Berta Imre igehirdetése

Karanténbeli napjaink következő vasárnapi igehirdetése nagybecsű igehirdetőnktől, Berta Imre csúzai lelkipásztortól származik. Mondanivalója tömör és lényegi. Szavai egyszerűek és érthetőek. Hangzása élőbeszéd.

Nem mehetünk ezen a vasárnapon sem tempomba, de az Isten igéje velünk van. Olvashatjuk reggel és azt követően bármely órában. És most Isten igéje az igemagyarázaton, prédikáción keresztül is elérhet hozzánk. Éljünk hát az alkalommal! Olvassuk és hallgassuk! Isten megszólítja az Őt kereső lelkeket és bátorítást, vígaszt ad a nehéz hétköznapokban is.

Az igehirdetést közreadta a jelenlegi csúzai lelkipásztor, Varga György tiszteletes, és szól gyülekezeteink minden tagjának és barátainknak, ismerőseinknek is az Ige, a számunkra készített segítő eszközökön át. Aki tudja, adja tovább! Áldással, békességgel.

Igehirdetés, 1958. április 13.

Írta: Berta Imre

Előfohász: Zsolt 124:8.

Lectió: Efézus 1:1-8.

Kegyelem és Békesség!

Efézus 1:1-2.

Mától fogva három héten át házi áhítatainkon az Efézusbeliekhez írott levelet fogjuk olvasni. Ezért most, mikor elkezdjük és mielőtt a mára felvett Igéről szólnék, beszélek valamit az egész levélről.

Pál apostolt római fogságában fölkeresték kisázsiai barátai és munkatársai: Timotheus, Tychikus, Epafrás, és híreket hoztak az ottani gyülekezetekről. Ez adott alkalmat arra, hogy Pál ezeknek a gyülekezeteknek leveleket írjon – és így keletkezett az Efézusbeliekhez írott levél. Úgy látszik, ez a levél nem is csak az efézusbeli gyülekezethez íródott, hanem körlevélnek volt szánva a többi gyülekezetekhez is, s végül az efézusbeli gyülekezet levéltárában maradt.

Ebben a levélben Pál apostol nem annyira az egyén, hanem inkább a gyülekezet viszonyát tárgyalja Krisztushoz, az egyház mennyei fejéhez. Az egyház a földi test, mely a mennyei főnek engedelmeskedik, az egyes egyén a földi testnek tagja, s így az egyházon keresztül, az egyházban tartozik hozzá Krisztushoz. Erőteljes felhívás ez a hatalmas levél arra, hogy keresztyén életünket, mint a sötétség hatalma ellen vívott harcot bátran harcoljuk végig. Keletkezési ideje Krisztus születése után 60 körül lehetett.

Aki többet akar tudni az efézusbeli gyülekezetről, olvassa el az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben a 19 és 20-ik részeket.

„Pál” – Ezt a nevet ő maga vette fel, mert előbb- Saulnak hívták. A Benjámin nemzetségben gyakori volt a Saul név. Nemzeti hősük volt Saul király. Pál pedig latinul azt jelenti, hogy kicsiny. Ebben a névváltoztatásban is már szerénysége jutott kifejezésre.

„Jézus Krisztus apostola” – Nem a saját tekintélyével akar szólni az efézusiakhoz, hanem annak a nevében szól, aki küldte.

„Apostol” – ugyanis azt jelenti, hogy „küldött”. Úgy kezdi levelét, mint egy szerény kis postás, aki levelet hoz a gazdájától, Jézus Krisztustól.

„Isten akaratjából” lett Jézus Krisztus postása.- Az ő saját akarata egészen más volt. Épp az ellenkezője ennek. Ő Jézus Krisztus kergetője akart lenni. De Isten mást akart, és Isten akarata teljesedett be.

„Efézusban” – ebben az időben 200.000 ember lakott. A római birodalom egyik legnagyobb városa volt. Kelet kapujának hívták. Ma nyoma sincs. Talán a nevét sem tudnánk, ha nem lettek volna a között a 200.000 ember között „Krisztus Jézusban hívő szentek”. Nem azért voltak szentek, mert nem volt bennük bűn, hanem azért, mert hittek Krisztus Jézusban, aki bűneiket megbocsátotta, eltörölte. Mi is szentek vagyunk, ha hiszünk Krisztus Jézusban, aki az Ő drága vérével minden bűnünkért tökéletesen eleget tett, s minket az ördögnek minden hatalmából megszabadított, s ezzel saját tulajdonává tett. Ezért vagyunk szentek.

