, és áldás esője hull felülről, a gondviselő Istentől.

A bibliai szereplők egy nagyobb esemény után emlékoszlopot emelnek, emlékköveket raknak, oltáron áldozatot mutatnak be. Az özönvíz után, a megmenekült Noé „égőáldozatot mutat be” az oltáron (I. Mózes 8:20). Az Ószövetség népe, akik Gilgálban, a Jordánból kivett kövekből emlékoszlopot állíttattak, emlékezhettek arra, hogy milyen csodálatos dolgot cselekedett velük Isten. Egyféle reakció, válasz, tett a nép részéről e cselekedet.

Azt olvassuk itt a szövegben: „Mondjátok el fiaitoknak.” Mit hagytak örökségül? Azt, amit Isten velük cselekedett. Miutánunk mi marad? Az igaz ember emlékezete áldott.

Testvérek, mit hagyunk örökségül? Emlékeznek majd tetteinkre az utódaink, barátaink, ismerőseink? Arra emlékeznek leginkább, ami Isten munkája volt az életünkben, amit az Ő segítségével mondtunk és cselekedtünk? Van olyan az életünkben, amire érdemes lesz majd emlékezni már most nekünk, és később azoknak, akik utánunk itt maradnak?

Itt az atyák a fiakra a gilgáli emlékoszlopot hagyták örökségül. S emlékezhetett mindenki arra, mit Isten elvégzett az életükben.

Vannak nekünk ilyen emlékköveink, amire emlékezünk?

Néhány emlékkövek szeretnék felsorolni:

A délvidéki reformátorok emlékei, munkásságuk Isten dicsőségére történik. Többször énekeljük a 230. éneket. Gondoljuk sokan, hogy benne van a liturgiában, a tiszteletes kijelölte, szokás…, de mi a leghíresebb reformátorra, Sztárai Mihályra emlékezzünk, ez a reformáció egyik emlékköve. Lehetne Borkó Julianna énekeit is megemlíteni, aki időben a reformátoroknál később élt, de áldozatos szolgálatával ugyanazért a célért munkálkodott: az egyházi élet, a hitélet megújulásáért.

A gyülekezetek életében, történetében is találhatók ilyen emlékkövek. A vörösmarti gyülekezet életében emlékkőként szeretném Novák Olga nevét megemlíteni, habár elkerült innen, de később is próbált segíteni, ötleteket, terveket készíteni a gyülekezet számára.

Nagyon fontosak a személyes életünkben is jelen lévő emlékkövek, sok minden történik még velünk majd életünk során. A hívő ember életében is lehetnek szép és kedves napok. Kedves emlékek. Vannak szép emlékek, de ami igazán megmarad, azok ezek az emlékkövek. Amikor az Isten cselekedett hatalmasan, dicsőségesen. Amikor átvitt egy akadályon, amin mi nem tudtunk átkelni. Amikor nem tudtuk, hogy mi a megoldás, és egy perc alatt az Isten megoldotta. Amikor valakinek valóságos élménnyé vált, ilyen kővé az, hogy Isten csodálatosan, dicsőségesen megnyitott egy ajtót vagy bezárt egy ajtót. Kinyitott egy kaput. Túléltük a betegséget vagy egy balesetet Isten segítségével.

Ámen!

 

Igehirdetés Vörösmarton, 2017. június 25.

REFORMATSKA CRKVA U ZMAJEVCU

 

REFORMATSKA CRKVA U ZMAJEVCU

Vörösmart, 2017.

Najstarija i najviše poznata crkvena zajednica u cijeloj baranji je u Zmajevcu. Selo su već spominjali 1341 godine, V. Ferdinand 1841 godina Zmajevac proglasio gradom.

Reformatska crkvena zajednica je nastala za vrijeme reformacije. Biskup je 1817 godine posjetio župu i u izvještaji spominje: ¨ odmah poslije reformacije a Mađarskoj tu je već postojala reformatska zajednica¨. Pathai P. Samuel je 10.10.1647 godine je napisao pismo poznatom profesoru u Šarošpataku, i to pismo dokazuje to. U pismu piše:¨ u gradu Zmjevecu pronašao sam jednog starog čovjeka, Gašpar Jozan ima 85 godina, on od 1547 godine spominjao imena nekoliko reformatski svećanika, bez koronološkog redoslijeda je rekao slijedeća imena: svećenik Bertalan, svećenik Miklos Modiš, svećenik Matyas. Sjećao se i na dr. Istvana Segedia, on je bio svećenik u Zmajevcu 20 godina. Svećenik Vorosmarthy 19 godina živio u Zmajevcu. Svećenik Balint Sepsei 18 godina proveo u Zmajevcu. Gyorgy Petri je bio superintendent (biskup) 7 godina crkve. Svećenik Janos Szanto je 4 godine bio župnik u crkvenoj općini. Ravnatelji (rektor) poznate škole su bili: Tolnai Nyiro Istvan, Fogtoi Janoš, Marothi Janoš.¨

Prema pronađenim zapisnicima u Zmajevcu je biskupski ured i tu je djelovao u starim vremenima, u župi je živio 6 biskupa.

