Novák Olga, az első magyar református teológusnő





Több írása is megjelent Novák Olgának, a délvidék első teológus asszonyának tollából honlapunkon és bejegyzéseink között az utóbbi időben. De kicsoda is ő, akit annyiszor idézünk és akire büszkén emlékezünk? Az alábbi tanulmány erre ad választ részletes és tudományos feldolgozás eredményeképpen. Hálás köszönetünk a kutatás és annak közzététele miatt Sárai Szabó Katalinnak, aki előadását Szentlászlón, a HMRKE Tavaszi Női Konferenciája alkalmával, 2006. április 22-én adta elő mindannyiunk örömére.

Kedves konferencia hallgatók!

Nagyon örülök és köszönöm, hogy itt lehetek és előadást tarthatok Önöknek Novák Olgáról.
Először arról szólnék néhány szót, mi módon bukkantam rá és kezdtem el vele foglalkozni. Kutatásaim során a nők ref. egyházi életben betöltött szerepével foglalkoztam, s mint az első teológusnővel találkoztam a nevével az egyházi sajtóban. Majd kiderült, hogy gyűjteményünkben őrzünk tőle néhány iratot, ezek között található két visszaemlékezés is. A püspöki irattárban pedig megtalálhatók azok a levelek, amelyeket Ravasz László püspökhöz írt, ezekben nemcsak munkájáról tesz jelentést, hanem lelkiállapotát, érzelmeit, terveit, gondolatait is megosztja vele.
Azért tartom fontosnak ezt az előadást is, mert úgy tűnik a XX. századnak vannak kultuszfigurái az egyházban is, akikről mindenki tud, akikkel sokan foglalkoznak, de vannak jónéhányan olyanok, akik bár az adott időszakban valamilyen szempontból meghatározó szereplői voltak az egyházi életnek, s ma már csak nem is hallottak róluk. Novák Olga is ezek közé tartozik.
Nekem, mint társadalomtudománnyal foglalkozó kutatónak azonban nem az az elsődleges feladatom, hogy csupán méltassam munkásságát, hanem az, hogy bemutassak lelki vergődéseivel, akár kudarcaival együtt is egy személyiséget, amelyből nemcsak őt magát, de talán a korszakot is jobban megérthetjük.

“Kicsi pont vagyok én ezen a világon. Még a magyar életben is, de hát vagyok…”

Novák Olga, az első magyar református teológusnő

1917 október 2-án az Újság c. budapesti napilap a következő hírt közölte: “A budapesti ref. teológiai akadémia Magyarországon az első, a melyre nőhallgatók is iratkoztak be, hogy a teológiai tudományokkal foglalkozzanak és – ha lehet – a papi pályára lépjenek. A külföldön már évek óta vannak női teológusok. Legelőször Amerikában voltak, de az utóbbi években Hollandiában, Angliában és a német egyetemeken is megszaporodott a számuk s ezek után valószínűen nálunk is többen jönnek majd e pályára, különösen ha rendes hallgatók lehetnek és gyülekezeti lelkészekké való választhatóságukat a mostani zsinat tisztázni fogja. Az első magyar teológusok: Novák Olga a Lorántffy-penzió volt vezetője, sok belmissziói munka pártfogója és Katona Viktória, akik mind a ketten hivatásérzetből vállalkoztak Isten országa munkálására.”

1917-ben felvételt nyert a Budapesti Református Teológiai Akadémiára az első nőhallgató, Novák Olga, 1923-ban abszolvált, majd 1927-ben vallástanári vizsgát tett, s ettől fogva mint a református egyház első női vallástanára 20 évig működött a Baár-Madas Leánygimnáziumban. Ki volt ő, milyen indíttatásból vállalt úttörő szerepet egy olyan férfiközpontú világban, mint amilyen a református egyház volt?

Novák Olga 1889-ben született Baján, majd kétéves korában szülei visszaköltöztek Vörösmartra (Baranya), ahol gyermekkorát töltötte. Édesapja “tanult kereskedő ember volt, bajai származású. Iparos családból származott, de nagyapám korai halála miatt özvegy nagyanyám nem taníthatta tovább és pár évi gimnázium után kereskedő tanoncnak adták.”

