Óesztendei igehirdetés

Eljött Óév estéje és éjszakája, de a hívő ember figyelme nem rest, szemei olvassák, elméje érti Isten üzenetét ezekben az órákban is.

Vannak veszteségeink és örömeink is, és ezzekkel számot vetni nem egy-két óra ránk kirótt feladata. Nem is kéri ezt Isten tőlünk. Inkább adni szeretne ismét, mégpedig az Ő evangéliumát, hogy ezzel záruljon az esztendő végső áhitata, és kezdődhessék az új. Olvassuk hát Isten igéjét a Bibliából és annak prédikációját lelkészeink tollából és énekeljünk neki dícséreteket!

1958. december 31-dikén. Ó év utolsó estéjén – Írta: Balla Sándor

Előfohász: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet.” Bibliaolvasás – Lectio:  II. Thesszalonikai levél  2. rész 13–17. versei

Igehirdetés: Zsoltárok 121:1-8.

Keresztyén Testvérem!

Mennyei Atyánk gondviselő szeretete által eljutottunk az elmúlt esztendő utolsó napjára. Ezen a napon minden ember önkéntelenül is megérzi a mulandóság fuvallatát, s a maga módján igyekszik legyőzni a mulandóság kínzó érzését. A világ fiai és leányai is szembe találják magukat a mulandóság érzésével, s magukban rádöbbennek az igazságra, hogy milyen gyorsan elröppent ez az esztendő, ilyen gyorsan elszáll földi életük. S mivel csak ebben a földi életben hisznek, a mulandóság gyötrő érzései különösen ezen a napon úrrá lesznek rajtuk. Hogy ezeket az érzéseket legyőzhessék, vagy legalább is eltompíthassák magukban, a múlandó világ szórakozásaiban keresik a vígasztalást. A mai napon rajtunk is erőt vesz a mulandóság érzése, de milyen jó tudnunk, hogy nekünk örökkévaló Istenünk van, aki az Ő Fiában minket is örök életre hívott el, s így földi életünk mulandóságának tudatában is más fajta, igazi vígasztalást nyerhetünk abból az Igéből, amelyről a mi Urunk azt mondja, hogy „Ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” /Máté ev. 24:35/ Milyen jó, hogy lapos, minden különösebb események nélkül, az elmúlás törvénye alá helyezett földi életünkben Isten az Ő Igéjének olvasása és hallgatása által még itt is, ahol alig egynéhányan vagyunk reformátusok, alkalmat nyújt arra, hogy szemeinket az örökkévalóság hegyeire emelhessük, ahonnan igazi segítséget várunk.

Isten nagy kijelentései mindig hegyekhez voltak kötve. Törvényét a Sínai hegyen jelentette ki. Az Úr Jézus örök érvényű tanításai is legtöbbször hegyen hangzottak el. Gondoljunk a hegyi beszédre. És gondoljunk a Golgota hegyére, ahol az Úr Jézus keresztje állott, ahol Isten az Ő választott népével újszövetséget, a kegyelem szövetségét kötötte. De hegyen ment végbe a feltámadott Krisztus mennybemenetele is. Ezért kell nekünk is a szemeinket a hegyekre emelnünk, mert onnan jön a mi segítségünk. Onnan felülről származott az erő életünknek ez elmúlt évében is. Boldogan vallhatjuk, hogy életünk segítsége ez elmúlt évben is az Úrtól volt. Ő áldotta meg a szántóvető keze munkáját. Ő adott segítséget a gyárakban dolgozó munkások ezreinek, akik a hatalmas gépek között forgolódva, ezernyi veszélynek voltak kitéve. Ő áldotta meg az otthonukban dolgozó édesanyák életét is, akiknek szintén naponta volt alkalmuk megtapasztalni Isten segítségét, aki a keveset úgy áldotta meg, hogy a korsóbeli olaj és a marék lisztecske soha sem fogy el.

Hányszor voltunk már kétségbeesve életünknek csak ebben a rövid szakában, az elmúlt esztendőben is? Hányszor súlyosodott vállainkra az életnek különböző gondja és testi-lelki nyomorúsága? Hányszor éreztük már, hogy nem bírjuk tovább? De ha szemeinket a hegyekre emeltük, ha mennyei Atyánk felé fordultunk, őtőle kértük és vártuk a segítséget, az ő segítsége sohasem maradt el, s tántorgó lábunkat, ingadozó hitünket Ő megerősítette.