Stanovnici Zmajevca su   među prvima primili učenje reformacije, i vjerovatno već onda imali crkvu. Sigurno je tu ckvu vidio 1573 godine David Ungnad putuvajući na Dunavu i zapisao „lijepi oblik tri crkve, u blizini naselja Verešmart, i iznad naselja ruševina tvrđe, s desne strane smo ostavili”. Ujedno i to je i najraniji zapis o crkvi. Stanovnici Zmajevca su   među prvima primili učenje reformacije, i vjerovatno već onda imali crkvu. Sigurno je tu ckvu vidio 1573 godine David Ungnad putuvajući na Dunavu i zapisao „lijepi oblik tri crkve, u blizini naselja Verešmart, i iznad naselja ruševina tvrđe, s desne strane smo ostavili”. Ujedno i to je i najraniji zapis o crkvi.

Prema starim zapisima stanovnici Zmejevca crkvu su poćeli graditi 1669 godine. Crkvu su gradili od ćerpiča, i između ćerpiča su ugradili drvene grede. Toranj crkve je građen izmeđ 1794-1796 godine. Toranj je građen od cigla, i pokriven je s limom.

Završenu crkvu dosta često je trebalo obnavljati, revnovirati. Poslovi obnove crkve onda nisu bili jednostavni, jer za svaki popravak trebali su ppredati zamolbu. Crkvena Općuna je 1764 i 1768 godine je zamoblbom tražio dopuštenje obnove crkve. Više puta popravljenu crkvu 1828 godine opet su morali obnavljati. Više puta obnovljena crkva nalazila se na starim temeljima, na kraju bašte, koja je bila namenjena nastavniku, na početku Deak surdoka.

Crkvena Opčina 1866 godine je donio jaku važnu odluku, staru crkvu će rušiti , i sasvim novu crku će izgradit, i ckva će biti na drugom, novom mjestu.

Radove izvodi zidarski obrtnik Karoly Gfeller iz Sombora. Ugovor potpisuje 28.08.1866 godine. Izvedeni radovi su stajali 4 000 forinti, crkvena općina za 5 godina u djelovima će isplatiti radove.

Za vrijeme građenja crkve župnik je bio Pal Ratz, on je sve radove točno zapisao: Radove na izgradnju crkve su započeli na proljeće 1867 godina, i za par mjeseci su podigli zidove do visine prozora.

1868 godine novi radovi nisu napravljeni, zbog nedostatka građevinskog materijala.

Gradnja crkve je nastavljena u svibnju 1869 godine, i zidovi crkve su završeni do sredine rujna.

1870 godine su nastavljeni radovi, toranj je završen do krovišta crkve, i krovište crkve su završili, i vanjsku fasadu su napravili.

1871 godini su podigli toranj na visinu od 12 hvati, lukovicu tornja su pokrili limom, unutrašnju fasadu su završili. Postavili su propovjedačnicu i kluoe u crkvu. Gradnja crkve je završena u studenom. U novo izgrađenom crkvi prva služba je održana 29.10.1871 godine.

Crkva je za vrijeme II. svjetskog rata oštećena i uništena je unutrašnji namještaj. Napravljene štete su kasnije popravljeni. Lukovicu tornja su obnovili 1962 godine.

Đuro Varga, Suza

 

Literatura:

Horváth Zoltán – György, Gondos Béla: Somogy, Tolna és Baranya középkori templomai a teljesség igényével. (Zoltan – Đerđ Horvat i Bela Gondoš: Crkve iz srednjeg vijeka u županijama Šomođ, Tolna i Baranja – s zahtjevom cjelovitosti.) (Romanika Kiadó 2004. Budapest)

Dr. Lábadi Károly: Istennek népei a Drávaszögben (Karolj Labadi: Narodi Božji u Dravskom trokutu) (Osijek, 2000., Huncro i Reformatska crkva)

Josip Franc: Crkve Podunavlja (Osijek, 2000.)

A bizalom pecséte alatt – iratgyüjtemény kanonikai vizitációkról. (Pod pečatom povjerenja – zbirka zapisa o kanonskim vizitacijama.) (Exodus, Erdőkertes, 2005.)

A Vörösmarti Református Egyház Története ( Povijest Reformtaske Crkvene Općine Zmajevec) ( Vörösmart, 1911)

 

Sepsei lelkészek és beszolgáló lelkészek emléktáblája avatás, 2017. pünkösd másnapján

Lelkipásztorok emléktáblája avatás a sepsei templomban, 2017. pünkösd

Helyben szolgált lelkészek, Sepse, 2017

A sepsei református templomban a pünkösd másnapján megtartott ünnepi istentiszteleten két emléktáblát leplezett le a gyülekezet gondnoka Kelemen József és helyettese, valamint a gyülekezet jelenlegi lelkésze. A Varga György lelkipásztor kutatásai alapján összeállított helyben egykor szolgálatot teljesítő lelkészek és beszolgáló lelkészek névsora került a két márvány lapra, hogy emléket állítson és tisztelettel adózzon azoknak, akik az elmúlt évszázadok alatt hűségesen szolgálták Isten népét a drávaszögi dombok közé bújt településen, Sepsén. Soli Deo Gloria!

 

Sepse, beszolgáló lelkészek emléktáblája avatás, 2017. pünkösd

Beszolgáló kisegítő lelkészek névsora, Sepse, 2017.

A fenti híradásnak az ad különös jelentőséget, hogy  a sepsei református gyülekezet tagjai Istenhez, hitükhöz és templomukhoz való ragaszkodásukért sok viszontagságon mentek keresztül az elmúlt évtizedekben.