Édesanyja vörösmarti földműves családból származott “A “felfelé haladó” magyar, református baranyai családok közül való” . A két fiatal házassága egy jól jövedelmező családi vállalkozást eredményezett, mely egyrészt a gazdaságon, másrészt egy épületfa kereskedésen nyugodott. Édesapja azonban korán elhunyt (1896-ban), ezután a két asszony (anyja és anyai nagyanyja) és nagyapja vezették a családi vállalkozást. A legjobban nagyapjához kötődött, aki politikai nézeteit Kossuthtól kapta. Egyedül meglátogatta Turinban, és élete végéig megőrzött két ereklyét, Kossuth képét és névjegyét Kossuth hozzá intézett szavaival együtt. Sokat foglalkozott unokájával “Református és magyar öntudatom korai kifejlődése az ő nevelésének következménye.” Édesanyja és nagyanyja az üzlettel voltak elfoglalva, így meghatározó alakja gyermekkorának nagyapja maradt. Tőle tanulta a zsoltárokat, ő vitte el – a négy polgári elvégzése után – egy magyarországi körútra, ugyanis úgy tartotta, hogy minden magyarnak meg kell ismernie a hazáját. Együtt bejárták a Felvidéket, Erdélyt, az Alföldet. Gyermekkorának másik meghatározó élménye volt, az a 4 éves időszak, amit Baján katolikus keresztanyjánál töltött, aki “nagyon “finom” kislányt akart nevelni.(belőlem). A zárdába járattak (különórákra is: német, később zongora).” Egy évre német szóra a német zárdába is beadták. Ez a katolikus hatás nem maradt nyom nélkül, bár Novák Olga mindig nagyon erőteljesen hangsúlyozta a felekezetiség fontosságát “mert azt vallom, hogy jellemünk gyökere a vallásunkban van. És életfelfogásunk (világnézetünk) gyökere is ez. És mivel a földi élet céljának azt tartom, hogy itt a “testi ember” “lelki emberré” fejlődjék ki (a földi élet ennek a feladatnak és célnak az “iskolája”), a felekezetek szolgálatát elsőrendű feladatnak tartom az életben.”

Másik meghatározó élménye élete során szülőföldje, Vörösmart maradt, lelkiismeretfurdalással vegyes vágyakozással tekintett, Ravaszhoz való különleges bizalmának is az lehetett egyik alapja, hogy úgy érezte Ravasz megérti (sorsközösségük okán) ezt az állandó hazavágyódást, és Magyarországon a gyökértelenség érzését. Úgy készül öregségére, hogy azt végre Vörömarton töltheti, nyugdíjazását is azért kéri 1944-ben, hogy a határok lezárulása előtt hazatérhessen. Mire nyugdíjazzák a határok lezárulnak.

16 éves korában férjhez megy egy közjegyzőhöz, első szerelméhez (nevét sohasem említi egyetlen írásában sem), akinek apja svájci származású tiszttartó volt. “Engem férjhezmenésre neveltek, akármilyen jó tanuló voltam is. (mindig kitűnő volt az iskolában) Ott volt a szép kis vagyon, szőlők, két üzlet, cséplőgépek. Két derék vő is kellett volna a két házhoz. Nagyapa egyre azt mondogatta anyáméknak, csak addig éltessen az Isten, míg Olgánkat férjhez adhatjuk, hogy ne maradjatok férfierő nélkül.” Nyolc hónappal házasságkötése után meghal nagyapja, Novák Olga akkor már terhes, “Eddig boldog fiatal asszony. Ami abban az időben ábrándja lehetett egy fiatal lánynak, minden teljesedett. Szerető fiatal férj, 5 szobás szép lakás, dús kelengye, fogat,…”

A “szép szőke, kékszemű, jómódú fiatal ember”-ről azonban hamarosan kiderül, hogy szélhámos, váltókat hamisít, sikkasztott. Koraszülött fiúk meghal. s mikor férje feljelenti magát, Novák Olga idegösszeroppanást kap. Végül hosszas vívódás után beleegyezik a válásba, “Rettentő nehezen viseltem az “elvált” jelzőt, és leánynevemet használtam újra” Életének asszony szakasza ezzel a rövid időszakkal lezárul.

