Baranya népe – Ágoston Sándor

A hercegszöllősi reformátusok egy csoportja, ’70-es évek

Gyönyörű tavaszi délután volt. Hét esztendő óta nem voltam a szép Baranyában és most ismét elindulhattam, hogy bejárjam a régi kedves helyeket, ahol a magyar reformáció bölcsője ringott. Útitársammal természetesen baranyai eklézsiáinkról beszélgettünk. Szóba jött sok szomorú dolog, amelyeknek hatása alatt csüggedten, szinte szomorúan közeledtünk Hercegszöllős felé.

Amint az alsó-baranyai lapályról felnéz az utas erre a hegyen épült városra, szinte uralkodólag emelkedik ki a házak közül az l000 esztendős ősi torony. Messziről úgy lászik, mintha Hercegszöllősön nem is volna más épület, csak ez a torony, amely nagyobb mindennél és amelynek a lábjában szerényen húzódnak meg az apró kis házacskák. Alig venni észre, hogy mellette még másik két templom is van a községben.

Amint lassan közeledünk a faluhoz, sajátságos észrevételt kell tennünk. Az ősi torony mind kisebbnek-kisebbnek látszik. Minél közelebb érünk hozzá, annál jobban süllyed lefelé, annál nagyobbnak látszanak a körülötte levő házak, a másik két templom és mikor beérünk a faluba, az öreg torony egyszerre csak eltűnik a szemünk elől. Nem látjuk többé sehol, míg csak le nem szállunk a kocsiról és meg nem keressük, oda nem megyünk a tövébe.

Ez a szomorú megfigyelés még szomorúbbá és csüggedtebbé tette a lelkemet. Íme gondoltam, ez az öreg torony éppen olyan mint Baranya népe. A történeti múlt távlatából tekitve nagy és hatalmas. Kimagaslik mindenek fölött. Nagyobb mindennél, ami körülötte volt. Nem látszik semmi mellette, csak ö egyedül. De minél közelebb érünk hozzá, annál kisebb lesz. Egyre süllyed a szemünk előtt lefelé. Eltakarják az apró házak. Úgy tűnik fel, mintha ő volna itt ma a legkisebb, akit mindenki lenéz.

Ezekkel a szomorú gondolatokkal léptem be a vedlettfalu, öreg torony hatalmas ívei alá. Bent az 1600 esztendős falak között az öreg harangozó pislogó gyertyájának a fénye mellett, felmentem a lépcsőkön és bejártam a régi tornyot egész magasságában. “Milyen kövek és milyen épületek!” Olyan, mintha az egész egy idetévedt kősziklából lenne kifaragva. A méteres falak arról beszélnek, hogy akik ezt építették, azok az örökkévalóság számára akartak valamit csinálni.

És akkor megint eszembe jutott Baranya népe. Aki ezt a népet teremtette, aki őket a reformáció áldott munkájában annyi áldással felhasználta, aki őket olyan nehéz próbák alá tette és most engedte, hogy ilyen kicsinyek legyenek, az az Isten az ő alkotásait szintén az örökkévalóság számára szokta teremteni.
Baranya népe! Te öreg torony! Mely messziről olyan nagynak látszol és most olyan kicsiny vagy, Isten munkája vagy, ki örökkévaló szeretettel teremtett téged és örökkévaló szeretettel tekint most is reád. Arra teremtett, hogy tebenned, mint élő templomban lakozzék. Arra teremtett, hogy mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá. Arra teremtett, hogy lakozzék a Krisztus hit által a ti szívetekben.

Ezekkel a gondolatokkal néztem ki a hercegszöllősi öreg torony lőrésszerű ablakán és azt vettem észre, hogy aki innen kifelé néz, az nagyon messze lát!

*************************

1960. június 23-án hunyt el Ágoston Sándor, a jugoszláviai református egyház püspöke. Bácsfeketehegyen született 1882. május 8-án. Középiskoláit Kecskeméten, a református gimnáziumban végezte. “Tíz éves koromban Kecskemétre kerültem gimnáziumba. Az ottani híres, református ősi kollégiumban tettem le az érettségit” – emlékezett vissza később önéletírásában életének erre az időszakára. Ezt követően orvosnak készült, ám végül mégis a budapesti református teológiára iratkozott be, ahol 1904-ben szerzett lelkészi oklevelet. Svájcba szeretett volna utazni külföldi ösztöndíjasként, ehelyett azonban Kórógyra rendelték segédlelkésznek. Később ugyanott rendes lelkésszé választották meg, ahonnan 1917-ben Eszékre hívták meg. Itt nagyon sokrétű munkát végzett, megszervezte a gyülekezetet, egyházi lapot adott ki, ám két esztendő elteltével visszatért Kórógyra. 1921-ben apósa, Tóth Sándor halála után a szülőhelyére, a feketicsi gyülekezetbe választották meg, ahol egészen halálig szolgált. Számos egyházi tisztséget töltött be: egyházmegyei tanácsbíró volt, 1922-től alesperes, 1923-tól árvaházi igazgató. Klepp Péter főesperes halálát követően 1928-tól ő lett a Jugoszláv Királysági Református Egyház főesperese, 1933-tól pedig annak első püspöke. Közben 1921 és 1944 között szerkesztette és kiadta a Magvető című folyóiratot és az Árvaházi Naptárt, szervezte az ifjúsági munkát, irányította a lelki életet. Amikor a II. világháború után az új jugoszláv kormány nem engedélyezte, hogy a leendő lelkészek külföldön folytassák tanulmányaikat, 1959-ben teológiai iskolát létesített számukra. Rengeteget utazott (amerikai útjáról naplót is írt), szerteágazó levelezést folytatott.

