Helyreigazítás és megjegyzések

 

Helyreigazítás – Bástyán való helytállás Horvátországban

 

Március végén Szenn Péter, a Kálvini Egyház püspöke tartott előadást a Gömöri Egyházmegye felnőttképzési estjén, Hanván. Több internetes sajtóban is megjelent a bemutatkozásáról készült összefoglaló, melyek azonban számos tévedést tartalmaznak. Pósa Homoly Erzsó cikkíró két internetes honlapon jelentette meg azt a majdnem szó szerint egyező két szöveget, amely a püspök előadásának kivonata. A felvidék.ma és a reformata.sk portálokon a beszámolók árnyalatnyi különbséget mutatnak, de tárgyi tévedéseikben egyformák. Ezek tényszerű kiigazítására tesz kísérletet az alábbi írás.

Talán csak elszólás az előadó részéről, vagy elírás lehet az oka, de mindenképpen szeretnénk először is megemlíteni, hogy a cikkben idézett Hercegszöllősi Zsinat, a Kánonok elfogadásának 40 prédikátor általi megerősítése 1576. augusztus 16-17-dikén volt (nem pedig 1578-ban). A Dunamelléki Református Egyházkerület pecsétjén is a helyes dátum áll, ugyanis a kerületnek ezen alkalommal volt az egyházi-közigazgatási születésnapja.

A hercegszöllősi református templom a felújítás előtt, 2008. márciusában.

Református templom, Hercegszöllős, 2008. március 8.

A délvidéki háború kirobbanását követően heves belharcok és területfoglalások jellemezték a széteső Jugoszláviát. Az újonnan kikiáltott és független államban ugyan még csonka területen és tagsággal került sor Eszéken a horvátországi reformátusok alakuló ülésére, I. Zsinatára 1993 januárjában. Az itt megalakult egyház azóta is egységesen működik, jogfolytonos szervezete a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház, melynek képviselője Kopácsi Kettős János püspök. Az előző püspök, Lángh Endre a nagy változásokkal körülvett református közösséget 1993 és 1998 között vezethette, ekkor azonban az egyházi helyzet normalizálódásának igényével őt a közösség kizárta soraiból. Az alkotmány megsértésével, a zsinati döntések semmibe vételével, a hagyományos zsinat-presbiteri elv teljes mellőzésével, tévelygő, öndicsőítő és álképviseleti tevékenységével a zsinat legsúlyosabb döntését vonta magára, tiszteletbeli püspöki címe ellenére. A kizárást az előzte meg, hogy Lángh Endre Püspöki Hivatal néven egy új egyházat jegyeztetett be, amelybe a zsinat által felmondott hivatalát átmentette. Az így megalakult új egyház, a Püspöki Hivatal változtatta meg nevét Kálvini Egyházra 2005-ben, ahogy a cikkekben is (helyesen) megemlíti a szerző.

Félrevezető azonban a fenti eseményeket úgy interpretálni, hogy a Kálvini Egyház és az 1993-ban önállósult református egyház ugyanaz. Hiszen a Kálvini Egyház bejegyzése Püspöki Hivatal néven az elszakadást követően, csak 1999-ben történt meg. Minderről tényszerű bizonyítékokat szerezhetünk az állami hivatalokban kötelezően kérvényezett nyilvántartási számokból, melyek minden esetben rögzítik és folyamatosan biztosítják egy-egy szervezet saját azonosságát.

A drávaszögi laskói székhelyű Kálvini Egyház az utóbbi két évtized alatt 3 részre szakadt. 2001-ben a Lángh Endre püspöki hivatalát vezető titkár (azóta anglikán püspök) valkótardi (Tordinci) székhellyel a horvát ajkú gyülekezeteket jegyeztette be önálló egyházként Protestáns Egyház néven, majd 2018-ban Zágrábban, Reformációs Egyház néven egy másik közösség vált ki. Mindegyik esetben pünkösdista gyökerű lelkész, egy esperes és püspöki titkár, majd a harmadik esetben az előzőekben a püspökhelyettesi tisztség viselője vezette az elszakadt közösségeket. Mindhárman Baranya-Szlavónián kívüli helyekről érkeztek a közösségekbe. Az is közös bennük, hogy Szenn Péterhez hasonlóan református teológiát nem végeztek, képesítésüket mindhárman az Eszéki Pünkösdista Főiskolán szerezték, mely felsőoktatási intézményt 2018-ban akkreditálta a horvát oktatásügy bizonyos szakok vonatkozásában. Így fordulhatott elő, hogy a jelenlegi püspök egyik húsvéti körlevelében a Húsvétról, mint Pünkösd után a reformátusok második legnagyobb ünnepéről prédikált… A képesítésük hiányossága és a református alkotmányos renddel való ütközés ellenére református lelkésszé szentelésüket a Magyarországi Református Egyház jelenlegi zsinati elnöksége asszisztálta és egyik korábbi püspöke, Bölcskei Gusztáv hajtotta végre.

