P. Szalay Emőke: Bádogedények a drávaszögi és vajdasági református gyülekezetekben

 

Drávaszögi bádogedény, Várdaróc, 1. kép

A református egyház szertartási tárgyainak száma viszonylag kevés. Az úrvacsora osztáshoz az úr asztalára helyezett úrasztali borospoharat, kenyérosztó tálat és boroskancsókat használják.  A református úrvacsora osztás két szín alatt történik, mindenki részesül nemcsak a Krisztus testét jelképező kenyérből, hanem a vérét jelképező borból is, ezért nagyobb méretű bortartó edény is bekerült az úrasztali felszerelési tárgyak közé, ezeket boroskannáknak nevezik.

 

Drávaszögi bádog keresztelőtál, Hercegszöllős, 3. kép

Bádog boroskanna, Pacsér, 4. kép

Mellettük a kereszteléshez szükséges keresztelőkancsó és tál alkotja a klenódiumokat. A református egyház szertartási tárgyainak száma viszonylag kevés. Az úrvacsora osztáshoz az úr asztalára helyezett úrasztali borospoharat, kenyérosztó tálat és boroskancsókat használják.  A református úrvacsora osztás két szín alatt történik, mindenki részesül nemcsak a Krisztus testét jelképező kenyérből, hanem a vérét jelképező borból is, ezért nagyobb méretű bortartó edény is bekerült az úrasztali felszerelési tárgyak közé, ezeket boroskannáknak nevezik.

A gyülekezetek a XVII. században igyekeztek felszerelni egyházukat a szükséges úrasztali edényekkel, elsősorban borospoharakkal és kenyérosztó tányérokkal, amelyek anyaga lehetőség szerint nemesfém, ezüst volt. A boroskancsók évszázadokon át leginkább ónból készültek, más anyagúak – ezüst, kerámia, réz – jóval kisebb számban fordultak elő. A kenyérosztó tálak anyaga a poharakhoz hasonlóan általában fém, a XVII-XVIII. században többnyire ón, de gyakori volt az ezüst tányér is, a XIX. században különféle ezüst, ezüstözött, nikkelezett fém. A keresztelőkészletek anyaga többnyire szintén fém.

A felsorolt fém alapanyagok, ezüst, ón, réz mellett a templomi felszerelési tárgyaik között olykor találkozunk bádogból készített termékekkel is. A bádogosok a fémműves kisipar jellegzetes mesteremberei voltak. Legfontosabb nyersanyaguk a bádog volt, amelynek többféle változatát használták. (Frecskay János 2001. 24-28.) A bádoglemezből először kiszabták a mintát, majd hajlítással alakították a megfelelő formára. Az elkészült darabokat forrasztással illesztették össze. (Timaffy László 1991. 266.) Edényeket, kannákat, berendezési tárgyakat készítettek. A falvakban fő termékük a kolomp volt, ezért kolompárosoknak is nevezték őket. (Dóka Klára 2005. 218.) Bádogosokról már a korai időktől kezdve vannak adataink. Mint a többi mesterség művelői, számuk növekedésével a bádogosok is eljutottak arra a fokra, hogy céhet alakítsanak. Magyarországon a XVII. században alakult első önálló céhük, ezt a XVIII. században kettő követte, majd a XIX. században újabb négy kapott kiváltságlevelet. (H. Csukás Györgyi 2001. 7.) A XVIII. század első feléből ismerünk árszabásokat, amelyek kolompárokként illetve bádogosként emlegeti a mesterség űzőit. (A Mester Emberek Míveinek árazása 2001. A következő helyekről közölnek bádogosokra vonatkozó árszabásokat:  Győr 1743, Kassa 1744, Szeged 1765, Csongrád  1781, Veszprém 1794, Zombor 1794. Kaposvár 1812, Szombathely 1812, Veszprém 1813. Sátoraljaújhely 1812. Ezek közül a zombori figyelemreméltó, hiszen ez a város közel esik a kutatott területhez, így esetleg lehetséges, hogy ott készíttették az edények egy részét.) Egykori fő üzletágukat, az edénykészítést a XIX. században fokozatosan felváltotta az épületek bádogozása. (Szulovszky János 2005. 264-5.) A XIX. században a háziipar ágai közé sorolták.

