Igehirdetés – Józsué 4:1-24, Vörösmart (Varga György lelkipásztor)

Varga György vörösmarti lelkipásztor, 2017. június 25, Vörösmart.

Megemlékezés Vörösmarton, a reformáció 500. évfordulóján

Isten segítségének emlékkövei

 

Lectio: Józsué 3:1-17

Textus: Józsué 4:1-3, és 20-24

A tizenkét emlékkő felállítása

1Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az ÚR Józsuénak: 2Válasszatok ki a népből tizenkét férfit, törzsenként egyet-egyet, 3és parancsoljátok meg nekik: Vegyetek föl tizenkét követ innen a Jordán közepéből, ahol a papok lába áll szilárdan, vigyétek azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, ahol ma éjjel megszálltok.

20Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, 21és ezt mondta Izráel fiainak: Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, 22magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. 23Mert Istenetek, az ÚR kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. Így cselekedett Istenetek, az ÚR a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, 24hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az ÚR keze, és hogy féljétek Isteneteket, az URat mindenkor. (Józsué 4.1-3, és 20-24)

 

Istentisztelet, Vörösmart, 2017. június 25.

 

Kedves Testvérek!

Kedves Gyülekezet!

Történetünkben a bibliai választott nép egy természetes határvonalhoz, a Jordán folyóhoz ér. A továbbhaladás nem lehetséges, meg kell állni. A megállás alkalom a távoli múltba való visszatekintésre és a közeli múlt átgondolására is. Nemrég az egyiptomi rabszolgasorsból való megmenekülés, kiszabadulás csodáját élték át a zsidók, Isten segítségével. A pusztai vándorlás útján sok-sok Istentől ajándékozott csoda történt a néppel, de ez a kor a nép elégedetlenségének, lázadozásainak időszaka is. A folyónál megállnak és előre tekintenek; a Jordán túloldalán terül el az Ígéret földje. A jövőre gondolva előre tekintenek, reménységük Isten ígéretének beteljesülése. Hogyan? Merre tovább? Van-e folytatás? – kérdések ezek egy határvonalnál, egy akadálynál.

A nép továbbhaladásűt egy akadály, a Jordán folyó gátolja.

A nép éppen árpa aratáskor érkezik a folyóhoz. A hónapokat, az éghajlatot figyelembe véve tudjuk, hogy azon a vidéken pár hónappal előbb arattak. A bibliai kommentárok szerint éppen ilyenkor a legnagyobb a Jordán folyó szélessége. Az átkelés, továbbhaladás nehéznek, erejüket meghaladó próbálkozásnak tűnik. Az akkor korban hidak építését még nehéz elképzelni, a folyó csekélyebb medrében a kisebb csapatokban való átkelés is kockázatos. Az ellenség így könnyen megsemmisítheti őket.

Tőlünk nem messze a Duna található, a középkorban itt is nehéz volt az átkelés. A legenda szerint „Vörös Márta” éppen ebből csinál „üzletet”. Az átkelésért fizetni kellett egy aranyat, vagy három napig a szőlőben kapálni.

A nép számára nem csupán a folyó jelent akadályt, talán még veszélyesebb a nép kicsiny hitűsége, hitetlensége, bizonytalansága. Egyféle lelki akadály ez, amely rossz irányba befolyásolhatja a nép lelkületét. A kémek már jártak Kánaán területén, az ígéret földjét már felderítették. Sajnos a 12 kiküldött kémből 10 nem bízott abban, hogy elfoglalhatják az országot. Látva az ott elő emberek erejét, szervezettségét, szinte feladták a reményt. A kémek közül azonban kettő, Józsué és Káleb bíztak Isten ígéretében, számukra nem volt lehetetlen elfoglalni a területet. Az arányok elég rosszak: 10 nem hisz, csupán ketten bíznak.

Ott áll a bibliai nép egy megoldhatatlannak tűnő helyzet előtt. Akármilyen okosak és intelligensek voltak, bármennyire értettek is sok mindenhez, de a vízzel tele lévő meder megoldhatatlan akadályt állított a számukra. Emberi erő nem volt képes kinyitni Kánaán kapuját.

Vannak helyzetek, amikor elfogy az emberi erő, és nincs többé az észnek sem semmilyen megoldása. Előttünk is lehetnek akadályok, nehéz helyzetekben, kilátástalanak tűnő problémák, hitetlenség, kételkedés, betegség, gyengeség, sikertelenség, amikor úgy tűnik nincs megoldás, és sokszor fohászkodunk, hogy bár sose kerültem volna ilyen rossz helyzetbe!

A megoldatlannak tűnő helyzetben, ahol kevés az emberi erő, maga Isten ad segítséget és megoldást.

Isteni csodaként jön a segítség. A Jordán folyó vize megáll, és sikeresen átkelhet a nép a folyó száraz medrén. A csodával egy kicsit a Vörös tengeren való átkelés története ismétlődik meg. Ott a nép a fáraó üldöző seregétől menekül meg, itt elkezdődhet a honfoglalás, a letelepedés, és a folyó határának átlépésével egy új korszak kezdete lehet ez a nép számára. A Bibliában a csodatörténeteknél is sokszor megfigyelhetünk ismétlődéseket. Az Újszövetségben, Jézus után is történek csodák az apostoli korban, János, Péter és Pál idejében is. A csodatörténet egyféleképpen megerősíti, legitimálja Józsuét, hogy ténylegesen a nép vezetője tudjon lenni. A csodák nem csupán Mózes idejében történtek, hanem Józsué életében is hasonló Isteni csodák történhetnek.

