Új esztendő nyitása, 2021

Újév napi istentiszteletünk a tegnapi hálaadást követően kéréssel kezdődik. Fogadalmat nem teszünk, mert Isten úgyis látja a lelkünket, gondolatainket ismeri, szándékunk és erőnk, célunk és kitartásunk története a múltban és a jövőben is nyitott könyv előtte. De ha így van, akkor miért és mit kérünk tőle ezen a napon? Erről szól az alábbiakban a püspök-igehirdető üzenete, melyet szeretettel ajánlunk olvasóink figyelmébe:

1959. január 1. Újév napja – Írta: Csete K. István, püspök

Előfohász: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet.” Bibliaolvasás – Lectio:  23. zsoltár 1 – 6. versei

Igehirdetés: Kolossébeliekhez írt levél 1. rész:  1 – 2. versek

Keresztyén Testvérem!

Egy köszöntést olvastunk fel a Szentírásból ezen a reggelen, amikor mindnyájan a régi és megszokott köszöntéssel üdvözöljük egymást: Boldog új esztendőt kívánok. Pál apostol a kolossébeli szenteknek és hívő atyafiaknak kegyelmet és békességet kíván. Mikor mi boldog újévet kívánunk egymásnak, nem kívánhatunk többet, szebbet, jobbat, mint Pál apostol kívánt. De az a kérdés, hogy tudunk-e jót kívánni ezzel a köszöntéssel, és egyéb köszöntési formáinkkal? Nem azt tapasztaljuk-e, hogy csak mondjuk a köszönési formákat, de nem gondolunk arra, hogy a jó napot, a jó egészséget, a jó estét, vagy a jó reggelt Istentől kérjük arra, akit köszöntünk. A mi gondolkodásunkból kikopott a köszönés igazi értelme. Pál a kegyelmet és a békességet Istentől kívánja Krisztusért, itt a köszöntés imádság, áldás. Mint új esztendei ajándékot vigyük az Isten tanítását a köszönésről s tanuljuk meg, hogy minden köszöntésünk most és hétköznapjainkon Istentől való áldáskívánás legyen azokon, akikkel találkozunk s akikkel együtt járjuk az élet útjait, mert az áldáskívánás mindig Isten kegyelmére témaszkodik és békességet szerez.

Erre a két dologra van szükségünk: kegyelemre és békességre. Ha ezekkel indulunk az újévbe, akkor nem bánthat gond és félelem, mert mindig tudjuk, hogy Isten van velünk. Ezt a két ajándékot vigyük magunkkal: a kegyelmet és a békességet. Mi a kegyelem és mi a békesség?

A Szentírás a kegyelemről többféleképpen beszél. A kegyelem egyrészt általános, melyben mindenki részesül. „Felhozza napját, mind a jókra, mind a gonoszokra, esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” /Máté 5:15/ Ebből a kegyelemből élünk mindannyian, ez a mindennapi élet tapasztalata. Erre az általános kegyelemre rá lehet bízni magunkat, mert Isten gondoskodik rólunk.

Ez a kegyelem őriz meg bennünket. Nem tudjuk utunkat, csak haladunk előre, s mikor már hosszú utat tettünk meg, visszatekintve látjuk, hogy milyen kegyelmesen oltalmazott bennünket a Gondviselőnk. Ennek az általános kegyelemnek van egy olyan része, amelyre különösen figyelnünk kell most, mikor az emberiség az egymással való kapcsolatát új alapokra akarja fektetni és hatalmas kísérletet tesz arra, hogy az egymáshoz való viszonya az embernek csak emberektől függjön.