A helyi lelkészék felviszik egy alkalommal az egyházkerületi gyűlésre Budapestre, itt kerül bele a bemisszió forgatagába. Megismerkedik a Bethánia és a Lorántffy Zsuzsánna Egyesület munkájával.

Visszatérve Vörösmartra vasárnapi iskolát szervez, helyi K.I.E-t alapít, mindebben támogatást kap a csúzai jegyző fiától is, a későbbi teológiai tanártól, a történelmi kálvinizmus magyarországi képviselőjétől Sebestyén Jenőtől. 1913-ban, 24 éves korában, megválasztják Budapesten a Lorántffy Leánykollégium vezetőjéül. Ezt a “panziót” egyetemista lányok számára hozták létre, s “Mivel az volt a felfogás, hogy a hívő fiatalokra jobban hallgatnak a fiatalok, mint a “maradi öregekre”, úgy látta jónak az egyesület, hogy fiatalokra bízzák az otthon vezetését…Az nem hogy baj lett volna, hogy elvált asszony vagyok, sőt, hogy ilyen fiatalkorban szerencsétlenül végződött a házasságom, ez intő példa is volt a lányok számára .

1914-ben felmerül, hogy Amerikába mehet, az amerikai nőegyesület felajánlására, missziói utazótitkárrá képeznék ki. Elkezd angolul tanulni, azonban a világháború közbe szól. “Gondoltam, amíg bevégződik a háború és út nyílik Amerikába, addig leteszek néhány gimnáziumi osztályt. Csak 4 polgárim volt, és bántott is, hogy minden leány, akiknek “igazgatónőjük” voltam, műveltebb, illetve tanultabb mint én. (Mert hiszen olvasni olvastam én rengeteget otthon a keserves évek alatt, 19-23 éves korom között!).

Otthagyja a kollégium vezetését és nekilát a tanulásnak. Közben elhatározza, hogy a teológiát is elvégzi. “Akár Amerikába kerülök ki, csak más egy érettségizett, sőt theológiát is hallgatott nő, mint 4 polgárit végzett? Akár – ha theológiai tanár felesége lennék… Ez a munkatársi viszonyt csak emelné, mélyítené..” Novák Olga a Lorántffy Egyesületben két számára ideális házasságot ismert meg, a Szilassy házaspárét és Szőts Farkasékét. Szilassy Aladárné Vizsolyi Mária és családja, “Az arisztokrata rokonságú magyar dzsentrik legkiválóbbjai közül valók. Akik tudták, hogy “a nemesség kötelez” A Szilassy család még ezek közül is kivált. A magyar ref. belmisszió úttörői szülők és gyermekek egyaránt…Étkezésben, ruházatban úgy éltek mint egy egyszerű középosztálybeli család. Ha kegyelmes asszony kis dolgozó szobájából (mert inkább az volt ez, mint “kis szalon”) bepillantottam a hálószoba nemes, sötét bútoraira, az volt az érzésem: egy boldog, nemes házaspár belső kápolnája az, ahol Isten iránti hála láthatatlan jó illata leng, azért hogy teremtő és gondviselő munkájából részt juttat nekik, és ebben: boldogságot.”

Szőts Farkas a dogmatika professzora volt, felesége pedig a Teológia konviktusának vezetője, tehát a “jövő papnemzedék nevelői”. Mindkét asszony és mindkét házasság mély benyomást tett rá. Úgy gondolta, ő is megtalálta azt a férfit Sebestyén Jenő teológiai tanár személyében, akivel Szőtsék – éppen nyugdíjba készültek – helyére lépve hozzájuk hasonló, eszményi házasságban élhetne. De a házassági ajánlat késik, majd a választott férfi mást vesz feleségül. Ezután a csalódás és kudarc után véglegesen lezárul “női élete”, s felváltja az egyházi munkásé: ”… mintha egy jégszekrény ajtaja csapódott volna rá az egyéni, a személyes női életemre…Megdermedtem” “ Férfiak nekem sohasem bókolgattak. “Szalutáltak” és tiszteletben tartottak. Elismertek munkatársnak a nők és leányok között.”