Nem egyedül kell átkelniük a folyón, a szövetség ládáját viszik előttük. Szimbolikus jelentése, üzenet van ennek: Nem vagytok egyedül, Isten veletek van, az Úr vezet titeket, előttetek megy. A nép számára egyféle lelki, hitbeli megerősödést is jelenhetett ez. Nincsenek magukra hagyva, nem csupán saját erejükben kell bízni.

A csodatörténet hatással lehet további gondolkozásukra, megváltoztathatja szemléletüket és hozzáállásukat a nehéz eseményekhez. A csodatörténetet átélve tudnak már bízni Isten ígéretében. El tudják hinni, hogy Isten segítségével legyőzhetőek az akadályok, az erősebb hadsereg, és bevehető a kőfallal védett város.

Aki Istenben bízik, az bátran ráhagyatkozhat Isten gondviselő szeretetére. Ott volt Isten Kánaán földjén velük. Pontosan úgy, ahogy ezt később Jézus ígéri az övéinek. Azt mondja, hogy veletek leszek a világ végezetéig, minden napon.

Jézus akkor is velük volt, amikor a tanítványok elfutottak, amikor az Atya is magára hagyta Jézust. Még Ő is elfordult tőle, Jézus akkor is ott volt. Azóta sem hagyja magára azokat, aki benne hisznek, akik benne reménykednek. Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon, mondja.

Ismeri a mi „Jordán helyzetünket”. Ott tornyosul előttünk a nehézség, és mi kétségbe esünk, mert úgy tűnik, nincs megoldás. S a végén átéli a hívő ember azt a csodát, hogy száraz lábbal viszi át őt az Isten. Nem roppan bele, nem omlik össze, nem őszül bele. Ha bízik az Istenben, átéli Isten megoldását. Életének nehéz helyzetében Dávid király is hasonlókat tapasztalt: „Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon. (84. Zsoltár 6-8. vers) A források Istentől fakadnak belülről, mert ott van a szívben Krisztus, a hívő ember életében, és áldás esője hull felülről, a gondviselő Istentől.

A bibliai szereplők egy nagyobb esemény után emlékoszlopot emelnek, emlékköveket raknak, oltáron áldozatot mutatnak be. Az özönvíz után, a megmenekült Noé „égőáldozatot mutat be” az oltáron (I. Mózes 8:20). Az Ószövetség népe, akik Gilgálban, a Jordánból kivett kövekből emlékoszlopot állíttattak, emlékezhettek arra, hogy milyen csodálatos dolgot cselekedett velük Isten. Egyféle reakció, válasz, tett a nép részéről e cselekedet.

Azt olvassuk itt a szövegben: „Mondjátok el fiaitoknak.” Mit hagytak örökségül? Azt, amit Isten velük cselekedett. Miutánunk mi marad? Az igaz ember emlékezete áldott.

Testvérek, mit hagyunk örökségül? Emlékeznek majd tetteinkre az utódaink, barátaink, ismerőseink? Arra emlékeznek leginkább, ami Isten munkája volt az életünkben, amit az Ő segítségével mondtunk és cselekedtünk? Van olyan az életünkben, amire érdemes lesz majd emlékezni már most nekünk, és később azoknak, akik utánunk itt maradnak?

Itt az atyák a fiakra a gilgáli emlékoszlopot hagyták örökségül. S emlékezhetett mindenki arra, mit Isten elvégzett az életükben.

Vannak nekünk ilyen emlékköveink, amire emlékezünk?

Néhány emlékkövek szeretnék felsorolni:

A délvidéki reformátorok emlékei, munkásságuk Isten dicsőségére történik. Többször énekeljük a 230. éneket. Gondoljuk sokan, hogy benne van a liturgiában, a tiszteletes kijelölte, szokás…, de mi a leghíresebb reformátorra, Sztárai Mihályra emlékezzünk, ez a reformáció egyik emlékköve. Lehetne Borkó Julianna énekeit is megemlíteni, aki időben a reformátoroknál később élt, de áldozatos szolgálatával ugyanazért a célért munkálkodott: az egyházi élet, a hitélet megújulásáért.

A gyülekezetek életében, történetében is találhatók ilyen emlékkövek. A vörösmarti gyülekezet életében emlékkőként szeretném Novák Olga nevét megemlíteni, habár elkerült innen, de később is próbált segíteni, ötleteket, terveket készíteni a gyülekezet számára.

Nagyon fontosak a személyes életünkben is jelen lévő emlékkövek, sok minden történik még velünk majd életünk során. A hívő ember életében is lehetnek szép és kedves napok. Kedves emlékek. Vannak szép emlékek, de ami igazán megmarad, azok ezek az emlékkövek. Amikor az Isten cselekedett hatalmasan, dicsőségesen. Amikor átvitt egy akadályon, amin mi nem tudtunk átkelni. Amikor nem tudtuk, hogy mi a megoldás, és egy perc alatt az Isten megoldotta. Amikor valakinek valóságos élménnyé vált, ilyen kővé az, hogy Isten csodálatosan, dicsőségesen megnyitott egy ajtót vagy bezárt egy ajtót. Kinyitott egy kaput. Túléltük a betegséget vagy egy balesetet Isten segítségével.

Ámen!

 

Igehirdetés Vörösmarton, 2017. június 25.