Szenn Péter előadásában egységes református egyházról beszél Horvátországban. Így írja a cikk: „mert azok a lelkészek, akik nem tartoznak hozzánk, nem egyházjogi kérdést jelentenek, hanem köztörvényit…” Maga a kijelentés önmagában is ellentmondásos, de sajnos a fentiek szerint már elmondott egyházszakadások miatt kijelenthető, a horvátországi reformátusság jelenleg nem egységes. Az egyháztestek különállása sok egyéb szempont mellett egyházjogi és köztörvényi kérdést is jelentenek. Három egyház az állami követelmények szerint is nyilvántartott egyház, és a negyedik sorsa is erre halad. Horvátországban már a kezdetekben megmutatkozott a széthúzás a gyülekezetek és a lelki vezetők csoportjai között. A szétválás személyi-, teológiai-, hitvallásbeli- és szervezeti ellentétekből és különbségekből is adódik. A megszállás és menekültség időszaka után a hazaköltözés és az idegenek betelepítése és berendezkedése, majd maradása okozta a legnagyobb feszültségeket. Ebben a helyzetben elmondható, hogy a református nép kitűnően vizsgázott, mert felismerte, hogy a templomi közösség, az egyházi jelenlét évszázados tapasztalatai megmenthetik a romokból való újjáépítés nehéz feladata előtt álló keresztyén gyülekezeteket.

A pünkösdi egyházak fellépése azonban olyan erős volt, hogy a lelkészi közösségben két kivételtől eltekintve a képzett lelkészek hallgatólagos beleegyezése mellett többségbe kerültek a lévita lelkészek, és azok, akik tanulmányaikat nem valamely református teológiai egyetemen, hanem a helyi, pünkösdista bibliaiskolában, vagy sehol sem végezték. Szenn Péter püspök maga is, a híresztelésekkel szemben, egy ilyen pünkösdi iskolában végzett: a budapesti teológiára nem nyert felvételt, sárospatakon főgondnoki és szerbiai püspöki ajánlással elkezdhette tanulmányait, azonban másfél sikertelen év után eltanácsolták és idővel diplomáját az eszéki pünkösdistáknál szerezte. Mint említettük, a Kálvini Egyházban jelenleg is többségben vannak az ilyen felemás képzettségű, de teljes lelkészi állásban, vagy a legkülönfélébb beosztásokban foglalkoztatott, esetenként nem a református felekezethez tartozó személyek. Így lehetséges az is, hogy zsinati tagként jogtanácsosuk, vagy zsinati vezetőségük tagjai között van olyan személy, például a főgondnok-helyettes, aki még nem konfirmált. Felszentelésüket ünnepélyes keretek között, ország-világ előtt az MRE egyházi vezetősége végezte, kikényszerített összhangban más kárpát-medencei református egyházak (Felvidék, Kárpátalja, Királyhágómellék, Szerbia) vezető tagjaival, püspökökkel, főgondnokokkal. Legutóbb is ezt tették 2018-ban, Harasztiban.

A református egyházakban a lelkészi és egyéb, akár világi beosztások, választott tisztségek betöltéséhez gondosan körülírt szabályoknak kell megfelelni. Lelkészi képesítéshez a 10 szemeszternyi tanulmányi idő alatt a képzés része a bibliai héber, görög, majd latin és egy idegen nyelv elsajátítása. Ezt követi a gyakorlati évek lezárásával megszerezhető I. és II. Lelkészképesítő Vizsga, és ezt követően lehet valaki református teológus, vagy lelkipásztor. Bizonyos tisztségek betöltéséhez a megfelelő évek gyakorlata szükséges. Vajon a Kálvini Egyházban magyarországi püspökök által felszentelt lelkészeket melyik püspök egyházkerülete, vagy gyülekezete fogadná el lelkészként a maga területén? A hitoktatás is kérdéseket vet fel. A lévita vezetők hitvallását, teológiai meggyőződését, egyházszervezetben való működését és gyakorlatát a maiak megörökölték. A pünkösdista egyházzal, Krisztus Egyházával és Isten Egyházával és más szabadkeresztyén közösségekkel együtt kidolgozott hitoktatási tervük adja annak a katechizmusnak az alapját, amely a felnövő generációk iskolai és gyülekezeti életének része az amúgy is vegyes felekezetű, vagy elvilágiasodott környezetben.

Ugyanakkor jó olvasni azt, hogy az előadó, Szenn püspök – a cikk elmondása alapján – önvizsgálatra is kész, ami azokat az ügyeket illeti, amelyek a lelkészek közötti sikkasztással, rendetlen életmóddal kapcsolatosak. Ugyanis azon túl, hogy kezdetben az anyagiakkal való gazdálkodás és rendelkezés egy kézben, illetve a családtagok kezelésében történt (mint Lángh Endre és felesége esetében), a szakadás után is még hosszú ideig bevett gyakorlat volt, hogy csak azok a gyülekezetek és lelkészek kaptak fizetést és támogatást, akik a püspökhöz lojálisak voltak, akik hallgattak, szófogadók voltak, és annak az utasításait hajtották végre, aki egy kézben tartotta az államtól vagy külföldről érkezett anyagi javakat. Nyugdíjalap-befizetést csak kiváltságosok kaphattak. A családon belüli erőszakkal kapcsolatban is helyes, ha önvizsgálatot tart az előadó. A horvátországi törvények nagyon megengedő módon viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez, mert egyházi belügyként lehet magyarázni az abnormalitásokat, és még a szigorú szabályok szerint működő állami oktatási rendszerben tapasztalható hitoktatói kötelezettségszegések esetén is tehetetlen az egyébként felelős intézményvezető.