Két év alatt elvégzi a gimnáziumot és leérettségizik, 1917-ben pedig felvételét kéri, mint rendkívüli hallgató a Teológiára. “Gondoltam: a theológiai végzettség nekem komoly megélhetést sohasem fog adni. Egyáltalán nem számításból mentem a theológiára sem feltűnésvágyból, én itt csak Istent szeretném igazán megismerni, mert sok mindent nem értek…A magam sorsát sem értem…Mert már kell nekem az, hogy az otthoni kis vagyontól is függetlenül, megélhetési lehetőséget biztosítsak magamnak. Beiratkoztam tehát az egyetemre is, magyar-történelem szakra, és filozófiát, pszichológiát és mi mindent felvettem még”

Egy pillanatig sem gondolt arra, hogy lelkészként működjön a Teológia elvégzése után, sőt amikor megkérdezték a végzett teológusnők munkaköréről igen határozottan nyilatkozott erről: “…a nők számára a vallásoktatói és missziói munkát jelöltem meg. És hogy mégcsak eszünkbe se juthasson a paróchus lelkészség, szószék, palást, a szentségek kiszolgáltatására való felhatalmazás, egyházkormányzási munka (elképzelhetetlen, hogy pl. egy magyar paraszt presbitériumot nő vezessen!), azt ajánlottam, hogy tőlünk nőktől még csak be se kívánják a II.-ik lelkészi vizsga letételét, ellenben a vallástanári vizsgát föltétlenül, mert alaposabb és részletesebb pedagógiai és lélektani vizsgára, illetve ismeretekre és gyakorlatra van szükségünk, mint amit ezidő szerint a 4 év alatt kapunk.

Miután 11/2 év után felveszik rendes hallgatónak, megszakítja a bölcsészkaron tanulmányait. 1923-ban abszolvál a Teológián, 1927-ben pedig a nők közül elsőként leteszi a vallástanári vizsgát is. Ez idő alatt 2 évig Baranyában missziós utazótitkár, többször is hazamegy, vívódik azon, hogy elfogadja –e a Baár-Madas Leánygimnáziumban felajánlott vallástanári állást. “Tudom, hogy szükség volna reám itthon. Az öregeknek pihenést, a fiataloknak irányítást, Blankának támaszt jelentene. Az ültetett kis gyümölcscsemeték nem maradnának oltatlanul, a szőlők mezsgyéjén virág is nyílna, az utakat lugasok árnyékolnák, a tehenek bővebben tejelnének (mert utána néznék az etetésnek), az üzletben nagyobb lenne a rend és forgalom. …És én már megnyugodtam abban, hogy a fentiek nem az én dolgom. Többre bízattam. Lelkiek terén adatott nekem szántóföld és szőlőskert. Ha visszatekintek egész eddigi életemre, mintha mindig legalább 10cm-rel a föld fölött jártam volna. Nem engedte Isten, hogy valahol is “gyökeret verjen” a lábam. Mindig csak tovább, tovább és közben, bár voltak göröngyök, de azzal a csudálatos “10cm-rel” valahogy mindig “fölöttük” jártam, és nem ütöttem meg a lábam… És senkinek nem adott oda egészen – éppen csak ideig-óráig, annyira hogy “ki ne vegyen a világból”: sem férjnek feleségül, sem gyermeknek anyául. Az anyám kezéből is kivett, testvérem mellől elvett, növelő földemből átültetett. Senkié sem vagyok osztatlanul, mégis mindenkinek adnom kell szívemből, aki érdeklődéssel fordul felém. Senki sem egészen az enyém, mégis sokfelől érzem magam felé tapogatózni a szeretet és ragaszkodás sugarait.” “Mert mi lesz akkor azzal az én régi-régi “álmommal”, a jómódú civis lányok kis “gazdasági nevelőintézetével”?