A kétezres évek elején Varga B. Árpád VI. éves teológiai hallgató, megbízott lelkipásztor a következőkkel mutatta be egy országos hírportálon szolgálati helyét: „ Sepsére Vörösmartról Csúzán és Hercegszöllősön át vezet az út. Jelenleg a református templom nem a mi gyülekezetünk használatában van.” Ebben az időben derült ki, hogy a faluból néhány volt gyülekezeti tag az előzőekben beszolgáló szomszéd lévita segédletével először a helyi református gyülekezet, mint tulajdonos nevét a járási földhivatalban megváltoztatta, majd az ezzel egy időben ezen az új néven alapított új gyülekezet tulajdonába íratta át az eredeti tulajdonos ingatlanjait: a parókiát, a templomot és az egyházi földeket. Mindezt titokban úgy sikerült lebonyolítaniuk, hogy az eredeti tulajdonos a földhivataltól a névváltoztatási kérelemről értesítést sem kapott, ugyanis a csalóknak arra is gondjuk volt, hogy kapcsolataik segítségével intézkedjenek, hogy a nyilvántartásban az értesítési cím még a kérelem előtt a saját címükre változzon. A hivatal megtette, amire kérték. A hamis eljárás olyannyira sikeres volt, hogy a Magyarországi Református Egyház akkori Zsinati elnöke anyagilag is (nyilván jóhiszeműen) támogatta a sepsei bitorlók ingatlan fenntartó tevékenységét.

1805-ben épült a sepseiek ma is látható temploma. Az 1803-ban leégett, egykori katolikus birtok, majd református kézbe került épület helyett a mai a völgy melletti keleti dombra épült. Jellegzetesen kimagasló formáját a körülötte kialakult bonyolult helyzet is állandóan a figyelem központjában tartja.

Parókia, Sepse, 2017.

Kapurészlet, Parókia, Sepse, 2017.

 

De más is felhívja magára ebben a faluban a figyelmet. A délszláv háború ideje alatt és azt követően a Szerbiából baranyai területre bevándoroltak lakhatási gondjaira adott válaszként került a parókia mai lakója portán belülre. Odaköltözésekor sok ígéret elhangzott, amelyekre már csak az egyházi ingatlanok tulajdonos képviselői emlékeznek. Az egykori szívességi lakáshasználóból mára megszálló lett. Érdekei megkívánták, hogy polgári foglalkozása mellett egyházi szolgálatot is felvegyen. Rá is aggattak egy palástot, így lett a kakukkmadárból fészeklakó énekes jómadár. Tizenévekkel ezelőtti odaköltözésekor még volt, aki a józanéletű református hívek közül támogatta, mára alig akad valaki, aki ne lenézéssel nyilatkozna életviteléről és magatartásáról. És persze méreggel, mert megbízói – választója egy sem lévén – gondoskodnak arról, hogy képviseleti megbízásai kuszaságán keresztül a jog adta, a visszaélésekkel kapcsolatos eljárások türelmessége folytán évtizedeken keresztül lehessen a zavarosban halászni.

Templomkapu, Sepse, 2017.

A tulajdonos változásról végül és véletlenül értesült a gyülekezet gondnoka. Történt egyik vasárnap délelőtt ugyanis, hogy a rábízott templom kulcssal nem tudta a bejárati ajtót kitárni, mert egy frissen felszerelt pánt és rajta lakat zárta el az útját. A helyzetet tisztázni kívánó és közmegbecsülésnek örvendő egykori gyülekezeti gondnok, néhai Gogoják István illetéktelen behatolás és rongálás miatt kellett, hogy a bíróság előtt megjelenjen, de nem tudta az eljárásokat végigvinni a legfelsőbb fórumokig, az egészsége nem bírta.

Gyülekezet Sepsén, 2017.

A református gyülekezet alázatos tagjai azóta is hétről hétre házi istentiszteleten imádkoztak, hogy a templom, parókia és egyházi ingatlanok méltó kezekbe, és a jogos és méltó tulajdonosok kezelésébe kerülhessenek. Becsületességük záloga a jogszerűség és a jogkövetés az egyházon belül és a polgári életben egyaránt. Ez ad erőt számukra ahhoz, hogy egy évtizeden át türelemmel várják, hogy a jog érvényesülhessen. De érvényt szerezni mind a türelemnek, mind a jognak, nehéz. Az egyház vezetősége a helyi presbitériummal közösen is csak évek múltán tudta a jogszerűtlen földhivatali eljárást visszafordítani, és az ingatlanokat az eredeti tulajdonos nevére visszaíratni.

Úrvacsora Sepsén, 2016.

A sepsei református templom állapota felmérést, majd szakszerű javítást kíván. Tulajdonosként a presbitérium a feltáró munkát megkezdte, és tavaly nyáron megkezdődtek a nagytakarítást követően helyben az istentiszteletek is. A templomban minden héten egyházunk más-más lelkipásztora szolgál. A torony és a padlás galambmentesítése, az ablakok és ajtók javítása mellett a templomkert tisztítását és parkosítását végezték a hívek (a kivágott és tüzelőnek elkészített fát a helyszínről később ismeretlenek ellopták…). Sajnálatos, hogy a jelenleg is jogtalanul birtokon belül levő lakó és támogatói egy évtizede nem végeztek hasonló munkát, a környezet elhanyagolttá és rendetlenné vált, ezzel is kárt okozva a helyi gyülekezetnek. A fenyegetéseknek nem engedve a keresztyén gyülekezet most határozottan lépett. Az elvégzett munkáról dokumentáció is készült.