Az első versben benne van tehát, hogy ki küldi a levelét és hogy kinek küldi.

A második vers a szokásos apostoli üdvözlés:

„Kegyelem nektek és békesség.”

„Kegyelem”

Mi az a kegyelem?

Ellenkezője a halálos ítéletnek.

A halálra ítélt rab a siralomházban az uralkodótól kegyelmet kér. Az uralkodó tudja, hogy nem ok nélkül ítélték halálra, megérdemelte a halálos ítéletet, de megszánja és megkegyelmez neki. Hozzák az örömhírt. Futár hozza fehér zászlóval. Ne félj nyomorult ember, bár rászolgáltál a halálos ítélétre, de a király megkönyörült rajtad, elengedi a büntetést, visszaadja neked az életet. Ezt jelenti a kegyelem.

Mi vagyunk a siralomház halálra ítélt rabjai. Ez a világ a mi nagy siralomházunk. A Sátán nem marad adós, megfizeti a zsoldot, s ez a halál. Senki más nem segíthet rajtunk csak az életnek és halálnak győzedelmes fejedelme. És ennek megbízásából hozza a hírt az ő küldöttje, Pál apostol. Hozza, mint fehér zászlós futár, s felénk kiáltja: Kegyelem! Van-e ennél szebb szó? Nagyobb örömhír? Drágább evangélium, hogy „Kegyelem”!

„És békesség”

Micsoda békességről van itt szó?

Arról a békességről, melynek ellenkezője a háborúság. A háborúnál nincs rettenetesebb állapot. Mi nagyon jól tudjuk, mi a háború. Már kétszer kipróbáltuk. Félelem, rettegés, eszeveszett hajsza, szükölködés, hideg szoba, sorban állás, pincébe rohanás, óvóhely, bombatámadások, hadi fogság, család szétzüllése, amputált karok és lábak, utána forradalom, kivégzések, menekülés, emigráció és a többi. Ez a háború. Ennek ellenkezője a békesség, „Istentől, a mi Atyánktól”. Az ember nemcsak a másik emberrel, hanem Istennel is lehet háborúba. Ennek a világnak népei nemcsak egymással, hanem Istennel is háborúznak. Ellenkezünk Istennel. Ebből az ellenkezésből keletkezik minden bajunk és nyomorúságunk. Betegségek, kizsákmányolások, szociális nyomorúságok, feldúlt családi életek, elzüllött gyermekek, bűn és ennek zsoldja, a halál. És ehelyett most békességünk van Istennel, és ez a megbékélés.

„Az Úr Jézus Krisztussal” van, aki az Istennel való ellenségeskedést eltörölte (Efézus, 2:15.), Istennel megbékéltetett (Efézus, 2:16.), békességet hirdet távolvalóknak és közelvalóknak. (Efézus, 2:17.)

Ez a két legdrágább és legszebb szó a Bibliában. Ezért kezdi Pál apostol minden levelét ezzel a két szóval: „Kegyelem és Békesség”.

Veszélyes helyzetben katonáéknál ki szokták adni a jelszót és a választ, régi katonanyelven: losungot. Erről ismerik meg egymást az összetartozó csapatok s ezzel veszik elejét annak, hogy ellenséges kémek közéjük ne keveredjenek. Az egyik mondja a jelszót, a másik rámondja a losungot. Szép lenne, ha a keresztyének ebben az ellenséges világban így ismernének egymásra, így köszöntenék egymást.

Az egyik mondaná „kegyelem!”

A másik azt felelné rá „Békesség!”

Ámen.

Imádság:

Kegyelemnek Istene! Atyánk a Jézus Krisztusban! Köszönjük neked, hogy halálos ítélet és örök kárhozat helyett, melyet megérdemelnénk, Te megkönyörültél rajtunk, bűnösökön és Szent Fiadban, a mi Urunk Jézus Krisztusban kegyelmet hirdetsz nekünk, s általa békességet adtál nekünk a háborúság helyett. Könyörgünk, tarts meg bennünket ebben a kegyelemben és ebben a békességben most, és halálunk óráján. Ámen.

Záró fohász: Róm. 16:23.