A Baár-Madas: líceum. Modern nyelvek dominálnak. Hivatalnok családok gyermekeinek való, vagy olyan gazdag lányoknak, akiknek igényei meghaladhatják azt, amit a magyar föld nyújt ma. Az a tanulmányi kör, amit a líceum ad, nem edzi bele a leányok lelkébe azt a vágyat: vissza a földhöz, a szabad mezőre, az őszinte, hálás szemű bocik, báránykák és pelyhes aprójószágok közé gazdasszonykodni, dalolva ébredni, sietni minden munkával, hogy a könyvek számára is maradjon idő. Művelt földműves népet nevelni! Erős, boldog, öntudatosan igénytelen népet! Egyszerű, nyíltszívű józan magyar népet! Itt is, ott is egy-egy gazdasági nevelő intézetet, téli tanfolyamokat, 14-től 18 éves ifjúság számára. A leányok főzni, varrni, kertészkedni, mosni tanulnának, meg persze sokat olvasni, megtárgyalni a magyar irodalomból és ismételgetni földrajzot, történelmet, fizikát, stb. Az én érzésem szerint ezt a néposztály jó 100 esztendőre be kellene biztosítani az idegen hatások ellen, tudatosan megtisztítani és konzerválni a magyarságát nyelvben, szokásban, életmódban. Ennek akis országnak épen elég annyi európai műveltségű ember, amennyi a hivatalnok osztály gyermekeiből kitelik, vagy a földművesség köréből kinő….Szeretnék bolygó tűz lenni, amelynek lángjánál meggyulladna itt-ott papnék, tanítónők, jegyzők, földbirtokosok, orvosok szíve szeretetének fáklyája is és világítanának, melegítenének a nekik adott több műveltséggel a nép között”

A végső döntést édesanyja betegsége során hozza meg, erre, mint életének és hitbeli fejlődésének döntő fordulatára emlékszik vissza. Édesanyját Pestre hozta egy operációra “Mialatt anyám az orvosok kezén volt odafönn a műtőben,… virrasztottam. És egyszerre eszembe jutott Jézus mondása: “Aki inkább szereti atyját és anyját hogynem engemet, nem méltó énhozzám”… Megdöbbentem ! szinte megrázott. Sírva fakadtam ott egyedül a kerti padon…Oh ! hogy is lehetettem én ilyen süket és vak, és megátalkodott! Az otthonomhoz és a földjeimhez ennyire ragaszkodó! Mikor Te így vezéreltél, hordoztál engem! Egyszerű falusi elvált asszonyt eljuttattál a Te igaz megismerésedre a theológia elvégzésére! És hívnak kész állásba, mikor hányan folyamodnának emberi protekciókat keresnének érte és én még – gondolkodom! …Óh! Hogy Püspök úr is, a többiek is meg nem vetnek ekkora makacsságért, hálátlanságért, – kishitűségért! Hát én nem merem letenni az életemet a Te kezedbe!?… Azt hiszem: ez volt az én igazi megtérésem…– Édes anyám meggyógyult!