Mindezek ellenére ismét az az abszurd helyzet állt elő, hogy egyházunk tagjai ellen ismét bejelentéssel élt a magát jogosultnak tartó másik fél, – és hihetetlen, de a feljelentést a régi és eredeti, és immár újra tulajdonos nevén és azonosító adataival tette meg! – de a Földhivatal a változáskérelmet elutasította. A hívatlan lakó azonban továbbra is a parókián lakik, hívei legutóbb a sepsei információs tábla ellopásának ügyébe keveredtek.

Meddig kell mindazt tűrnie a jogos tulajdonosnak, gyülekezetünknek, hogy értékeit lerombolják, kihasználják, tönkreteszik…? Meddig tűri a hatóság a hamis és megalapozatlan beadványokkal történő félrevezetést, amely az időhúzás által ugyancsak a hamis utat járók hasznára szolgál?
Az is kérdés, hogy vajon kinek az érdeke, hogy az Isten házában ne hangozhassék az evangélium, Jézus vígasztaló és felemelő kegyelmének híre azok között az emberek között, akik sokat szenvedtek és hűségükről tettek bizonyságot a mi szemeink előtt is az elmúlt több tíz esztendőben? Kinek az érdeke?

Hogy nem a helyieké, akik szeretik és tisztelik saját közösségüket és születési és lakó helyüket, az kézenfekvő. Ők a sepseiek, az ottani reformátusok, akiknek ősei mintegy kétszáz évvel ezelőtt az akkori próbatételek után templomépítésbe kezdtek, mert ismerték Istent, a Megváltót és egymással a falun és gyülekezeten belül keresztyén közösségben kívántak élni és dolgozni.

 

 

A Vizsolyi Biblia Születésének Örömünnepe – 2017. július 15.

 

 

 

 

 

Vizsolyi Biblia Születésének Örömünnepe

A Reformáció 500 éves évfordulója alkalmából készítsük el közösen az Újszövetség kézzel írott példányát!

2017. július 15.

Program

09.00 órától regisztráció, csoportok eligazítása, oldalak kiosztása, asztalok elfoglalása

10.00 órától- 16.00 óráig Gyerek foglalkozások a várban – Kiss-Szitár Orsolya, népi játszóház vezető foglalkozásai (gyertyamártás, szütyő készítés)

12.00 órától A Vizsolyi Biblia Újszövetségének kézzel történő másolásának kezdete

14.00 órától Ebédidő – muzsikál a Gatyamadzag zenekar

14.30 Ünnepi Istentisztelet – Igét hirdet: Kopácsi Kettős János püspök – Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház – az 55. restaurált, eredeti Vizsolyi Bibliából. Liturgia: a megjelent lelkészek és gyülekezeti képviselők ökumenikus szolgálatával.

Közreműködik: A Muzsikás együttes prímása Sipos Mihály (hegedű) és felesége Kardos Mária (gardon).

Az Ünnepi Istentisztelet keretén belül megtörténik a 200 db. kinyomtatott Vizsolyi Biblia felszentelése, és az 55. eredeti, restaurált Vizsolyi Biblia bemutatása.

16:00 órától muzsikál a Gatyamadzag zenekar

Szervező: Colo – Pajzs Kulturális Egyesület (Vizsolyi Biblianyomtató Műhely Élménymúzeum)

Helyszín: Vizsoly (Rákóczi kúria), 3888 Vizsoly, Szent János út 119.

 

Legyen öröm az Írás!

A vizsolyi nyomdaműhely, 2016

Papír vízjel, Vizsolyi Biblia, papírmerítő műhely, Vizsoly, 2016.

 

A vizsolyi papírmalom, 2016.

Vizsolyi nyomda, 2016.

The Reformed Church in Vörösmart

 

Members of the Reformed Church in Vörösmart, June, 2017.

Blessing sign on the balcon of the church in Vörösmart, 2017.

 

The Reformed Church in Vörösmart

The inhabitants of Vörösmart were among the first in the 1500s to accept the teachings of the Reformation and, according to records, already had a church by 1573. They began to build the second church in 1669, it being of mud-thatch brick and wooden beams. The steeple, made of veritable brick with tin-sheet roofing was completed in 1796. The congregation makes the important decision in 1866 to tear down the old church and build an entirely new one. The stonemason Károly Gfeller in Zombor was charged with the task and the relevant contract was signed on 28 August 1866. The work cost 4000 forints and the congregation was to pay this in installments over five years. Pál Rátz served as pastor during the construction period. The church was fully completed in 1871 and the first worship service in it was held on October 29.
The church was damaged during the Second World War and its interior furnishings ruined. The damages were eventually repaired, the benches were mended but the condition of the church and the pastor’s manse was once again greatly diminished as a result of the Yugoslavian war (1991-1995). Over the more recent past years, the church, the manse and the congregational hall have once again been refurbished.

 

The front of the reformed church in Vörösmart, June, 2017.

Entrance of the church in Vörösmart, June, 2017.

 

In the records found in the church archives, it can be discerned that six of the Vörösmart congregation’s pastors held the office of bishop. The flourishing life of the church and the influence it had on neighbouring congregations can be deduced from the fact the church maintained a secondary school in Vörösmart which was supported not only by the congregations in Baranya county but also by several noblemen in Transylvania. This school functioned until 1686, it not being relaunched after the occupying Turks were ousted. The congregation in Vörösmart and its pastors suffered much persecution during the counter-Reformation. Standing on the left side of the church is very large manse which serves as a reminder of the better times of the distant past. From the beginning of the Reformation until 1935, twenty-eight pastors served in the Vörösmart congregation.

