A „hercegszöllősi per”
A „hercegszöllősi per”
Az elmúlt évtizedben számos kísérlet történt a Hercegszöllősi Református Egyházközség ingatlanainak átírására és eltulajdonítására. 2014 és 2025 között 11 évig volt bizonytalanság ebben a kérdésben. A Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház 2014. szeptember 4-én adta be a Földhivatal számára azt a kérelmet, amelyben névváltoztatás céljából kezdeményezte a Földhivatal eljárását. Arra hivatkoztak kérelmükben, hogy az egyházközség által használt megnevezés megváltozott. Megjegyzendő, hogy a csúzai és a vörösmarti gyülekezetre nézve is hasonló kérvénnyel éltek. A három gyülekezettel kapcsolatos kezdeményezést egy csomagban adták be a hivatalhoz. Bár később ezek az ügyek szétváltak a földhivatali, majd bírósági eljárások során, de kezdetben ezeket egy csomagban indította a Kálvini Egyház akkori meghatalmazottja.
Természetesen nem volt igaz, hogy a gyülekezeteink esetében névváltoztatás történt. Csupán annyi történt, hogy az 1999-ben alapított Kálvini Egyháznak gyülekezeti helyekre volt szüksége, hogy igazolja működését az állammal kötött szerződése keretében részére folyósított, és egyébként a teljes református egyház tagság részére járó összeg felhasználásának igazolásához. Ezért a már létező, de nem hozzájuk tartozó egyházközségek címére új neveken jegyeztek be gyülekezeteket 2004-ben, és az állami adminisztráció felé ezekre hivatkoztak, mint az állami támogatás kedvezményezettjei. A névváltoztatási eljárásban a hivatalok figyelme csak általuk ismert okok miatt átsiklott az egyébként jelentős tartalmi különbség felett: a Hercegszöllősi Református Egyházközség helyett például így jelent meg a tulajdoni lapokon a „Református Egyházközség, Hercegszöllős” név. Az állami jogszabályok nem tiltották, hogy ugyanarra a címre más is székhelyeként bejelentkezzen, a tényleges tulajdonostól nem kívántak meg beleegyező nyilatkozatot csatolni a változáshoz…
2014. augusztusában a Statisztikai Hivatalban és a Pénzügyminisztériumban is bejegyeztették a nevet. Itt már feltüntették az akkor bevezetett személyi számot is, az úgynevezett OIB számot. Ezután már ezekre a nyilvánvalóan a tényleges tulajdonosétól eltérő számokra hivatkozva érték el, hogy a tulajdoni lapokon a visszamenőlegesen nem ellenőrzött új nevek mellé a Kálvini Egyházon belül alkalmazott OIB számok alapján megtörténhetett a tulajdonosváltás a földhivatalba benyújtott (OIB) adat kiegészítésekor, aminek az érvényességét a földhivatalok bemondás alapján, ellenőrzés nélkül bejegyezték 2015. november 30-án.
Fellebbezésünket a Horvátországi Magyar református Keresztyén Egyház Hercegszöllősi Református Egyházközség részéről 2017. március 29-én a spliti bíróság elutasította a földhivatali eljárások keretében, mondván, hogy névváltoztatásban ugyan a Földhivatal az illetékes, azonban tulajdonváltoztatás esetében polgári peres eljárás keretében kell a tényállást tisztázni. 2017. június 21-én kezdődött meg a polgári peres eljárás, immár a három gyülekezet (Csúza, Hercegszöllős, Vörösmart) érdekében külön-külön. Az a tény, hogy a bíróságokon belül a pereket különválasztva más és más bíróhoz szignálta ki a hivatal, nagyban és máig befolyásolja az eljárások időigényét.
A hercegszöllősi per Pélmonostorra került, és 2018. január 19-én a bíróság első fokon az eredeti tulajdonos (HMRKE), vagyis ellenünk döntött. A fellebbezést 2018-ban ugyanez a bíró (!) másodfokon elutasította. A koronavírus járvány, majd a bírók országos sztrájkja miatt az ügymenetben ezt követően évek teltek el úgy, hogy nem történt semmi haladás. 2023. január 17-én a Legfelsőbb Bíróság a javunkra döntött, és ennek értelmében utasította az első fokon eljáró bíróságot az új tárgyalás lefolytatására. Több, mint érdekes módon a megyei 1. fok 2024. május 24-i végzésében ismét ellenünk döntött, figyelembe sem vette a Legfelsőbb Bíróság végzésében foglalt útmutatást. Ismételt fellebbezést követően végül 2024. október 24-én a Megyei Bíróság másodfokon a javunkra döntött, és ennek eredményeképpen 2025 március 18-án, hétfőn, a Földhivatal 11 év után visszaírta az eredeti tulajdonos nevére az ingatlanokat. Ez ellen a Kálvini Egyház revízió kérelmet nyújtott be, de a jogerőssé vált ítéletet és az annak kihirdetését követő visszaírást (Kopács és Szentlászló gyülekezeteihez hasonlóan) ez nem érinti. Vázlatosan ez a Hercegszöllősi Református Egyházközség perének 11 éves története.
A bíróságot ez alatt a 11 év alatt számos meghallgatott tanú büntetlenül félrevezethette. Az állami hivatalok sem jártak élen abban, hogy a közreműködésükkel kialakult hamis helyzetet mihamarabb orvosolják. Csáti Szabó Lajos, Turcsics Darko, Árpási József, Szenn Péter, Kel József is aláírásával, vagy tanúként valamilyen módon részt vállalt, illetve részt vett abban, hogy a „hercegszöllősi per” 11 évet öleljen fel. Ugyanezek a nevek előfordulnak Csúza, Vörösmart, vagy Kopács és a többi gyülekezet esetében is. A listát számos további névvel is ki lehetne egészíteni.
________
Varga György a HMRKE püspöke, Csúza, Vörösmart és Hercegszöllős lelkipásztora a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiből összehívott hívek részére több hit- és egyháztörténelmi előadást is tartott az elmúlt időszakban. Ezen előadások egyike érintette a fenti témát, és illusztrációként a szégyenkő jelenségét írta le.
Szégyenkő.
„Régebben a református templomok mellett számos helyen voltak fölállítva úgynevezett szégyenkövek, amelyek az egyházfegyelmezésnek voltak eszközei. Aki valami rosszat tett, vagy káromkodott, vagy lopott, hazudott, azt végül is odaállították a szégyenkőre, tudomásom szerint még egy táblát is akasztottak a nyakába, feltüntetve rajta, hogy lopott, vagy káromkodott, vagy hazudott. Ezek a helyiek el voltak tiltva az úrvacsora jegyek vételétől, mindenki mondhatott rájuk minden csúnyát, és emlékezet szerint le is lehetett köpni azt, akit ilyen szégyenkőre állítottak. Még ma is látható néhány helyen ez a tárgyi emlék. A szégyenkő eredetileg a templomban a bejárat mellett volt, erre a kőre ültették, vagy állították közmegvetésre azokat, akiket valamely vétekben bűnösnek ítéltek; például vasárnap munkát végeztek, loptak, házasságtörést követtek el, paráználkodtak, hazudtak és káromkodtak, vagy valaki felebarátját sértette, szidalmazta. Ez a büntetésforma 1702-ig állt fönn a református egyház bizonyos gyülekezeteiben.”
A baranyaiak ismerik Terehegyet, és a Harkány melletti kis település kis református templomát. Annak a bejárata mellett, a felfelé vezető lépcső alján látható az a szégyenkő, ami hozzánk, dél baranyaiakhoz légvonalban a legközelebb volt…
(ej)