Ezután 20 évig működik, mint vallástanár, eközben női konferenciák állandó előadója, nagy szerepe van abban, hogy megalakul a Református Lelkésznék Szövetsége, a Szociális Misszió. Ezekben különféle tisztségeket tölt be, a Teológián pedig a nőhallgatóknak Bibliakört vezet. S ezekben az években rendszeresen írja beszámolóit a püspöknek. Leveleiből egy rendkívül határozott véleményű, minden kérdésben állást foglaló nő képe bontakozik ki, (bármilyen kérdésről ír, iskolai élet, Vörösmart egyházának helyzete, női egyesületek, stb.). Minden felvetett kérdéssel kapcsolatban részletes terveket vázol fel, amelyek arról tanúskodnak, hogy az egyházi életben tájékozott volt, minden egyházi és sok esetben nemzeti kérdésben kialakult véleménye volt. Vörösmart kapcsán is felvetett egy jól kidolgozott tervet. “Jó lenne az, ha mielőtt családos lelkész eltartására kellene az egyházi föld haszna, előbb a lelki élet fellendítésébe fektethetnénk bele! Valami olyant szeretnék, hogy érezze meg a gyülekezet, hogy az Egyház a szó szoros értelmében anyja neki. A lelki életének is forrása és gondoskodó nevelője is. Hát én azt gondoltam, – egy “3 éves tervet” gondoltam – hogy ha én hazamennék, lennék a vörösmarti gyülekezetnek pásztora 3 évig ingyen, (legfeljebb az egyházi jövedelemből annyit kérnék, amennyi most egy női cseléd eltartásához kell, Blanka mellé, az én munkám helyett a háztatásba, mert az az intenzív egyházi munka mellett nem megy. Akkor engem is ki kellene szolgálni. Azután: az első év jövedelmét, (persze a föld hozama mellett az egyházi adót is rendületlenül fizetni kellene a megszavazott díjlevél szerint!!) arra fordítanánk, hogy fiúkat és lányokat téli gazdasági iskolába küldenénk. Had kerüljön a fiatalság egy kicsit a kis kapun kívül, és jó helyeken lássák meg, hogy megy másutt. Az egyház pénzén mennének, tehát az egyház várja tőlük a tanultak hasznát is.! A vincellér tanfolyamot végzettek vezetnék aztán a szőlőtelepítést a papi földbe (ez a lelkészi fizetés értékét nagyon emelné! A 2-ik évben kenderrel vethetnénk be a papi földet. Olvastam a Ref. Lapban egy baranyai kendertelepről. Oda elküldenénk két presbitert: Rohonczki Gyulát és Borzas Ferencet “tanulmányútra”. Azt nem kell kapálni. Az ifjúság felnyűné, megáztatná (van nálunk Dunaág), megtilolná, a lányok, asszonyok fonnák, szőnék. (A felét meg pénzért értékesítenénk a szőlőtelepítéshez) Van még Vörösmarton sok rokka, meg “szövő” a padlásokon! Fellendítenénk a női háziipart! Csinálnánk lenből készült Úrasztala terítőt is, olyant, aminek még a magját is ők vetnék el! (Ez aztán lenne “emlék az utókorra”). A 3-ik év jövedelméből elkészíttetnénk a templomtól elrekesztve …. a gyülekezeti termet, hogy mire a lelkészcsaládnak lesz szüksége a paplakra, legyen hová menni a gyülekezeti belmisszióval! A negyedik évben megválasztanánk az új papot, aki már a szőlő első termését kóstolhatná! Én pedig akkor afféle nagyanyai nyugállományba vonulnék, a szememet rajtuk tartva. Persze közben folyna a belmisszió! (Adminisztrátorunk Berta Imre lehetne, mert én presbiteri gyűlést nem vezetek, csak addig lennék ott, amíg a magam mondókáját elmondanám… A rendes Istentiszteleteket vezetném (megszoktam a Baár-Madasban). Egy évben vasárnap délutánonkint a kátét végigmagyaráznám (18 évi gyakorlatom van benne). A konfirmációi oktatást végezném, a felső osztályokban átvenném a hittan tanítást; a nagy leányokat és fiúkat bevonnám a vasárnapi iskolai tanításba. A hét minden napjának délutánját beosztanám valamire télen. 1, K.T.E 2, Asszonykör,3. fonó, 4. közművelődési előadás sorozat a gyülekezet felnőtt tagjai részére, 5. vas. Isk. előkészítő és imaóra. – A férfiaknak külön az olvasókörben 1-1- presbiter vezetésével, illetve felolvasásával összeállítanánk egy sorozatot. Gazdasági, világnézeti dolgokra gondolok. Az legyen a téli délutánokon az összejöveteli hely, ne a pince! És aztán haza vacsorára a családi körbe.”

Bár sokszor ír érzékenységéről, elesettségéről, összeomlásairól, arról, hogy nem jártas – mint a férfiak – a gyakorlati kérdésekben, de ezután bármikor átvált egy-egy gyakorlati kérdés részletes megoldási javaslatára. A vallástanításban konkrét elképzeléseit próbálta megvalósítani, ezt a munkáját mindvégig rendkívül sikeresnek tekintette. Ennek tudta be azt is, hogy az új Baár-Madas épületében egy szószéket építettek számára, ahonnan a reggeli áhitatokat tarthatta, ill. hogy Áprily Lajos, – mikor a gimnázium élére került -, megtisztelte őt “nagytiszteletű” megszólítással (ami a lelkészeknek és feleségüknek járt csak). Tudta magáról, hogy jó pedagógus és ezt önérzetesen emelte ki mindig. Azonban azt is tudta, hogy az asszonyokat is sikeresen tudja “megszólítani”, hogy “jól beszél”, ezért többször ír arról, hogy utazótitkár szeretne lenni. Néha az lehet az érzésünk, hogy nem egészen elégedett helyzetével, hogy “csak” gyerekeket bíznak rá. A püspök ez alól a kérése alól mindig kitér, betegségére ill. korára hivatkozva.

