V. Zsoltár

  1. Úr Isten az én imádságom Kérlek vegyed füleidbe És hallgass meg kérésembe’! Én Istenem és én királyom,
    Értsd meg mondásom.
  2. Tekintsed meg esedezésem És halld meg kiáltásomat! Midőn hívlak, királyomat, Meghallgatod én könyörgésem, Bizonnyal hiszem.
  3. Jó reggel meghallgatsz engemet, Uram, még virradta előtt, Idején a nap hogy feljött, Elődbe számlálom ügyemet, Várván kegyelmet.
  4. Mert te egyedül vagy oly Isten, Kinek a gonoszság nem kell, És aki gonosz bűnben él, Nem mehet hozzád semmiképpen, Míg él vétekben.
  5. A kábák és az esztelenek Nem állhatnak színed előtt. Gyűlölsz minden gonosztevőt, És tőled távol űzettetnek Az ilyetének.
  6. Akik csak hazugságot szólnak, Szörnyen elveszted azokat, És megátkoz gyilkosokat, Kik embert hamisan megcsalnak, Mind megrontanak.
  7. Én pedig nagy jó reménységgel Bémegyek szent templomodba, És imádlak szent házadban. Nagy jóvoltodért félelemmel Szolgállak híven.
  8. Vezérelj, Uram, igazságodban Ellenségeimnek láttokra, Kik igyekeznek káromra, Oktass, s hogy a te utaidban Járhassak jobban!
  9. Mert szájokban nincsen igaz szó, Szívök teljes nyavalyával, Ő nyelvök szól álnoksággal, Torkok oly, mint a nyílt koporsó, Hol nincs semmi jó.
  10. Büntesd meg, Uram Isten, őket, Tedd semmivé tanácsokat, Rontsd el ő találmányokat, Verd meg veled ellenkekzőket, A pártütőket!
  11. És hogy azok mind örüljenek, Akik bíznak csak tebenned, És szívből szeretik neved, Engedd, hogy vígan Fölségednek Énekeljenek.
  12. Mert az igazat te megáldod, Te nagy irgalmasságoddal Körülveszed mint pajzzsal, Minden gonosz ellen megtartod, És oltalmazod.

Ezt a zsoltárt a délvidéki gyülekezetekben ritkán énekeljük. Dallama és szövege bár rövid vers beosztású, mégis nehéz kotta nélkül követni. Üteme a siratóénekekre hasonlít, talán ezért istentiszteleti alkalmazása nem túl gyakori. A zsoltár kezdete egy reggeli könyörgés és panasz azok ellen, akik kérkedő, hazug módon viseltetnek, gonosztevők. A zsoltár második felében Isten gondviseléséről zeng az énekes. Hitvallását fogalmazza meg imádságos formában: Az igazat mert te megáldod; te nagy irgalmasságoddal körülveszed, mint paizzsal; a gonosz ellen őt megtartod és oltalmazod.

A szerző egy hamisan megvádolt, Istenhez forduló, imádságos lélek, aki szomorúságában és magányában is tudja, hogy ha őszintén, bizalommal Istenhez fordul, akkor „megállhat”. Menekülése, vagy vándorlása megszűnik, mert társakat talál az Úr előtt, aki figyel szavára és segítséget küld. Aki gonosz, az örökké jövevény marad az Istent előtt, mint a bűnösök, akik mások életét veszélyeztetik, és ezért elnyerik Isten ítéletét. Ezek a bűnösök hazugok és ravaszul beszélnek, veszélyesek. A fohászkodó zsoltáros azonban bizonyos benne, hogy hűsége és Isten iránti tisztelete, félelme miatt az Úr templomában van helye. Az odáig vezető úton is Isten vezeti őt. A végső ítéletet Isten mondja ki ellenségeire. A befejezés pozitív kicsengésű: „Az igazat mert te megáldod; te nagy irgalmasságoddal körülveszed”.

A zsoltáros templomhoz való eljutása és megnyugvása, biztonsága hasonló a bűnös lélek („Különbek vagyunk-é? Semmiképen nem.” Róm. 3:9) Krisztushoz való eljutásához és megnyugvásához. Az út azonban nem könnyű, sok keserű tapasztaláson és nehézségen vezet, ahogy Krisztus életén és halálán keresztül is megtanulhattuk.