Archive For 2025.04.07.

Jób könyve – vasárnap Csúzán

Április 6-án Csúzán dr. Kis Boáz lelkipásztor, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház jogtanácsosa hirdette Isten igéjét az imaházban Jób könyve első részének versei alapján. Hálát adunk szolgálataiért, melyekkel Krisztusról tesz bizonyságot minden alkalommal közöttünk. Az előző napi csúzai teadélutánon versmondással készítette közösségünket a Húsvét kezdetére, és ezen a vasárnapon több gyülekezetünkben is szolgált, Vörösmarton és Hercegszöllősön. dr Kis Boáz lelkipásztort nem kell egyházunkban bemutatni, kapcsolatot és szoros közösséget vállalt gyülekezeteinkkel a menekültség időszakától kezdődően a mai napig. Varga György püspök köszönte meg lelkésztársának a szolgálatot ezen az alkalmon is. Képeink a helyszínen készültek.

„Az Úr így szólt a sátánhoz: „Honnét kerülsz ide?” A sátán ezt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta.” Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat.” A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélő az a Jób? Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön. Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!” Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed.” Erre a sátán eltávozott az Úr színe elől.” (Jób könyve 1: 7-12)

Go Top