Van néhány probléma, amelyekre állandóan visszatér a levelekben és az életrajzokból is kiderül, hogy mennyit küszködött ezekkel egész életében. A legdrámaibb közülük: az egyedüllét, a magányosság. Szinte minden levelében előkerül. Vagy általánosságban az egyedülálló nők helyzete (persze elsősorban magára vonatkoztatva) vagy magányosságáról szóló panasza. “Mindig a konfirmációi oktatás után volt leginkább az az érzésem, hogy megüresedtem. Teljesen szétosztottam magamat.. És amikor a nagyon szép és mély ünnepély után a templom ajtóban növendékek és szülők köszönetekkel és virágokkal árasztottak el (Egyszer Darányi Kálmán miniszterelnök, lánya konfirmációjakkor a Szilágyi Dezső téren, nyílt színen kézcsókkal, a felesége csókkal köszönték meg a tanítást), – és utána erre-arra elmentek a lányaim, s én egyedül maradva, mint a szedett szőlőtőke, elindultam magányos otthonomba, – az mindig sírással végződött.. Ilyenkor egy parányit éreztem a Getsemánéból..”

Hiába szögezi le többször, hogy megnyugodott abban a “szolgálóleány” szerepben, amelybe Isten állította őt, mégis sokszor összeomlik ebben a magányosságban. Emberekkel való kapcsolatában is állandóan jelen van az ebből fakadó “másság érzése, amit inkább az asszonyokkal kapcsolatban érez”. “Éppen ezért az asszonyok között és a velük való munkálkodásomban is háttérben marad az asszonyos érzékenység, és előtérben áll valami férfias lovagiasság, higgadtság, és kímélet. És ebben a férfiak jobban megértenek mint az asszonyok, tehát őket érzem igazán “bajtársaknak”. Az asszonyok pedig, – akik megérzik és elhiszik, hogy hogyan szeretem őket – néhány már ilyesféleképp fejezte ki hozzám való bizalmát: jó veled lenni, mert olyan erős, derűs és harmonikus vagy. Aki azonban mélyebbre lát, annak a kézszorításából is megérzem, hogy érti és érzi a magányosság fájdalmait, gyöngeségeit és sírásait is, és míg az én sorsomra gondol, széles, boldog öleléssel szorítja magához férjét és gyermekeit, otthonát.

Magányosságában közrejátszott itteni gyökértelensége, valamilyen szinten társadalmi elszigeteltsége és a “vidékiség” érzése is. A falusi élet, a vidék, az “egyszerű” emberek jelentettek számára megnyugtató közeget, az arisztokráciával ill. a középosztállyal (főként a budapestivel) szemben sokszor ellenszenvvel viseltetik. Természetesen az egyes ember megítélésénél nem ez játszik szerepet nála, sőt egyesekről szinte csodálattal emlékszik meg (ld. Szilassy család), azonban tartózkodását (főként az első Baár-Madasi években) sokszor hangsúlyozza. Arra is rendkívül érzékeny, hogy elvált asszony. Mikor meghallja, hogy a Lelkésznék Egyesületében valaki(k) megjegyzi(k): mit keres egy elvált nő a papnék között? – rögtön lemond titkári funkciójáról.

Novák Olga írásait olvasva feltűnik, mennyire természetesnek tartotta, hogy teológiát végzett, hogy vallástanári vizsgát tett. Felépített egy önálló egzisztenciát, azon kevés nő közé tartozott, aki az egyházban végzett munkájából élt. Öntudatosan képviselte, hogy az egyházban végzett női és férfi munkát szét kell választani, de mindkettőre ugyanúgy szükség van, mindkettőnek ugyanúgy meg kell adni a maga rangját. Képességeivel tisztában volt, s ezek alapján többféle munkára tartotta magát alkalmasnak. Egyházi tevékenységét, az egyházban betöltött szerepét mindvégig szükségesnek, fontosnak tartotta, s ennek fejében megfelelő megbecsülést várt el.