Az alábbiakban a délvidéki, a drávaszögi templomokban és Pacséron található bádogedényekre vonatkozó írásos adatok és a fennmaradt tárgyi anyag alapján tekintjük át ezt az eddig figyelemre alig méltatott tárgycsoportot. (Az összeírások tárgyakra vonatkozó teljes szövegét közli P. Szalay Emőke 2007.)  Az Alsóbaranyai Egyházmegyében Csúzán az 1817-es összeírás során említenek „egy bádog kannát, minden Inscriptiok  nélkül.” (A bizalom pecsétje alatt  2004. 267.). A következő adat Hercegszöllősről való, ugyanezen összeírásban: A Keresztelő Edény, melly újj ezen Esztendőbenn vétetett, egy gombos fedelű bádog Czin Pohár, mellyre is ezek a Betük vagynak vágva: H. Sz. R. E. 1817. („A bizalom pecséte alatt” 136.).  Karancson 1817-ben ezt jegyzik fel: „Vagynak az Eklának 2 pohara is, az edgyik tzin, a másik bádog, ezeken sints semmi metszés is.”.  („A bizalom pecséte alatt” 26-27.).  Kopácson a következőt jegyezték fel 1773-ban: „egy régi munkájú ezüstpohár és egy bádog tányér, mellyek a Predikátor házában szoktak állani. A keresztelő edény bádog pohár”. („A bizalom pecséte alatt” 332.). A kői gyülekezetben 1817-ben a keresztelőkészlet készült bádogból: „A Körösztölő kánna bádog néhány rozsda rágta jukakkal, a tárnyérja is bádog.” („A bizalom pecséte alatt” 145.).  Az előző szűkszavú adatok után a várdaróci 1885-ből való összeírás végre több használható adatot foglal magába: „…szaporodott a szent edények száma egy sárga réz fülü, 3 réz gombon álló fedeles pléh töltögető kánnával, ..vétetett …..1882-ben egy nagy bádog boros kánna tetővel ellátva.” („A bizalom pecséte alatt” 314.).  Végigtekintve a fenti leírásokat, belőlük következtethetünk a  templomi felszerelési tárgyak funkciójára, azonban meg kell jegyezni, hogy nem minden esetben nevezik meg a tárgyakat, többnyire más edényekkel való együtt említésből véljük erre való használatukat. Mindenesetre kitűnik, hogy a XVIII. Század végén már megjelentek templomi használatban a bádogedények, a XIX. század elején pedig a gyülekezetek jó részében használtak egy vagy több bádogból készült  felszerelési tárgyat.

A karancsi összeírás adata mutathat egyedül úrasztali borospohárra. Kenyérosztó tálként feltételezhető bádog edényre a kopácsi feljegyzés alapján gondolhatunk, ahol egy ezüst pohár és egy bádogtányér szerepel együtt. Biztosak lehetünk a csúzai és várdaróci edények boroskannaként való használatában, ugyanis itt egyrészt a név megegyezik, másik esetben pedig kifejezetten leírják, hogy töltögető kanna. Ugyancsak egyértelmű a bádog keresztelő készletek megléte, amelyet Kőn kannaként, Kopácson keresztelő pohárként említenek. Kőn a hozzátartozó tál is bádogból készült.1817 után a következő 1885-ös összeírás alapján áttételesen kapunk adatokat a bádogedények sorsáról. A csúzai kannát már nem említik, tehát ekkor már nem tartozott a klenódiumok közé. A karancsi pohárról ugyancsak nem szól az összeírás. A kopácsi tállal kapcsolatban, ez a legkorábbi említés, 1773-ban a felsorolás után feljegyzik, hogy két óntálat kaptak ajándékba kenyérosztó tálnak, a következőkben csak ez szerepel. A kői már ócska bádogedényeket a két összeírás közötti időben cserélték ki cin- azaz ónkancsóra.  Figyelemre méltó a hercegszöllősi keresztelőedény leírása, ami arra mutat, hogy az anyagot illetően olykor tévedtek az összeírók, mert itt bádog czinnek írják le a napjainkban is meglévő, a felirat alapján biztosan azonosítható edényt, amely egy ónból készült barokk kancsó. Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy az említett hét különböző edényből napjainkra csupán kettő maradt fenn, a két várdaróci boroskanna. (A tárgyak első közlése Magyar Református Egyházak Javainak Tára VIII. kötetében.) A várdaróci gyülekezet első bádog kannája különösen szép darab. A három sárgaréz gömböcskén álló felfelé szűkülő oldalú edény fedelének gombja réz gömb, hosszú kiöntőcsőre és szalagfüle ugyancsak sárgaréz. A sima edényen a díszítést az adja, hogy a szájperem alatt gyöngysoros, alul karéjos sárgaréz szalag húzódik (1. kép). Készítési idejét illetően pontos adatunk nincs. Tudjuk, hogy a templom 1812-19 között épült, majd 1867-ben bővítették. Felvetjük, hogy ezen idő közé tehető a kanna készítési ideje. Az 1885-ös összeírásban annyit jegyeztek fel, hogy az 1817-ben összeírt edények  száma szaporodott többek között „egy sárgaréz  fülű, 3 réz gombon álló fedeles pléh töltögető kannával”. Mindez alátámasztja, hogy feltehetően a XIX. század középső harmadában készülhetett. Formai kialakítása, a három gomb láb, feltehetően ónkanna előképre utal. A várdaróci gyülekezet 1817-es összeírásában szerepel egy ónkanna, amelyről azt jegyezték fel, hogy három angyal lábon áll. Hercegszőllősön kifejezetten három gömblábas kannát őriznek még ma is.  A várdaróci gyülekezet őrzi a másik bádogkannát is. Ez az edény formájában hasonló, de az előbbinél jóval egyszerűbb, felfelé h szűkülő testű, egyenes vonalú, háromszög alakú kiöntőcsőrrel, lapos fedéllel. Két füle közül az egyik a szokásos függőleges állású, a másik az edény fedele fölött ível félkör alakban (2. kép). Vélhető készítési idejét tekintve szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint az előbbi esetében, az 1885-ös összeírásból ismerjük vételének időpontját, amely szerint 1882-ben vették. Ez feltehetően megegyezik a készítés időpontjával.