Aki ismerte őt, becsülte puritánságát, nagyfokú szervezőkészségét, elméleti tudását. Gyakorlati ember volt, aki nem riadt vissza még a lehetetlennek tűnő feladatoktól sem. Híveit szerette, mindig volt ideje számukra. Belső lelki dolgairól sohasem beszélt, de annál beszédesebbek voltak igehirdetései. Akik visszaemlékeznek ezekre az alkalmakra, azt mondják élete vége felé egyre jobbak voltak a prédikációi. A szószéken elmondott igemagyarázatainak egy töredéke 1911-ben Vasárnap délután, 1915-ben pedig Vedd és olvasd cím alatt jelent meg. A Szórványok egyházi gondozása 1916-ban, a Református valláskönyv 1925-ben látott napvilágot. “Isten szerette ezt a világot. Ez bizonyos. Szeretett ebben minket jugoszláviai reformátusokat is. Ez is bizonyos. Semmi oka nem volt rá, hogy szeressen bennünket, és mégis szeretett. Ez a kegyelem. Nem akarja, hogy elvesszünk. Azt akarja, hogy Krisztusban örökké éljünk. Ezzel kell a református lelkipásztornak tisztában lenni bárhol a világon: Isten népének nem szabad elvesznie. Isten népének meg kell maradnia. Krisztusban meg kell találnia az örök életet. A református lelkipásztor eszköz, szócső, hírvivő, antenna, apostol, szolga Isten kezében, hogy a reá bízott népnek ezt a hitet hirdesse, tudatosítsa, belenevelje. Jugoszláviában is ez a hivatásunk. Ez volt mindig. Ez ma is. Ez lesz a jövőben is” – vallotta 77 évesen.

Ágoston Sándor 1960-ban

Beteg sohasem volt, halála előtt két évvel azonban összeroppant. Munkájában viszont sem hajlott kora, sem betegsége nem gátolta meg. 1960. június 23-án délelőtt még levelet diktált, estefelé rosszul lett, s még ezen az éjjelen visszaadta lelkét Teremtőjének.

(Forrás: Bácsfeketehegyi Református Egyházközség)

Életrajzi Lexikon:
Ágoston Sándor (Bácsfeketehegy, 1882. máj. 8. – Feketics, 1960. jún. 23.): ref. püspök. Bp.-en tanult teológiát 1900-tól 1904-ig, majd segédlelkész, 1906-tól lelkész Kórógyon 1917-től Eszéken, 1919-től ismét Kórógyon 1921-től Bácsfeketehegyen. Itt 1922-től alesperes, 1928-tól főesperes, 1933-tól pedig püspöki címmel vezette a Jugoszláviai Ref. Keresztyén Egyházat, 1941–1945 között átmenetileg ismét esperesi minőségben. 1917-től szerk. az Eszéki Református Egyházi Életet, 1921-től a Magvetőt, 1923-ban és 1924-ben Szerb–horvát–szlavón–magyar naptár, 1924-től 1940-ig Református Árvaházi naptárt szerk. és adott ki. 1939-ben kiadta a Délvidéki Református Énekeskönyvet, amely a reformáció idejéből való dicséreteknek és Szenczi Molnár Albert Zsoltárainak romlatlan szövegét és dallamát adja. – F. m. Vasárnap délután (imák és elbeszélések, Eszék, 1911); Üzenet hazulról (Eszék, 1915); Vedd és olvasd! (igehirdetések, Bp., 1915); Szórványok egyházi gondozása (Bp., 1916); Református valláskönyv (Újverbász, 1925); Református keresztyén kis káté a Heidelbergi Káté alapján (Kovácsy Sándorral és Szabó Zoltánnal, Rév-Komárom, 1932); Rövidített református valláskönyv a szórványok részére (Szabadka, é. n.); Istentiszteleti rend a szórványokban (Csele Istvánnal, Szabadka, 1943), Pictures from Yugoslavia 1929 (Subotica–Szabadka, 1929); Miatyánk (Győr, 1941); Felszabadulás (Bp., 1941); Hogyan lettem lelkipásztor? (Feketics 1959). – Irod. Gara József–Bottyán János: Á. S. 1882–1960 (Ref. Egyház, 1960); Thomka Viktor: Á. S. elsőpüspökűnk (Jugoszláviai Ref. Képes Naptár az 1968-ik évre, Újvidék, 1967); Ladányi Sándor: Száz éve született Á. S. (Képes Kálvin Kalendáriumaz 1982. évre, Bp., 1981).