 

Garden of the Manse, Vörösmart, June, 2017

 

The Reformed Church congregation of Vörösmart is one of the more ancient congregations of the Hungarian Reformed Christian Church of Croatia. The local Hungarian population has undergone a shocking decrease in numbers over the past centuries, its main cause –in addition to the widespread practice of having only one child– being the emigration incited by two World Wars and the Yugoslavian war. In 1817, the congregation had 914 members, in 1886 it had 904, in 1910 it had 621, in 1941 it had 450, in 1971 it had 132, by 1999 there were 130 members and today the number has dipped below one hundred. Their confessions of faith are the Second Helvetion Confession and the Heidelberg Catechism. The sacraments are administered on a regular basis, worship services are held every Sunday morning at nine o’clock and also on various other holy days. Pastoral duties are carried out by György Varga, the pastor in Csuza.

 

Interior of the reformed Church in Vörösmart, June, 2017.

Vörösmart – a református tanösvény következő állomása

 

Vörösmarti reformátusok csoportja, 2017. június.

 

Vörösmarti utcakép a református templommal, 2017. június.

A vörösmarti református templom

 

Vörösmart népe az 1500-as években az elsők között fogadta el a reformáció tanítását, és feljegyzések szerint 1573-ban már temploma is volt. A második templom építését 1669-ban kezdték el. Anyaga vályog és fagerenda volt. Téglából épült és bádoggal fedett tornyát 1796-ban fejezték be. Az egyházközség 1866-ban fontos elhatározást hoz: a régi templomot lebontja, és teljesen újat épít. A templomépítéssel Gfeller Károlyt, zombori kőművest bízták meg. A szerződést 1866. augusztus 28.-án írták alá. A munkálatok 4000 forintba kerültek, és az egyházközségnek a pénzösszeget 5 év leforgása alatt, részletekben kellett kifizetnie. Rátz Pál lelkipásztor szolgálata alatt folytak a templomépítés munkái. Az 1871-ben teljesen elkészült templomban az első istentiszteletet október 29.-én tartották.

A II. világháború harcai közben a templom megsérült, és belső berendezése is tönkrement. Később a károkat helyrehozták, és a padokat is kijavították, de a templom és a lelkészlak a délvidéki háború (1991-1995) alatt ismét nagyon rossz állapotba került. Az elmúlt években azonban adományokból a templom, a parókia, valamint a gyülekezeti terem ismét megújult.

Az egyház irattárában megőrzött adatokból látszik, hogy a vörösmarti egyházközségben hat lelkész viselt püspöki tisztet. A virágzó egyházi életet és a környező egyházakra kiható jelentőségét mutatja az, hogy Vörösmarton az egyház gimnáziumot tartott fenn, amelyet a baranyai eklézsiákon kívül néhány erdélyi főúr is támogatott. Ez az iskola 1686-ig működött. A törökök kiűzése után az iskola nem újult meg. Az ellenreformáció idején a vörösmarti egyház és prédikátorai sok üldöztetést szenvedtek. A templom mellett bal oldalon álló hatalmas méretű parókia a régmúlt idők gazdagságára emlékeztet. Vörösmarton 1935-ig 28 lelkész szolgált a reformáció kezdete óta.

A Vörösmarti Református Egyházközség a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház egyik ősi gyülekezete. Az elmúlt évszázadokban megdöbbentő fogyatkozás állt be a helyi magyar lakosság létszámában, amelynek fő oka az ezen a vidéken erőteljesen elterjedt egykézés mellett a két világháború és a délvidéki háború okozta elvándorlás. A gyülekezet lélekszáma 1817-ben 914, 1886-ban 904, 1910-ben 621, 1941-ben 450, 1971-ben 132, 1999-ben 130 fő volt, mára száz fő alá csökkent. Hitvallásuk a Második Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté. A sákramentumokat rendesen kiszolgálják, istentiszteletet minden vasárnap d.e. 9 órakor, valamint ünnepnapokon tartanak.

A lelkipásztori teendőket Varga György csúzai lelkipásztor látja el.

 

 

A vörösmarti református templom belseje a déli karzattal és szószékkel, 2017.

Vörösmarti református templom belső, északi karzat és szószék, 2017.

A vörösmarti református templom tornya, 2017. június.

 

Hercegszöllős, a Zsinat temploma – 1576 – 2017

 

A hercegszöllősi református templom a felújítás után, 2017.

 

A Hercegszöllősi Református Egyházközség

 

Egyházközségünk a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház egyik gyülekezete. Hitvallása a Második Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté szerinti. A sákramentumokat rendesen kiszolgáltatjuk, istentiszteletet minden vasárnap d.e. 11 órakor, valamint ünnepnapokon tartunk.