Ugyanakkor viszont örvendetes az a tény, hogy egy harmadik bádogedényt is őriznek a Drávaszögben. A hercegszöllősi gyülekezet különösen értékes, dátummal ellátott bádog tálja kiemelt érdeklődésre tarthat számot. A legkorábbi drávaszögi bádogedény ovális tál, öble tagolt, kisebb középrész után homorúan emelkedik az oldala, amelyhez vízszintes perem kacsolódik kialakított karimával. A festett tál kékes alapszínű, közepén láthatjuk a díszítményt, amely kis talpas vázából kiemelkedő szabályos virágcsokorhoz hasonló minta, alul két levél, felette hatszirmú rozetta, majd szimmetrikusan két oldalra hajló leveles ágak, felül nagy szétnyílt szirmú tulipánnal. Feltehetően átfestették a díszítményt.  Az ovális forma a barokk stílusban igen kedvelt volt a kör alak szabályosságával szemben, ez tehát utalhat a XVIII. századra. Bár maga a minta reneszánsz jellegű, mégsem ennek alapján datáljuk. Az egyszerű tárgy különlegességét az adja, hogy a karimába beütve 1 7 5 4 számok sorakoznak, amelyek feltehetően a készítés évszámát jelentik (3. kép). Használatára vonatkozóan sem tudunk semmit. Annak alapján, hogy a református gyülekezetekben az ovális tálakat gyakran használták keresztelő tálként, felvetjük, hogy esetleg a hercegszöllősi tál is az lehetett. Mikor kerülhetett a gyülekezet birtokába, nem tudjuk, hiszen nem szerepel az összeírásokban. Az adatok hiányának a magyarázatát úgyszintén nem ismerjük, felvetjük, hogy nem tartották olyan értékesnek, hogy megemlékezzenek róla. Mindenesetre egyszerűsége mellett különleges értéke van, hiszen datált bádogedényt eddig még nem közöltek.

A Vajdaságban a pacséri gyülekezet boroskannája készült bádogból sárgaréz díszítéssel. A felfelé szűkülő nagyméretű kanna díszítését a két tagolt sárgaréz gyűrű alkotja, közöttük hatszögletű réz csillaggal. Domborodó fedelét ugyanilyen csillag díszíti. Füle vége becsavarodik. A fedél billentőjét szintén becsavarodó szalag alkotja. Az edény egyszerű formája a XIX. század közepére utal. Ha azt vesszük figyelembe, hogy egyházi felszerelési tárgyak ajándékozására olykor egy nevezetes esemény alkalmával kerül sor, felvetjük hogy esetleg a templom felszentelése alkalmával 1835-ben vagy inkább 1884-es megnagyobbítása alkalmával kerülhetett a felszerelési tárgyak közé. Ez utóbbi időpontot az erősítheti, hogy a templom nagyobbítására a gyülekezet lélekszámának növekedése miatt került sor általában. Ehhez kapcsolódhat, hogy úrvacsora osztás alkalmával is több borra, így több edényre volt szükség. Ez lehetett oka az esetleges ekkori adományozásnak (4. kép).A bádogosmunkák között a XIX. század második felében fokozatosan háttérbe szorult az edénykészítés az épületeken végzett bádogos munka mellett, ezért nem véletlen, hogy XX. században készült bádogedényt nem találhatunk.

 

Drávaszögi bádogedény, Várdaróc, 2. kép

 

Felhasznált irodalom

– „A bizalom pecséte alatt” 2004 Szerk.: Keresztes Dániel és Hamarkay Endre, Budapest

– Dóka Klára 2005 A kézműipar a török kiűzésétől a céhek megszűnéséig. In: A magyarkézműves ipar története. (Szerk.: Szulovszky János, Budapest) 209-243.

– Frecskay János 2001 Mesterségek szótára. Budapest

– H. Csukás Györgyi szerk.:2001 A mester Emberek Miveinek árazása. Budapest

– Magyar Református Egyházak Javainak Tára VIII. 2005 Horvátországi, Szlovéniai és Burgenlandi Református Egyház (Szerk.: P. Szalay Emőke) Debrecen

– P. Szalay Emőke  2007 Iparművészeti emlékek a drávaszögi, vajdasági, muramelléki és felső-őrségi magyar református gyülekezetekben. Magyar Református Egyházak Javainak Tára XII. Debrecen

– Szulovszky János 2005 Bádogosok. In: A magyar kézműves ipar története. (Szerk.: Szulovszky János, Budapest) 263-4.

– Timaffy László 1991 Fémművesség. In: Kézművesség. Magyar Néprajz III. (Szerk.: Nagybákay Péter, Budapest) 245-281.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.