Emlékezzünk Zrínyi Ilonáról!

Háromszáz esztendeje annak az idén, hogy Isten ezzel a nagy magyar asszonnyal megajándékozta a magyar nemzetet. Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya volt. (A magyar-horvát rokonság a X. századig nyúlik vissza, amikor Szent László magyar király nővére Ilona, Zvonimir horvát király felesége lett.)

Ilona születése idején a már gyengülő török uralmat nyögte meg egész Balkán és Magyarország közepe. Keserves „nagy idők” voltak azok is! Zrínyi Ilona korában azonban már a török uralomnál sokkal nagyobb veszedelme volt Magyarországnak a Habsburg királyok elnyomó törekvése, akik valósággal féltek attól, hogy mi lenne, ha Magyarország felszabadulna a török uralom alól és önállóságra jutna. Ausztria elveszítené élelmiszeres kamráját, és a szabad, független Magyarország egyébként is veszedelmes szomszéddá válna.

Ilyen két malomkő között őrlődtek és ez ellen az elnyomó törekvés ellen küzdöttek Zrínyi Ilona ősei; Zrínyi Miklós, a szigetvári hős a XVI. században a török ellen, majd atyja és két nagybátyja, a költő Zrínyi Miklós és Frangepán Ferenc a XVII. században a Habsburg magyarellenes politika ellen.

Nem nehéz elképzelnünk, hogy milyen házi és politikai légkörben serdült nagy leánnyá a szépséges Ilona, Zerin várában. Atyja és anyai nagybátyja oszlopos tagjai voltak annak a Wesselényi Ferencz nádor nevéről nevezett szövetkezésnek, amelynek célja az volt, hogy Lipót királyt a törökök kiűzésére és Magyarország felszabadítására szorítsák. Sőt Ilona vőlegénye, majd férje: I. Rákóczi Ferencz is beavatott volt ezen szövetségbe. A felnőtt leány tanúja volt azoknak az ízzó beszélgetéseknek, ami a családban Magyarország nehéz sorsa körül forgott. A szövetkezés szerencsétlen véget ért. A bécsi udvar lázadókként bánt a szövetkezés hatalmas, gazdag nagy uraival. Nem használt a külföldi protestáns fejedelmek, sőt a római pápa közbelépése sem a magyar főurak megmentése érdekében! Zrínyi Péter grófot, Ilona atyját és Frangepán Ferenczet, nagybátyját Bécsújhelyen fejeztette le a császár, Nádasdy nádort, a protestantizmus egyik vezéralakját pedig a bécsi városházán. Ilona férje I. Rákóczi Ferencz, anyjának, az erős katholikus érzésű Báthory Zsófiának a közbenjárására csak óriási váltságdíj árán és a katholikus vallásra való áttérése fejében menekülhetett meg a haláltól… A roppant birtokok és műtárgyak is a császár részére kerültek, aki a birtokokat a pártján levő herczegeknek ajándékozta. Zrínyi Ilona férjhez menetelével az ország északkeleti felében levő Rákóczi birtokokra került. Ezekhez tartozott a híres Munkács vára is, amelynek neve összenőtt az övékével, és a történelem Zrínyi Ilonát, mint Munkács várának hős védő asszonyát emlegeti. Ezt a várat, amit hajdan a honfoglaló magyarok a Kárpátokon átkelve először foglaltak el, védte 3 álló esztendeig a hős nagyasszony a német seregek ellen. Ekkor már özvegyen maradt két gyermekével, az idősebb Júliánkéval és a kis Ferencczel — és később Thököly Imréhez, a hős kurucz vezérhez ment feleségül. A csodával határos ez a hősies vérvédelem! 3 évig körülfogva a magányos hegyen épült várban a császári seregektől, két árvájával és egy vitéz és bátor védő sereggel! A nagyasszony mindenütt ott volt, minden felöl intézkedett. Az ostromló sereg szégyene és csúfsága az, hogy csak árulás következtében volt kénytelen a várat feladni. Zrínyi Ilonát csak ez a legaljasabb emberi bűn győzhette le.

A 12 éves kis fiát Ferenczet és leányát is elszakították édes anyjától. Ferencz nevelését I. Lipót császár a jezsuita Kollonius bíborosra bízta. De ez a befolyás sem tudta soha kiírtani a gyermek, majd ifjú lelkéből származásának és hős édesanyjának emlékét. Mert amit az anyai kezek ültetnek a gyermeki lélekbe, az csak az élettel együtt írtható ki. Ezért lett később Zrínyi Ilona fiából a legnagyobb magyar szabadsághős: II. Rákóczi Ferencz kurucz vezér és erdélyi fejedelem!

Az embereket nem mások írásából, hanem saját lelkük megnyilatkozásából ismerhetjük meg legjobban. Azért olvassuk el kegyelettel Zrínyi Ilonának fiához írt búcsúlevelét.