A gyülekezet történetéből

A vesztes mohácsi csata után kezdett el terjedni a reformáció tanítása ezen a vidéken is. A falu népe bizonyára az elsők között fogadta el a református vallás tanítását, feltehetőleg Sztárai Mihály 1544 táján végzett prédikátori tevékenységének köszönhetően.
A Drávaszög* egyik legrégibb temploma áll itt. Tornyának alapjait állítólag a rómaiak rakták le Krisztus után 300 körül. Mai formáját több tűzvész és újjáépítés után, a javításokat követően a XIX. század elején nyerte el, de bizonyos, hogy a XVI. században is tágas temploma volt az egyháznak, mert itt tartották meg 1576-ban a Hercegszöllősi Zsinatot Veresmarti Illés itteni prédikátor és alsó-baranyai püspök elnökletével. A megjelent 40 prédikátor fontos egyházi törvényeket fogadott el. A 46 articulust tartalmazó Hercegszöllősi Kánonok a református egyház és követőinek életét kívánta szabályozni, fontos egyházszervezeti és diakóniai szabályokat tartalmaz. A templom 1803-ban épült, 1839-ben már javították és bővítették. A mai műemlék-templom nagyon rossz állapotot követően teljes felújításra került, régészeti feltárások, ásatások dokumentálása után a helyreállítása befejeződött. A torony, és a toronysisak elkészült, a tetőszerkezet, a külső és belső javítások szinte teljes körűek, a kor igényeinek megfelelők. Istennek hála, hogy az egykor alig remélt újjászületése templomunknak olyan sokak áldozata árán megvalósulhatott. A templomtér koncertek, konferenciák és előadások helyszíne is, a leghidegebb évszakok kivételével pedig az istentiszteletek is itt folynak.
A gyülekezet lélekszáma 1817-ben 615, 1880-ban 891, 1910-ben 543, 1941-ben 332, 1971-ben 132, 1989-ben 70, 1999-ben 85 volt.
A gyülekezet legismertebb lelkipásztorai Szekér Pál, Vághó László, Molnár Hugó, Matkovics Péter voltak. A legtragikusabb sorsú helyi lelkipásztor Faragó Ferenc volt, aki szomorú politikai vérbosszú áldozata lett, és akit több más magyarral együtt idegen megszálló hatalmak 1944-ben kegyetlen módon kivégeztek.
Bár a régi parókia lakott; szépen gondozott épületet és kertet, valamint komfortos gyülekezeti helyiségeket is magába foglal, napjainkban helyben lakó lelkipásztora nincs a gyülekezetnek. A lelkipásztori teendőket a szomszéd település lelkésze, Varga György csúzai lelkipásztor látja el.

* Drávaszög: földrajzi fogalom, az egykori Baranya Megye déli sarka, Horvátország része, a Duna – Dráva folyamok valamint az országhatár között terül el. Horvát neve: Baranja.

Hercegszöllősi Református Egyházközség
Cím: HR 31309 Kneževi Vinogradi / Hercegszöllős, Olgina 26.
Tel./fax: +385 31 733 169
e-mail cím: reformata@freemail.hu

Lelkipásztor: Varga György
Gondnok: Sója Bálint

 

Hercegszöllős, 2016. augusztus 16–17., a 440 éves Zsinat ünnepe

 

Zsoltárok könyve 46. rész

Az éneklőmesternek, a Kóráh fiainak éneke, a halamothra.Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban.Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe:Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela.Forrásainak árja megörvendezteti Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait.Az Isten ő közepette van, nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor.Nemzetek zajongnak, országok mozognak; kiereszti hangját, megszeppen a föld.A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. Szela.Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, a ki pusztaságokat szerez a földön;Hadakat némít el a föld széléig; ívet tör, kopját ront, hadi szekereket éget el tűzben.Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön.A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk! Szela.

 

Hercegszöllős, 2016. augusztus 16–17., a 440 éves Zsinat ünnepe

Augusztus 17-én a hercegszöllősi református templomban a Hercegszöllősi Zsinat 440. évfordulóján tartott a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház hálaadó istentisztelettel és úrvacsoraosztással egybekötött ünnepséget. A kilencvenes években Hegedűs Loránt dunamelléki püspök által kezdeményezett és Varga György lelkipásztor szolgálata alatt nagy részben horvát állami segítséggel gyönyörűen felújított műemlék templomban ez alkalommal az istentiszteleten igét hirdetett Forró László lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese, úrvacsorát osztott és ének előadással szolgált a budapesti Cimbalom utcai Református Egyházközség lelkipásztora, Mészárosné Hegedűs Zsuzsanna lelkész-énekművész. A megjelentek köszöntését Kopácsi Kettős János szuperintendens mondta el magyar és horvát nyelven, a liturgiát pedig a helyi lelkész, Varga György lelkipásztor vezette.

Igehirdetésében Forró László lelkipásztor a 46. Zsoltár alapján szólt a megjelentekhez.
Elmondta, hogy ebben a zsoltárban nem csupán az egyénre nézve, hanem egész közösségünk számára is benne van hívő múltunk, jelenünk és jövőnk. A történelmi háttért követően felhangzik benne a hitvallás: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk!” „A Seregek Ura velünk van!”. Isten népe számos, a Bibliában is megírt történetben élte meg Isten szabadítását és a mai korban zajló folyamatok is hasonlóképpen zajlanak, mint a bibliai korokban. Propaganda, pusztítás, hamis eszmék és hamis hír cseng az emberek fülében; hogy azt tesznek a gonoszok, amit csak akarnak. De virradatra megtörténik a csoda: Isten az Ő népe között van, nem rendül meg, megsegíti a benne hívőket.

 

 

Az ünnepség szervezésekor hangsúlyt kapott az a szempont, hogy a magyar nemzeti összetartozás alkalmaként is összegyűlhessenek híveink, ezért a Magyar Koronaőrök Egyesülete képviselői is jelen voltak a megújult templomban. Őrségállásuk a magyar államiság és a nemzet szimbóluma, a Korona mellett tisztelgett, melynek másolata karnyújtásnyi közelségben egész délután megtekinthető volt.

