Archive For 2018.08.06.

Gyermek hittantábor Szentlászlón

Református gyermektábor Szentlászlón, 2018. július

 

Ebben az évben is nagy érdeklődés mellett szervezte meg a Szentlászlói Református Gyülekezet gyermek hittan táborát a gyülekezet lelkipásztora kettős Attila, és felesége, Kettős Csiffáry Éva lelkipásztor, aki a gyülekezetben végzett ifjúsági munka szervezője és házigazdája a parókián, a templomkertben és a templomban.

Református gyermektábor Szentlászlón, 2018. július

A tematika alapján összeállított programfüzet kalauzolta a gyerekeket a Bibliához, amelyből történetek alapján tanulhatták és tapasztalhatták meg, hogy Isten mennyire szereti őket, és gyermekeinek tekinti, egyformán mindannyiukat, különbségtétel nélkül.

Keresztyén gyermektábor, Szentlászló, 2018. július

Programfüzet részlet, Keresztyén gyermektábor, Szentlászló, 2018. július

Az egykor fiatal hittanosként a gyülekezetben felnőtt ifjúság tagjai a lelkipásztorok segítségére voltak idén is abban, hogy mindenki aktívan, figyelemmel vehessen részt a napi játékban, oktatásban, közös tízóraizásban és kikapcsolódásban.

Szentlászló, 2018. július

Keresztyén gyermektábor, Szentlászló, 2018. július

A mindenkihez eljutó közösségi játékok és programok során válik világossá, hogy Isten milyen kegyes a szentlászlói közösséghez. A templom, parókia, kert és a templom egységes környezete fontos annak felismerésében, hogy Krisztushoz tartozunk valamennyien és Isten és a Szentlélek közösségét nem véletlenül Szentlászlón élhetjük meg. Magyarul és horvátul egyaránt hangzik a Biblia szavain és az igei versekbe foglalt énekeken keresztül Isten üzenete, amely elkíséri a kis közösség minden felnövő tagját egész élete során.

Szentlászló, 2018. július

Keresztyén gyermektábor, Szentlászló, 2018. július

Isten áldja meg a gyermekeket, szüleiket és mindazokat, akik fáradságot nem kímélve áldozataikkal maguk is részesei lehettek a keresztyén gyülekezet krisztus feltámadásán keresztül megáldott csodájában!

Információs tábla Hercegszöllősön

 

A hercegszöllősi református információs tábla, 2018. július 25.

Hercegszöllős története és jelene 3 nyelven, 2018. július 25.

A Hercegszöllősi Református Egyházközség temploma előtt információs táblát helyezett el a gyülekezet, amely a helyi lakosság mellett az idegenből érkező látogatókat, turistákat is tájékoztatja a gyülekezet történetéről és főbb adatairól. A táblát a gyülekezet gondnoka Sója Bálint és ifjabb Sója Bálint, valamint gyülekezetünk tagjai, Mrsics Jozo és Boki helyezték talapzatra a templom déli, utca felüli oldalán.

A tábla ünnepélyes felavatására 2018. augusztus 17-én, az 1576-os Hercegszöllősi zsinatra emlékezve az istentiszteletet követően kerül sor.

Go Top