Sztárai Mihály, Kopácsi István, Siklósi Mihály és a többiek
(Varga György csúzai református lelkipásztor írása)
Eszék közelében található Szlavónia négy Árpád-kori ősi települése: Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Rétfalu (ez utóbbi ma már egybeépült Eszékkel). Itt él a honfoglaló magyarság ide települt, ezer év viharát is túlélő, megmaradt töredéke. A Kórógyi-család egyik tagja részes volt Szent Gellért püspök meggyilkolásában. Később ez a család a főnemesek közé emelkedett, Kórógyi István macsói bán volt. Az utolsó Kórógyi gróf, Kórógyi Gergely a mohácsi csatában esett el. A Kórógyi-család jobbágyai voltak az Eszék közelében élő ősmagyarok.
Szlavónia a XVI. századtól a reformáció hazájának számított. Olyan jeles huszita szerzetesek fejtették ki tevékenységüket ezen a vidéken, mint a Szerémségben (Újlakon, ma Horvátország) Bibliát fordító Pécsi Tamás és Újlaki Bálint. Az üldözés miatt menekülniük kellett, a Biblia fordítását 1439-ben Moldvában (ma Románia) fejezték be. Az ún. „Huszita Biblia“ teljes egészében nem maradt ránk, csupán a Bécsi-, Müncheni-, és az Apor-kódexben találhatóak meg egyes részei. A délvidéki területen végezte tevékeny munkáját a híres reformátor Sztárai Mihály, aki a mohácsi csatát követően, 1544 körül jelent meg Szlavóniában, és kezdte a reformáció tanításának terjesztését. Rövid időn belül számos követője lett, s néhány év alatt 120 egyházat alapított Szlavóniában és Baranyában. 120 gyülekezetről számol be Sztárai Tolnainak. Földváry László mintegy hatvanat sorol föl, Ember Pál mind a 120-at.
„Reliquum est, út catalogum Ecclesiarum Reformatorum Baroviae…hinc inde ampliavimus depromamus, et puvlico exponamus, qui sic decurrit. [Hátravan, hogy a baranyai református egyházak katalógusát most kibővítve előadjuk és nyilvánosságra hozzuk, amely így következik:]
„Superior Barova: Lasko oppidum, Hertzeg-szolos, oppidum, Baski, Tsany, Ivany, Csoszi, Zalata, Monasokor, Besancz, Szilvas, Minczent, Vaiszlo, Adorjas, Samoa, Koros, Wiszlo, Kemes, Rad, Csepe, Tesenfa, Szerdahely, Terehegy, Nagyfalu, Haraszti, Ipacsfalva, Bermen, Palyi, Új-to, Lusok, Hoboly, Gerentfa, Poffend, Komlosd, Új-nap, Kovacshida, Cseki, Szabolts, Gordisa, Marfa, Dobsza, Nagytotfalu, Labad, Piski, Babocsa oppidum, Szigeth, civitas cum artze Kalmantza, v. Kalmantschi oppidum, inde Szegedinus captives ductus vid. Vitam ejus ad A. 1558., Szekszard oppidum, Szeplak, Peterd, Csakonya, Ujlak, Visonta, Rinya-Szentkiraly, Gorgeteg, Csarnata, korpad Kemse, Palkonya, Szent-lorincz, Pecs (quindue Ecclesia civitas), Pecsvaradgya, Bataszek, Kadar-kut.
Inferior Barovia: Nagy-Harsany oppidum, Kopacs, Bellye, Szepse, Csuza, Csatar, Gyüd, Varkony, Siklos oppidum cum arce, Darvas, Karants, Kő, Veresmart civitas, Kis-Harsany, Sellye oppidum, Varallya, Manyok, Mohats oppidum, Decs oppidum, Reffalu (in insula), Lippo, Ethe, Kolyked, Baranyavar, Ezsek civitas cum arce, Monostor.
In Districtu Valkonensi: Petri, Oroszi, Szoloske, Szent-Laszloo, Kolgyes, szent-Gyorgy, tordafalva, Dalmand, Varatka, Laskafalva, Betzentz, Kivogy, Ujfalu, Tamais, Szerocze, Dobronok, Szobocz, Dubicz, Banyaluka vel potius Vannyeluka, i. e. ostium fluvii Vanya, inibi Savum influenti, prope Jajcza, vid. Chart. Georg.”