“Jöttek a “felszabadulás évei” … A Felvidék, Bácska, Erdély!… Én is fészkelődni kezdtem.haza-felé… Kértem püspök urat és Imre Sándort: engedjenek engem haza – nyugdíjba, meg hogy megvalósítsuk otthon a kis vagyonunkból a régi tervünket: Sztáray hajdani vörösmarti gimnáziuma helyén korszerű kisebb gazdasági iskolát, Nagyapám és Nagyanyám emlékére.. Ha már nekünk a húgommal nincs 6-6- fiúnk (Nagyapám álmai szerint, mert: “kivész a magyar!”) hát had legyenek fiaink, lányaink az apák nélkül maradt ref. vitézi hadiárvák.. Hát csak keressen utódot Olga, mondta Püspök úr, majd mi is körül nézünk”

A Baranyai egyházmegye nőszövetségi missziós titkára. Barátnőjénél lakik, özv. Morvay Ferencné, sz. Báthory Juliánna, (édesapja vajszlói lelkész volt). !5-re mire kijött a nyugdíjaztatása, már nem mehetett Vörösmartra. A tengelici lelkésznél volt egy évig, utána Mohácsra költözött, mert úgy hallotta, hogy a “határsávban” lakók “kettős-birtokosok” határátlépési engedélyt kapnak. Ő is kapott, csak egy napra mehetett mindig át. Ezekben az években nőszövetségi missziói munkát végzett. 1948-ban a jugoszláviai hatóság megvonta határátlépési engedélyét, Pécsre költözött. “eddig 54 eklézsia asszonyait látogattam meg, az idén bevezettem nagy lányok számára a 10 napos Biblia-iskolákat. Minden egyházmegyei körzetben szeretnék egyet levinni ezen a télen….Legutóbb olyan alsó-ormányásgi falvakban jártam, ahol még bekötő utak, villany és járda sincs. Ködben, sárban ülnek a falvak. Én látogattam, beszélgettem, Biblia-órákat, előadásokat tartottam. Jöttek. Más falvakból is átjöttek (ahol már volta). Kukoricaszedésből, összefázva ültek be este 6órakor az iskolába, és én csak beszéltem nekik. Másképp, mint a Baár Madas-ban. Ott mindent előre leírtam. Itt, – a lelkésszel való beszélgetés közben vagy a családlátogatásaim nyomán alakult ki a mondanivalóm….Mosom a fejüket és felveszik tőlem, mert mindjárt az elején megmondom, hogy én nem “futkározó atyafi” vagyok, hanem baranyai asszony, aki meg nem halhatok addig, amíg éppen a baranyai asszonytársaimnak el nem mondom, hogy mit tett énvelem a kegyelmes Úr Isten, és mint innen “kikopott üszökkel”, és mindazt, amit tanultam, láttam, halottam át nem adom nekik, az ők és a gyermekeik javára. És énreám ne mondják azt, hogy “szépen” beszélek, mert bíz én csúnyákat mondok, de azt aztán csak vallják be és mondják, hogy “igazat” mondok, mert ugye, hogy azt mondok!? Úgy 1 ½ óra múlva mondom, hogy hanem már be is fejezem. “de csak mondja tovább! Éjfélig is elhallgatjuk” (Már ez a refrén is szinte sztereotip). Hát akkor lángot fogott talán a szívetek? Mert én olyan vagyok, mint egy égő fáklya itt köztetek a saját hitem lángjától. Hát akkor menjetek csak haza és legyetek a hajlékotok gyertyái, de nem véka alá rejtve! Mondjátok csak tovább uraitoknak, fiaitoknak (a lányok ott ülnek), az öregeiteknek! Csak had égesse Baranya népét a bűnbűnat lángja…Mindenütt azt mondják: jöjjön ám megint.”
Házvezetőnőséget vállal, de betegsége miatt ezt is abba kell hagynia. Rendkívül rossz anyagi körülmények között él egy özvegyasszonynál, 1954-ben erre és betegségére hivatkozva kér beutalót Mátraházára a református üdülőbe, hogy “Emlékezéseit” megírhassa. Budapesten a Bethesdában hal meg 1961 április 23-án.

Sárai Szabó Katalin

A tanulmány újraközlése a szerző engedélyével és a fenti alkalom megjelölésével lehetséges.