 

Lelkipásztorok közössége az ünnepségen, Hercegszöllős, 2016.

 

Az ünnepi felszólalók között találkozhattunk a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház lelkipásztoraival, Kettős Attila és Csiffáry Éva lelkészekkel, akik híveikkel minden gyülekezetből képviseltették magukat. A szentlászlói, bellyei, eszéki és kopácsi egyháztagok külön busszal érkeztek a helyszínre, és a környékbeli látogatók, akik között voltak más felekezethez és nemzetiséghez tartozók is, az egyébként munkanapra eső istentiszteletet követően is szép számban érdeklődtek. Számos magyarországi gyülekezetből is jelen voltak keresztyén testvéreink és barátaink, valamint ellátogattak hozzánk magyarországi, szerbiai és romániai testvér egyházaink és egyházi szervezeteink képviselői is. Közöttünk egykor aktívan szolgáló lelkészek is érkeztek több száz kilométer távolságból, így volt alkalmunk röviden beszélgetni Hünlich Robert egykori szentlászlói, eszéki, és Iván Géza egykori vörösmarti lelkészeinkkel. A délszláv háború idején szoros kapcsolatot ápoltak híveink a baranyai és Bács-Kiskun megyei reformátusokkal, többek között a pécsi, mohácsi és bajai gyülekezet tagjaival és vezetőivel. Örömmel láttuk, hogy egyházunk meghívását elfogadták és megtiszteltek bennünket jelenlétükkel.

Az ünnepség záró eseményeként néhai id. Sója Lajos főgondnok, a délszláv háború utáni időszakban a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi jogutódja, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház első főgondnokának emléktábláját avatta fel Egyházunk Zsinati Elnöksége a templomban.

A szerbiai református püspök és Piros református gyülekezetének 18 fős csoportja két napra érkezett, csakúgy, mint az igehirdető partiumi lelkipásztor és családja. Velük a közös vacsora után a szervezők a másnapi programok részeként a Kopácsi Réten kirándultak és gyülekezetlátogatásokon vettek részt az időjárás kegyes támogatásával.

A nyitó fogadás, a szervezés, a százfős vacsora és a szálláshelyek biztosítása mind a helyi gyülekezet igyekezetéről és testvéri elkötelezettségéről tett bizonyságot, mely jelentős anyagi áldozattal is járt a közösség részéről. Köszönet és elismerés érte a helyi gyülekezet tagjainak, presbitériumának és gondnokának, Sója Bálintnak.

Soli Deo Gloria.

Az Eszéki Református Egyházközségről néhány szó

 

Istentiszteleten az eszéki gyülekezetben, 2014.

 

Az Eszéki Református Gyülekezet

Amikor az eszéki gyülekezetre gondolok, egy régi megkopott kapubejárat jut eszembe a Vukovár utca 3. alatt, amelyen át eljutunk a teremig, ahol az alkalmainkat tartjuk. Valamint egy ének: „Ó Jézus árva csendben az ajtón kívül állsz, bejönnél már de némán kulcs fordulásra vársz….”.
Miért pont ez az ének? Talán azért, mert éppen adventi időszak van, amikor ezeket a gondolatokat leírom. A fent említett megkopott kapubejáratot rendszeresen használjuk, ki-be nyitogatjuk, csukogatjuk, zárjuk az eszéki egyházközségben lévő gyülekezeti tagokkal. Ők azok a személyek, akik a városrész különböző irányaiból útra kelnek, hogy a délután 4 órától kezdődő Istentiszteletre eljussanak. Gondoljunk bele, mire hétről-hétre eljutnak a gyülekezeti teremig, mennyi ajtón keresztül haladnak át, amíg eljutnak a mi kicsi termünkbe. Oda, ahol lehetőségük van meghallgatni Isten igéjét, nyitott szívvel és lélekkel figyelhetnek az örök élet beszédére. Ez a kicsi, de erős gyülekezet vasárnapról-vasárnapra az imádság órájában azt a lelkületet mutatja, hogy valóban az Úr Jézus Krisztus előtt kinyitja az ő szívének ajtaját, amit ez az ének is kiválóan tükröz. Hiszen megtehetnék, hogy korukra, egészségi állapotukra hivatkozva nem indulnának el, hogy ezeket az ajtókat hétről-hétre kinyissák. Panaszkodhatnának, kifogásokat kereshetnének, de nem teszik. Akiknek pedig erejük fogytán, otthon tárják ki szívük ajtaját várva az Urat, imádságban hordozva az Ő nyáját. Mindenkit szeretettel várunk vasárnaponként a Vukovári utcában.
Az Úr áldja meg e kicsiny közösséget.

Kettős Attila
lelkipásztor

 

Istentisztelet Eszéken, 2014.