Az egységes egyházzal kapcsolatban Szenn püspök még megemlíti, hogy 2011-től nyitást hirdettek, és hogy „tervezünk valami olyan megmozdulást, ahol ez az öt egyházkerület egymásra találhat”. Nem világos a cikk alapján, hogy mely öt egyházkerületre gondol, és milyen kontextusban kerül szó ezekről. De az egységgel vagy az arra való törekvéssel kapcsolatban elmondható, tények és pontos dokumentumok alapján, hogy nem 2011-ben kezdődött a nyitás, hiszen már 2001. és 2008. között a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa kereste a lehetőségeket az egyesítés érdekében. Az egyházjogi, alkotmánnyal kapcsolatos kérdések, a református lelkészek számára idegen irányzatok és mozgalmak, a megosztottság, az egyházszervezeti és vezetési különbözőségek nem tették a Zsinat tagjai számára lehetetlenné, hogy az elszakadt részek képviselői tárgyaljanak és szövetkezzenek egymással. A kapcsolatfelvétel a magyarországi kerületi vezetőségek, sőt a Református Világszövetség és a Gustav Adolf Werk képviselői irányában megtörténtek. A Kárpát-medence református püspökei 2006. november 23-án kelt levelükben közösen kérték fel dr. Gottfried Locher lelkipásztort, a Református Világszövetség európai titkárát, hogy moderálja az egyesítés folyamatát a Kálvini Egyház és a Horvátoszági Magyar Református Keresztyén Egyház között. Később, harmadik félként csatlakozott a tárgyalásokhoz a Protestáns Egyház képviselője is. A megbeszélésekről feljegyzések születtek, az egyesítés érdekében pedig megállapodásokat kötöttek a felek egymással, melyeket az egyház Zsinati Tanácsainak kellett megerősíteniük. A Kálvini Egyház vezetői azonban egyetlen megállapodást sem írtak alá, illetve a záródokumentum lábjegyzeteként utólag kiegészítéseket iktattak be, amiket azonban a többi fél, és maga a moderátor sem tudott elfogadni, így a folyamat megszakadt. A javaslatként megfogalmazott két lépcsős egyesítési folyamat az azóta Generális Konventté emelkedett összes Kárpát-medencei református egyházkerület asztalán ott van, de a felvetett javaslatokra hozzászólás az ő részükről sem érkezett. Mindeközben a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház és a Protestáns Egyház között az ökumenizmus értékei szerint működő kapcsolat épült ki, a Kálvini Egyház elzárkózása miatt nélküle.

A népszámlálási adatokkal kapcsolatban is fenntartásaink vannak. Az előadásban elhangzott, hogy a Kálvini Egyház hány tagot számlál. Ezzel szemben az első, 2001-es népszámláláskor 4053 fő vallotta magát reformátusnak Horvátországban, 2011-ben viszont már csak 3725-en voltak. A Magyar Kormány Miniszterelnöki Hivatalának Nemzetpolitikai Főosztálya 2008-ban jelentést adott ki a külhoni magyarság helyzetéről, amelyben a becsült adatok szerint azzal számolt, hogy a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház a magyar reformátusok mintegy 60%-át fogja át, a cseh és horvát reformátusok száma pedig mintegy 500 fő.

Egy kompakt, homogén és önazonosságát fenntartó református közösségben, a lelkészeket is beleértve, soha nem volt példa arra, hogy valaki elszakadjon az anyaszentegyháztól és új egyházat alapítson. Ahogy arra sem, hogy egy másik hitvallású közösségre a saját magán meggyőződését ráerőltesse, mivel teológiai tanulmányaink során megtanultuk, hogy a sajátunkhoz ragaszkodjunk, és a másikét tiszteletben tartsuk. Ugyanez egyes kisegyházak szemléletéről és gyakorlatáról sajnos nem mondható el, „de ilyenek kiváltképpen azok, amelyek mások kenyerén felnövekvő egyének, s mint igazi élősködő laposféregként (métely) tudnak mérgező krónikus betegséget előidézni”.

A Horvátországi Magyar Református Egyház címere (Pécsi L. Dániel tervei szerint)

 

Református Sajtószolgálat – HMRKE, Horvátország

Szuperintendensi Hivatal, Kopács, Petőfi S. u. 4. 31327

ref.croatia@gmail.com

https://www.facebook.com/horvatorszagireformatusok/

www.reformatus.hr