Az is kegyelem, ha mások részéről felém jótettszés és szeretet árad, és ebben a szeretetben jól érzem magam. Kegyelem a gyermekeknek a szeretetés, a hitvesem gyengédsége, a barátom megértése, az emberek előtt való jó hírnevem. Az is kegyelem, ha nem csak kapok mások részéről szeretetet, hanem magam is adhatok, és rólam is sugározhat szeretet. Akinek az életéből hiányoznak a kegyelemnek ezek a jelei, azoknak az élete nagyon szegény és sivár még akkor is, ha anyagi javakkal bővölködnek. Sokan azt gondolják, hogy önmagukban élhetnek, Istentől nem függenek, önmagukban mindenre képesek. Ez megy egy darabig, de hamar rájönnek, hogy az ilyen élet valamiben szűkölködik, s nyugtalan és ideges lesz az ilyen ember. Az a veszedelem, hogy az ilyenek nem vallják be az igazi okot, másokat okolnak a nehézségekért, pedig magukban van az ok, mert visszautasítják a kegyelmet. Az ilyen önmagának való élet beteg, merjük kimondani: bűnös állapot. Azért nem vár senkitől szeretetet, mert nem akar szeretetet adni. A legszembetűnőbben mutatkozik meg a kegyelem visszautasítása a házasságban. Egyrészt. A házastársak nem akarnak lemondani önmagukról, másrészt nem vállalják a gyermekáldást, legfeljebb egy gyermeket, de ezt is inkább játékszernek, és mint az élet kiteljesedésének tekintik, féltik a gyermektől a kegyelmüket. És amikor Isten belenyúl életükbe, a kegyelmes Istent tartják kegyetlennek, s nem magukat, akik a kegyelmet kemény szívvel visszautasították. A kegyelem visszautasítása az is, amikor valaki barátok nélkül él. A mi időnknek nagy kísértése, hogy az emberek elzárkózzanak és egymástól távol éljenek. Úgy érzik, hogy kielégíti őket rádiójuk, olvasmányaik társaságát szeretik. Általános a kép, hogy mind kevesebb és kevesebb ember keresi az igazi közösséget a másik emberrel. Ne tévesszenek meg bennünket a telt mulatók és szórakozóhelyek: a kegyelem nélküli élő ember itt akar menekülni önmagától, nyugtalanságát akarja lecsillapítani, de az ilyen helyeken nincsenek barátok, testvérek, csak cimborák, vagy cinkosok vannak. Széteső és csőd felé menő élet a kegyelmet visszautasító élet.

De hogyan fogadhatja el az ember ezt az általános kegyelmet? Csak úgy, ha Istennek különös kegyelmét elfogadjuk. Istennek ez a kegyelme az Úr Jézusban jelent meg, aki felvette testünket. Még a karácsony, Jézus születése ünnepének hatása alatt vagyunk, még hangzik fülünkbe a karácsonyi evangélium: „a mi Istenünknek jóvolta, és az emberekhez való szeretete megjelent…, hogy az Ő kegyelméből megigazulván reménység szerint az örökélet örökösei legyünk.” Isten mindennep megjelenő és rajtunk s általában végbemenő kegyelmét csak úgy fogadhatjuk el, ha volt igazi karácsonyunk, ha Krisztus a mi életünkben is Úr, ha Igéje és Szentlelke vezet és irányít bennünket. Istennek a Krisztusban megjelent bűnbocsátó kegyelmét elfogadni – ez a kegyelemben való élés. Akkor rajtunk és általunk, mint eszközökön is megvalósul a kegyelem.

Krisztusban megjelent kegyelem ad választ a másik kérdésre: mi a békesség?

Első renden az, hogy Isten megbékéltette magával az emberiséget. Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása a békességnek záloga. Ha a kegyelem előzőkben felmutatott jeleire nagy szüksége van a mai embernek éppen a ránk következő esztendőben, akkor a békesség kegyelmi ajándékára is nagy szükség van. A karácsonyi evangéliumhoz kell ismét visszatérni: békessége a jóakaratú embernek van.

A jóakarat nem más, mint Isten akaratának való engedelmességben járni az emberek között. Jézus a békességre igyekvőket Isten fiainak mondja. Figyeljük meg igénket: a Kolosséban levő szenteknek és atyafiaknak szól a békesség. Szent az, aki Krisztus által Istené: testestől, lelkestől nem a magamé vagyok, hanem az én hűséges Uramnak a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok. Isten legnagyobb kegyelmi ajándéka a békesség. Az igazi békességtől el nem választható az igazság, a bölcsesség és a szeretet. Az igazság maga Krisztus. A bölcsesség az Isten ismerete. A szeretet pedig az Isten irántunk való szeretetének a továbbadása. Így vehetünk kegyelmet kegyelemre /János 1:16/. A békesség tehát nem nyugalom, a temető békessége, hanem élet, cselekedetek sorozata, a kegyelem elfogadása és továbbadása. Ebben a mi békességre vágyó világunkban így leszünk mi az igazi békesség munkálói. Ezt a feladatot kapjuk mi keresztyének erre az esztendőre. Legyen foganatos közöttünk az apostol kívánsága. Isten kegyelméből éljünk s a békességet munkáljuk az Ő akarata szerint Jézus Krisztusban. Így lesz ez az esztendő valóban áldott és boldog esztendő. Ámen… Boldog Újévet!