Szentlászlói gyülekezeti élet és alkalmaink

 

Délutáni istentiszteleti résztvevők, Szentlászló, 2017. június

 

Nézzünk fel

Amikor valakivel találkozunk, vagy meglátunk valakit az utcán, előfordul, hogy észre szoktuk venni, hogy milyen hangulatban van az illető. Ha egyenes a tekintete és derűs az arca, valószínű, hogy jókedvű. Ha szomorú ábrázattal van és lehajtott fejjel látjuk, lehetséges, hogy bántja valami, egyszóval nincs jó lelki állapotban.
Az utcákat járva sajnos naponta látni embereket, akik lehajtott fejjel járnak, különböző okoknál fogva. Ezeket a sorokat olvasva neked is eszedbe juthat magadról, hogy bizony én is jártam már lehajtott fejjel, hiszen életünk folyamán mi is átélhetünk valamilyen lelki megrázkódtatást. Ez a lelkiállapot nem csak egyéni életünkre vonatkozhat, hanem akár közösségi életünkre is. Amikor arról panaszkodunk, hogy mehetnének jobban is a dolgaink. Itt Szentlászlón például panaszkodhatnánk a háborúban megsérült templom befejezetlen állapotára, vagy hogy egyre idősebbek vagyunk, hogy egy-egy imára kulcsolt kezet többé nem szoríthatunk meg, hogy a fiatalok arra kényszerülnek, hogy máshol boldoguljanak. Még mindig nem kész, mennyi időbe fog még telni amíg ismét régi állapotába fogjuk látni templomunkat?!
Igen, panaszkodhatnánk, de a gyülekezetnek van oka az örömre, hisz évről-évre szépen lassan minden a helyére kerül. Vannak alkalmaink a gyülekezetben, a vasárnapi Istentiszteletet lehetőség van rendszeresen látogatni, úgy a Bibliaórákat is. Gyermekeink rendszeresen járnak a hittanórákra, vasárnapi iskolára, konfirmációi előkészítőre. Az idei évben öt gyermekünk állt meg az Úr asztala körül, és tett bizonyságot megváltó Urunkról.

Gyermekeink a faluban évről-évre nagyon várják a nyári táborunkat, lelkesen és rendszeresen megkérdezik időről-időre, mikor lesz már? Gyülekezeti tagjaink imádságos szívvel hordozzák, és az anyukák nagymamák is segítik a munkánkat. Középiskolás fiataljaink, akik régen eljártak táborainkba, mostanra már velünk együtt táboroztató kis csapattá kovácsolódtak. A gyülekezeti tagok és a fiatalok segítsége nélkül már nem boldogultunk volna több mint hatvan gyermekkel a tábori hét folyamán. Ez úton is szeretnénk nekik megköszönni a segítséget. A fiatalok a következőképpen foglalták össze azt a nyári hetet: „Mint minden évben, az idén is sikeresen lezajlott a református gyerektábor Szentlászlón. Azon kívül, hogy jót szórakoztunk és játszottunk, nagyon sokat tanultunk, hogy nem könnyű íjjal célba lőni, vagy éppen patkót dobni. Ha sikeresek akarunk lenni, többször kell próbálkozni. Mi is szerettünk trambulinozni a gyerekek után. A legfontosabb, amit ismét megtanultunk, hogy hinni kell. Reméljük, hogy jövőre ismét ott tudunk lenni és segíteni”.

Érdekesen alakult az újonnan elkészült kerítésünk esete. Nagyon rövid ideig örülhettünk az elkészültének, hiszen egy autó hajtott bele a bejárati kiskapunál (hála Istennek a vezetőnek nem történt sérülése), melynek az oszlopa ki is dőlt. A balesetet szenvedő fiatalember édesapja nagyon lelkiismeretes volt és a lehető leggyorsabban helyre hozatta az általuk okozott kárt. A kerítésünk újra a régi szépségében tölti be szerepét és nyitva áll híveink és az Úr dolgai iránt érdeklődők előtt. Öröm hír az is, hogy az idei évben a templomunkon jelentős munkálatok folytak. Tavasszal az összes ablakkeret, ajtó ismét át lett festve. A templombelső ki lett meszelve szép fehérre. A leglátványosabb talán az, hogy a szószék is hosszú idő után a helyére került. Kívülről az ablakkeretek körül be lett vakolva a fal, így többé nem okoz gondot a befolyó esővíz.
Heti rendszeres alkalmainkon kívül volt több esemény is, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a lelkünk felüdüljön. Adventi énekkari szolgálat, gyermekek karácsonyi műsora, és a táborban tanultakat is megmutathattuk a gyülekezetben, presbiter továbbképzőt szerveztünk, tavasszal pedig otthont adtunk egy csendes napnak, melyre előadónk Nagy János lelkipásztor testvérünk Magyarországról érkezett. Bizonyságtételével megszólította a hallgatókat. A Népfőiskola előadói egy tanulságos estével örvendeztették meg a résztvevőket. Több meghívást is kaptunk Egyházunk gyülekezeteitől, valamint a faluban szervezett ünnepek alkalmain is részt vettünk Igei szolgálattal.

Mindezeket figyelembe véve bátran kijelenthetjük, hogy van okunk felnézni, és előre tekinteni, hiszen csak így láthatjuk meg az előttünk lévő feladatokat. Sőt, ha a Zsidókhoz írt levél 12:2 versét elolvassuk: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére”, akkor egy egészen más látásmódra tehetünk szert a mindennapjainkban. Életünk sokkal reményteljesebb, kiegyensúlyozottabb és megbékélt lehet az Úrban! Mert van aki segít és kiáll mellettünk a nehéz órákban, mindig és minden körülmények között. Imádkozzunk gyülekezetünkért, hogy egyre többen meglássák, hogy az Úr szeretete által jó lesz minden.

Kettős Attila
lelkipásztor

 

A templombelső állványozása, Szentlászló, 2016.

Református gyermektábor Szentlászlón, 2016.

Szentlászlói Konfirmáció, 2016.

Go Top