Archive For 2025.04.12.

Böjt utóján imádsággal

Kedves Testvérek,

Krisztus az embertömegben, amely az utolsó, Húsvét előtti héten körbevette, a hazugságokkal, tolvajlásokkal, és gyilkosságokkal (mintha csak a mai világban élne) terhelt tömegben az ártatlanság báránya.

A húsvéti történetben ennek a fenti állításnak a bizonyítását fogjuk látni a a Nagyhét történeteiben.

De addig is újraolvashatjuk a prófétai és ószövetségi történetekben megjelenő szövegeket, amelyek megjövendölték Jézus halálát, kezdve azzal, hogy „és ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (I. Móz. 3:15). A 22. zsoltárban a vonatkozó rész így szól: „Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat… Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.” (17. és 19. v.)

Készüljünk bűnbánati hetünk utolsó, virágvasárnap előtti napján Krisztus váltságának elfogadására a szívünkben és lelkünkben reggeli imánkkal:

„Uram, Te megvizsgálsz engem, megismersz mindent énbennem. Állok, ülök, vagy fölkelek, mind tudod és ismered, amit mívelek. Ha valamit gondolok szívemben, azt Te mind látod messzünnen. Jártomban, vagy fektemben, mindenütt ott vagy velem. Te látod minden útamat, érted minden dolgomat, egy szó sem jön az én nyelvemre, hogy azt Te ne tudnád előre. Uram, vizsgálj és próbálj meg, szívemet valóban nézd meg, és lásd meg, hogy minémű vagyok. Ha nem jó ösvényen járok, és ha gonosznak találsz engem, ó, vezess utadra, Istenem. Ámen.”

(ej)

Go Top