Az elmúlt évnek minden napja az Ő gondviseléséről beszél. Ő volt őriző pásztorunk. Mint jó pásztornak szemei mindig nyáján vannak, így nem vette le rólunk a mi mennyei Atyánk sem tekintetét. Nem szunnyadt, nem aludt el egy pillanatnyira sem. Mindig őrködött, vigyázott reánk. Erről tesz bizonyságot életünk minden napja, s közelebbről az elmúlt esztendőnek napjai is.  Isten Atyánknak bizonyult az elmúlt évben is. Próbákon, kísértéseken, szenvedéseinken keresztül Ő vezetett, de sokszor nem a mi céljaink felé. De ez is megnyugtató vígasztalás számunkra, hogy Isten bizonyosan akar velünk valamit. Neki célja van velünk, s amit Ő akar az mindig javunkra szolgál. Ha lemérjük ennek az évnek sikertelenségeit, azt kell meglátnunk, hogy minden sikertelenségünk és nyomorúságunk oka abban van, hogy rakoncátlan gyermekként kiszakítottuk magunkat a mennyei Atya kezéből, s a magunk bűnös vágyaitól indíttatva, a bűnnek útjára tértünk. Áldott legyen az Isten, aki ilyenkor sem hagy magunkra, hanem utánunk jön, mint jó pásztor eltévedett juha után, hogy megkeresse és megtalálva, az Ő akaratának meglátására és cselekvésére vezessen.

A zsoltár utolsó versei Isten kegyelmének örökkévalóságát hirdetik: „Megőrzi az Úr a te be- és kimeneteledet mostantól fogva mindörökké.” A földi segítség ideigtartó. Istenünk kegyelmének a segítsége túlnyúlik az idő és az emberi élet keretein, és átvezet az örökkévalóságba. Milyen jó megtapasztalnunk minden napon, hogy ettől a hatalomtól, Istennek szerelmétől nem szakíthat el semmi, ha a világ minden sötét hatalma támadna is ellenünk. Az elmúlt esztendőben az az ember, az a család, az a gyülekezet mondhatja csak magáról, hogy az évet nem zárta veszteséggel, akinek az életében ez az örökkévaló kegyelem, ez az örökkévaló szeretet diadalmaskodott. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?

Ennek a zsoltárnak kezdetén azt olvastuk, hogy grádicsok éneke. Ezt akkor énekelték Isten népének tagjai, amikor a szent város felé közeledtek. Azokban a percekben zendül fel ez az ének, mikor a látóhatáron feltűntek a hegyen épült városnak, Jeruzsélemnek a nap sugárözönében ragyogó kupolái. A hálaadó zarándokok bátor bizonyságtétele volt ez az ének.

Mint ahogyan most mi, akik az elmúlt éven át zarándokolva eljutottunk az elmúlt évnek végéhez, az újesztendő küszöbe előtt bátor bizonyságtevéssel valljuk visszatekintve a múltba és előre nézve az ismeretlen jövendő felé, hogy akármi is történjék körülöttünk: „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.”

A romboló világ gyermekei e mai napon különösképpen vetik magukat a világ múló örömeibe, mert félnek a gondolattól, hogy egyszer életüknek is vége szakad, mint ahogyan vége lesz az esztendőnek. Mi azonban hálás szívvel nézünk egy pillanatra vissza az elmúlt évbe és hittel fordítjuk tekintetünket előre, mert tudjuk, hogy a mi segítségünk az Úrtól van, aki nem engedi, hogy a benne bízók megszégyenüljenek. Mert megőrzi az Úr a mi ki- és bemenetelünket egyik évből a másikba, mint ahogy velünk van akkor, mikor földi vándorlásunk után bemegyünk örökkévaló hazánkba, a mennyei jeruzsálambe.  Ámen… Imádság: Felséges Istenünk, mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy a Te kegyelmességed szerint együtt lehetünk ez esztendő végén, s meghallhattuk örömüzeneted szavát, s tudomást szerezhettünk hozzánk való szeretetedről, amely megtart minket földi életünk minden nyomorúsága között is. Köszönjük, hogy felemelhetjük szemünket Tehozzád, s megláthatjuk szabadításod hegyei közül a legmagasabbat, a Golgota hegyét, ahol az Úr Jézus Krisztus halála, egyetlen nagy áldozata megszerezte számunkra a Te bűnbocsánatodat. Kérünk Téged, őrizz meg ezután is. Őrizd meg lábainkat az ellenségtől, s ha ingadoznának is lábaink, kérünk, erősítsd meg hitünket, hogy egyenesen, biztosan járhassunk a Te utaidon. Adj – kérünk – mindenkor hálás szívet, hogy semmi jótététeményedről meg ne feledkezzünk, hogy így áldott legyen kimenetelünk ebből a világból abba a világba, amelyben nincsen múlandóság, nincsen könny és nincsen halál, hanem van örökké tartó boldogság. Fiadért az Úr Jézus Krisztusért hallgass meg minket. Ámen…