Minthogy fiát többé nem volt szabad látnia, így búcsúzik tőle levélben:
„Isten áldása legyen rajtad! Édes fiam, Ferencz! Meg kell vallanom, hogy eleitől fogvást mind mai napig az én dolgaimban nem az emberi, hanem az isteni gondviselés és akarat volt a vezetőm. … Semmi nem esik nekem oly súlyosan, mint tőled, legédesebb fiamtól elszakadni. Könyörögtem őfelségének, engedné meg, hogy te hozzám jöjj s hogy tőled búcsút vehessek. De a sors nagyon mostoha hozzám. Nem engedték meg… Mikoron idejöttem, téged nővéreddel együtt elszakítottak tőlem, s én szerencsétlen, búcsút sem vehettem tőled; de anyai áldásomban azért részed volt, s ez anyai áldásomnak most is osztályosa vagy, s az is maradsz, mert te nékem bánatot sohasem okoztál, s azért méltán várhatod az Isten áldását… Tudod jól, hogy hozzád mindig hű voltam, s gondom is volt rád és javaidra! Nem mondom uradalmaidra, mivel a háború és a katonaság majd mind pusztává tette… Isten akarata megtörtént. Nemcsak a Rákóczink javai pusztultak el, de majd mindenkié… Néhány szót teszek itt az ingóságokról, mik kezemben vannak. Féltve őriztem ezeket. Egyet sem adtam el, zálogba sem vetettem, s ajándékul sem adtam… Jól tudom, hogy más tulajdonához tilos nyúlnom, s a saját gyermekeim javait még kevésbé szabad másnak adnom. Tudd meg tehát, édes fiam, hogy a jelzett dolgokat a kardinális úr őeminenciánál lepecsételve és aláírva megtalálod…
Ne busulj azon, édes fiam, hogy javaid idegen kézen vannak, s hogy pusztán állanak. Újra helyrehozhatod azokat. A hadak lerontották váraidat, adja Isten, hogy te ismét fölújíthasd azokat… Te csak tanulj szorgalmasan, s rajta légy, hogy a dicsőség koronáját elnyerjed. Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és a jó hír. Ez soha meg nem hal, hanem örökké él… Becsüld meg az embereket, szívesen társalogj az idegenekkel, s így véled is jól bánnak és szeretni fognak. Aki másokat megbecsül, magamagát megbecsüli. A rossz társaságokat szorgalmasan kerüld, mert ezek az emberek testét és lelkét pokolra juttatják. Azokkal kell társaságot tartanod, akiktől minden jót és okosat tanulhatsz. Egyébként a hatalmas Istentől anyai áldásommal egyetemben minden jót kívánok néked. Bárhová vet a sors, maradok mindenütt és mindenkor a te forrón szerető anyád: Zrínyi Ilona”

Zrínyi Ilonát a bécsi fogságból ura: Thököly Imre váltotta ki cserébe Heissler generálisért. Erről maga a nagyasszony így ír:
„Kimondhatatlan örömmel vettem kegyelmednek Heissler generálistól küldött levelét. A rossz hírek, amik kegyelmedről elterjedtek, szívemben megújították a sokféle aggodalmat és keserűséget… Valamint azelőtt, úgy most is kész vagyok kimutatnom házastársi igaz szereteteket és engedelmességemet az én uram iránt. Tudja kegyelmed, hogy árváim kevés dolgát Munkács várából idehoztam. Kértem őfelségét, engedné meg, hogy fiam Prágából idejöjjön, s itt gyermekeim közt szétoszthassam, ami az övéké. Ha ugyan is a fölosztás most meg nem eshetik, én gyermekeimet tán soha többé nem láthatom. S van-e súlyosabb csapás anyai szívemre, mint meghalnom s nem tudnom, mint hagytam gyermekeimet. Senki rossznéven ne vegye hát könyörgésemet. Hiszen az anya utóvégre is anya!”

Nehéz sorsú nagy magyar asszony volt Zrínyi Ilona. Ezt a sorsot, és férfiaknak is becsületére váló akaraterőt, hősiességet és kötelességtudást csak mélységes, Istenben bízó hitéből meríthette. Életét férje mellett száműzetésben fejezte be. Kis-Ázsiában, a virágok mezején is szomorú élete volt. Környezetének egy tagja, Komáromy így ír róla: „Leszakasztá a halál a virágot mezejéről, ezt a legnemesebb virágot. Megmenekedtél a rossz világtól istenfélő, kegyes, tisztaéletű, jóerkölcsű, sok boldogtalanságaidat férfi-szívvel meggyőző, s annyi gyötrelmedet békességes lélekkel szenvedő, nékem édes jó kegyelmes asszonyom.”

„Rég sir takarja immár férjével Ilonát, Szép Ázsiának földe nem bántja hült porát.” (Garay János: Zrínyi Ilona)

A nemzet kegyelete 1906-ban nagy fia hamvaival együtt hazahozatta Zrínyi Ilona hamvait is, és most már hazai földön, a kassai dóm kriptájában nyugosznak poraik, hős lelkük drága emléke pedig örökké él a magyar szívekben.

Novak Olga

Novák Olga