A reformáció terjesztésében Szentantali Gergely volt Sztárai segítőtársa, és egyben a Dráván túl eső egyházak reformációját is ő fejezte be.
Szlavónia a reformáció otthonaként szerepel a magyar történelemben, felekezeti életében is mindvégig a reformáció jelenléte volt a meghatározó. A szláv lakosság mellett nagyobb létszámú magyar lakos is élt ezen a területen, egészen a 16. századig, a törökökkel való harcokig. A későbbi századok folyamán itt már csak inkább magyar szigetek voltak, amelyeknek fennmaradását a reformáció térhódítása biztosította.
A török csapatok 1526-ban a mohácsi csatában győzelmet arattak a magyar király serege felett, a vesztes csatában több püspök elesett. A vesztes csata hírére a püspökök és az alsó papság is elmenekült. A török csapatok a felvonulási terület közelében található falvak legnagyobb részét elpusztították, kirabolták.
A szerémségi, szlavóniai, és a baranyai magyarság számára az Oszmán Birodalom hódításaival egy tragédia kezdődött. A délvidéki területeken létszámában már soha többé nem tudott megerősödni a magyarság. A szerémségi területről teljes egészében eltűnt a magyarság. Szlavóniában az 1579-es adatok szerint 26 magyar falu volt, napjainkban csupán három (Kórógy, Szentlászló, Haraszti), mára már a magyar nyelv itt is eltűnőben van. A baranyai Drávaszögben a Mohácsi csata előtt mintegy 100 település található. Az első török adókönyv összeírása szerint 1554-ban már csak 47 települést említ, a többi 53 település már nem létezik, vagy lakatlan. Az 1591-ben írt adókönyv szerint 45 település található, de ezek között már horvát és szerb falvak is vannak, de még 36 falu közülük magyar. Napjainkban a magyar falvak száma már csupán 9-10 körül van.
Ma a divatos török sorozat filmeket látjuk a tévében, és a napi politika török barát hozzáállása elfeledteti velünk a történelemben az ellenünk, és a kárunkra elkövetett pusztításokat, rablásokat, tragédiákat.
A magyarság délvidéken e nehéz helyzetben ugyanakkor nem maradt teljesen egyedül, megjelenek a prédikátorok és reformátorok, és hirdetni kezdik reformáció tanítását. A meghódított területeken elkezd terjedni Luther Márton, Zwingli Ulrik, Kálvin János reformátorok tanítása. A megmaradt nép önként, saját akaratából, minden külső kényszer nélkül csatlakozik a reformáció tanításához. Az itt munkálkodó reformátorok közül a leghíresebb Sztárai Mihály, de többen is Baranyából, Szlavóniából származtak: Kopácsi István, Laskai Csókás Péter, Hercegszöllősi Gáspár, Veresmarti Illés, Siklósi Mihály, Laskai Szücs György, Eszéki Zigericus Imre. Az akkori kor egyik legnagyobb tudású reformátora és Délvidék első püspöke (1563-1572), Szegedi Kis István is Baranyában volt prédikátor.
A baranyai, szlavóniai reformátusság megmaradásáért fáradoztak ezek a reformátorok. Hogy napjainkban még mindig létezik reformátusság és magyarság, az nekik is köszönhető. A prédikátorok hitükkel, tudásukkal, lelkesedésükkel, bátorságukkal, áldozatkészségükkel követendő példát mutattak a nehéz sorban élő nép számára. Hitük nem volt eladó, és életüket is készek voltak feláldozni (Sztárai Mihály, Veresmarti Illés, Szegedi Kis István).
Felhasznált irodalom:
Keveházi László: „A kereszt igéjét hirdetni kezdtem“, Luther Kiadó, 2005 Budapest
Baranyai Júlia: Vízbe vesző nyomokon, HunCro Kiadó, 2004 Eszék
„A bizalom pecséte alatt“ I-II. Kötet, Exodus kiadó, 2004 Erdőkertes
Dobszai Gabriella: A reformáció hatása Szlavónia és a Drávaszög népeire (kézirat)
Bence Sándor: Kései családsirató (4.rész), Magyar Egyesületek Szövetsége, 2012 Pélmonostor
Dr. Penavin Olga: Szlavóniai hétköznapok, Fórum Könyvkiadó, 1973 Újvidék
Szlavóniai hétköznapok, Fórum kiadó, 1973 Újvidék