tegnap, nagypéntek szomorú és számunkra mégis reménnyel és bizakodással teli eseménye, a keresztrefeszítés nem egynapos történet, mint a legtöbb, valamely hatalom és a gonosz erők által végbevitt megsemmisítés történet. A törlést és megsemmisítést követően ugyanis az életben ritkán adatik meg, hogy a szenvedő fél felálljon, újrakezdje életét és célja érdekében ismét lehetőséget kapjon ezen a földön. Ha nagy ritkán ilyen történik, akkor arra bizony sokáig emlékezünk. Az eltörlés, bosszú, rossz döntések és gonoszság ugyanis lelket és testet romboló módon megy végbe. Nincs visszaút. Nincs előre szaladás.
Krisztus megfeszítése és halála, eltemetése azonban az előbbi történetektől teljes mértékben eltérő. Nem emberi erő és szándék miatt, hanem Isten léte és közbeavatkozása folytán. Ha valamiben a krisztusi és isteni lélek és természet egy pillanatra különvált, megtartva isteni és krisztusi voltát olyan módon, hogy hozzánk és életünkhöz, sorsunkhoz hasonlóvá is vált, kivéve a bűnt, akkor nagypéntek ilyen nap volt. Ez történt és megtörtént. Isten számára nem különleges, de fontos, számunkra pedig egyedülálló és példa nélküli, hogy a nagypénteki eseményeknek van folytatása.
Miattam halt meg Jézus, mert az én életem jutott odáig, hogy abba bele kell halni.
Helyettem halt meg Krisztus, mert vádlóim és ellenségeim rám törtek, Krisztus pedig helyembe állt.
Értem halt meg Krisztus, mert, ahogy fenn írtam, halálával nem a megsemmisülés, hanem egy reményteli folytatás lehetősége vár. Bűnbocsánat és örök élet.
A holnapi történetben jön személyes életünkhöz közel az Úr ezer évek távlatából is. Még tart a ma, de jön a holnap. Felállunk és újrakezdünk, lehetőséget kapunk Isten kegyelmén, a Megváltó személyén keresztül. Szentlelke adjon jövendőt a számunkra, örökké tartót.
„Ó ártatlanság báránya, a világnak ki vagy ára, megtartója, táplálója, áldott légy egek királya!”
(ej) p.s. Csúzán jártunk múlt hétvégén látogatóban, fényképeink ott készültek.
